• DIY,  Karácsony,  Ünnepek

    Készítsetek fából díszeket a karácsonyfára

    Ezeknek a díszeknek az elkészítését valójában már tavaly elterveztem, de akkor valahogy nem került rájuk sor. Tavasszal Fakorong nyuszikat készítettünk (leírást ITT találsz), és idén végre elkészültek a karácsonyfa díszek is. Mi négy félét készítettünk most, de még számtalan ötletet szeretnénk megvalósítani, valószínűleg az adventi időszakban fog még néhány készülni. Már csak azért is, mert ezeket most egyébként az ovis karácsonyi vásárra vittük, és csak 1-1 darabot hagytunk itthon. Az elkészítése végtelenül egyszerű, az ovis korosztálytól felfele egy kis segítséggel már el tudjátok készíteni együtt, a nagyobb gyerekek pedig már önállóan is nekiláthatnak. Szükséges hozzávalók: fakorongok (Én ezt egy elég nagy csomagban vettem, tényleg sok van benne.) fehér, piros, zöld…

  • DIY,  Karácsony,  Ünnepek

    Idén másmilyen lesz az adventi naptárunk

    Az eddigi években minden gyermekünknek külön, saját adventi naptárja volt. Ezt a szokást akkor kezdtük el, amikor még csak egy gyermekünk volt. Neki persze ez praktikus megoldás volt, de ahogy nőtt a gyerekek száma és ők maguk is, egyre inkább éreztem, hogy nehéz mindig édességmentes (vagy csak minimális édességgel megoldott) naptárat összerakni, és úgy éreztem elmosódtak a határok és egyre inkább a mennyiség került előtérbe a minőség helyett. Ezért tehát úgy határoztam, hogy idén más fajta adventi naptárunk lesz, és egy közöset készítek el, amiben lesznek közös és egyéni ajándékok is. A következők kerültek bele: – egy karácsonyi témájú puzzle kisebb csomagokra szétosztva – egy-egy karácsonyi témájú mini legó csomag…

  • DIY

    Tök jó tök dekorációk

    Mivel javában tart az őszi szünet, és igyekeztünk hasznosan eltölteni a gyerekekkel a napokat, ezért kitaláltam három egyszerű, könnyen elkészíthető halloween témájú mókás dekorációt. Ezek között van töklámpás, tök füzér, valamint szellem is. Világító töklámpás tök nélkül Ez a világító töklámpás végtelenül egyszerű, és akár a gyerekek is könnyedén elkészíthetjük. Szükség lesz hozzá: egy befőttes üvegre egy sárga vagy narancssárga filc anyagra gyertyára Elkészítés: Kiválasztunk egy tetszőleges befőttes üveget, a hosszanti méretére figyeljünk, hogy beleférjen a filc anyagunkba. Ezután körbetekerjük az üveg körül és vagy ragasztópisztollyal összeragasztjuk vagy összevarrjuk hátul az anyagot, hogy teljesen befedje az üveget. A másik oldalán az anyagot, mint egy tököt „kifaragjuk” vagyis szemet, orrot, szájat…

  • DIY,  Ünnepek

    Fakorong nyuszikat készítettünk

    Még ősszel vettem egy adag fakorongot dekoráció- és kézműveskedés céljából, ám karácsonykor valahogy elmaradt, hogy bármit is alkossak belőlük. Most viszont megláttam bennük a lehetőséget, és kitaláltam, hogy nyuszis díszeket fogunk készíteni belőle. Nagyon egyszerű egyébként, ezért a gyerekek is bátran besegíthetnek, gyakorlatilag minden lépést egyedül is el tudnak végezni. Szükséges hozzávalók: – különböző méretű fakorongok – színes (akril) festék – zsenília rúd vagy színes dekorgumi – pompom a farkincának – ragasztópisztoly – madzag – filc Legelőször is kiválasztottam párban kisebb és nagyobb fakorongokat, amik a nyuszi testét és fejét adták. Ezeket egyenként befestettem tört fehér akril festékkel. Én nem használtam alapozót, de egyébként érdemes lett volna, mert így több…

  • DIY,  Könyvajánló

    A könyv, amely órákra lefoglalta a gyerekeimet a tavaszi bezártság alatt

    Tavasszal, amikor bezártak az iskolák és óvodák végtelenül hosszúnak tűntek az itthon töltött napok, hiszen egyrészt mindenkinek új volt a helyzet, másrészt addigra már túl voltunk a hosszú téli hónapokon, így elég sok benti időtöltéshez való ötletet felhasználtam korábban. Azt pedig egyáltalán nem szerettem volna, hogy egész nap a tévé előtt üljenek a gyerekek. Ekkor érkezett az egyik legjobb segítség a Pagony Kiadó Facebook oldalán. Az egyik kedvenc mesekönyv illusztrátorunk, Agócs Írizs ugyanis online rajzórákat tartott. Minden egyes nap lépésről lépésre megrajzolt egy – egy állatot vagy valamilyen figurát. Valójában akkor még nem is voltak elérhetőek könyv formában Agócs Írizs rajzai, mi mégis lelkesen rajzoltuk meg az adott napi állathoz…

