DIY

Ovis gyakorlófüzet készítése sajátkezűleg…avagy nem muszáj mindent boltban venni

Korábban mi is megvettünk pár óvodásoknak való gyakorlófüzetet, amit élvezettel oldottak meg a gyerekek. Ezeknek egyébként nem feltétlenül az írás gyakorlása az elsődleges célja, hanem, hogy rávezessék a gyerekeket ilyen típusú feladatok megoldására, illetve, hogy színezzenek, ragasszanak. Idén azonban arra gondoltam, hogy saját kezűleg készítek egyet a legnagyobbnak, mert így változatosabb feladatokat is meg tud oldani, meg persze más érzés neki is és nekem is, hogy ezt én készítettem neki.

Amire szükségem volt ehhez:

  • 1 db A4 méretű üres füzet
  • ceruzák, ragasztó, olló
  • matricák
  • kinyomtatott feladatok/színezni valók.

Nem kifejezetten iskolai (írás) előkészítő feladatokat akartam beletenni, hanem olyanokat, amiket szívesen csinál meg, így került bele számolást gyakorló, írást előkészítő, vagy forma felismerő feladat is, de például színező, labirintus, és útkereső is.

Voltak feladtok, amiket kinyomtattam, mert nem tudtam (vagy sok idő lett volna mindent megrajzolni), voltak feladatok amiket viszont én találtam ki és rajzoltam meg, elsősorban a kedvenc mesék szereplőire alapozva a figurákat. A nyár folyamán már elég sok feladatot megcsinált, persze a mese szereplős oldalak előnyt élveztek. 🙂

 

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg másokkal is. Még több tartalomért keress fel a Facebookon is, ide kattintva tudod megtenni.