  • DIY

    Készítsetek vidám méhecskéket a méhek napjára

    A méhek napját 1994-től a Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezésére április 30-án ünnepeljük Magyarországon. 2017-ben azonban az Egyesült Nemzetek Szervezete május 20-át jelölte meg a méhek világnapjának. Azt mindannyian tudjuk, hogy a méhek milyen fontos szerepet töltenek be az ökoszisztémában, így akár kétszer is megünnepelhetjük őket. A méhek kulcsszerepet töltenek be a növények beporzásában, és a virágos növények legfontosabb beporzói. Gyűjtenek pollent és nektárt is. A nektárt gyűjtő egyedek is poroznak be növényeket, de a pollent gyűjtők sokkal hatékonyabb beporzók. A legújabb elemzések szerint az emberiség élelmiszer-termelésének mintegy harmada függ a rovarok beporzó tevékenységétől, nagyrészt a méhekétől.* Ezt már szerencsére a gyerekeim is tudják, és a múlt hétvégén ki is mentettek…

  • Család,  DIY,  Életmód,  Könyvajánló

    De mit csináljunk otthon a gyerekkel? – A Pagony Kiadó segít

    Szerintem az egyik legfantasztikusabb dolog a jelenlegi helyzetben, hogy mindenki ott próbál segíteni, ahol tud. Több kiadó ingyenesen elérhetővé teszi tartalmait, vagy könyveit ezzel is segítve a családokat, hogy el tudják foglalni magukat a gyerekekkel az önkéntes karantén ideje alatt. A Pagony és a Pagony szerzői, illusztrátorai az első óráktól törik a fejüket, hogyan tudnának segíteni az alkalmazkodásban – és sok ötletük van. Ezek közül meg is osztottak párat, amiket érdemes követni. Ebben a a bejegyzésben ezeket gyűtjtöttük össze: A Pagony YouTube csatornáján rengeteg mese, DIY-ötlet, felolvasás található. A mesék életkor szerint rendszerezve kereshetők a playlist-eken. Ráadásul a Pagony mesecsatorna reklámmentes, így a gyerekek biztonságban leülhetnek a képernyő elé! Katt…

  • DIY,  Ünnepek

    Saját készítésű karácsonyfa dekoráció a falra

    Már nagyon régóta szerettem volna készíteni egy ilyen karácsonyfa díszt a falra, ugyanis rendkívül hangulatosnak találom, de idő hiányában valahogy mindig elmaradt. Ebben az évben viszont elhatároztam, hogy mindenképpen elkészítem. Az előkészületeket már ősszel elkezdtem, gyűjtöttem nagyjából 1-1,5 méter hosszú viszonylag egyenes gallyat. A nagy része mogyoró bokorvessző egyébként. Ezeket ekőször a megfelelő méretre vágtam piramisszerűen. Attól függően, hogy hova szeretnétek tenni, hogy mennyi hely van a lelógatására, 5-6 de akár 7-8 gally is lehet. Én 6 darabbal dolgoztam. Ezután jöhetett a számomra kicsit nehezebb rész, az összekötözés. A fejemben benne volt a koncepció, hogyan fogom csinálni, de valójában elképzelésem sem volt, hogy tényleg fog-e működni. Elméletben roppant egyszerűnek tűnt,…

  • DIY

    Így készíts parkolóházat kartondobozból

    Nem titok, hogy a gyerekek gyakran a legegyszerűbb dolgokkal tudnak a legjobban eljátszani. Csili-vili játékok ide vagy oda, néha a kartondoboz a legjobb. Nálunk ha valamilyen módon kartondoboz kerül a lakásba, akkor az tuti, hogy még napokig, sőt van, hogy hetekig használatban van a gyerekek által, én pedig bosszankodok, hogy kerülgetni kell, pedig tulajdonképpen örülnöm kellene neki, hogy használják a fantáziájukat, és nem csak egy üres kartondobozt látnak benne, hanem a nagyobb példányokból házat, űrhajót, a kisebbekből autót vagy valami hasonlót építenek. És ez szuper, úgyhogy a legutóbbi alkalommal elhatároztam, hogy nem is fogok bosszankodni ezen, az intenzív használattól úgy sincs bent a lakásban hosszú ideig, a szelektív kukába pedig…

  • DIY

    Barbie ház könyvespolcból – Ikea hack

    Sokszor nem is gondolunk bele egy-egy bútort mi mindenre használhatnánk még az eredeti funkcióján kívül akár a gyerekszobában, akár a lakás többi pontján is. Mi most egy nagyon egyszerű és olcsó megoldásként könyvespolcot használunk babaháznak. Tudom, hogy vannak csili-vili szuper babaházak, mindenféle funkcióval, de mi egy olyan megoldást kerestünk, amit azután is tudunk majd hasznosítani, ha már elmúlt a babázós korszak, akár könyvespolcként, akár tárolóként vagy akár még a gyerekszobán kívül is a lakás más helyiségében. Többszörös használat Egyébként sem vagyok híve annak, hogy mindent vegyünk meg amire csak szükségünk van, vagy megtetszett mondjuk egy reklám alapján. Szeretem kreatívabban megközelíteni a dolgokat, ezért úgy döntöttünk, hogy készítünk mi magunk egy…

  • DIY

    Születésnapi kreatív könyv

    Születésnapi zsúrra egész évben sor kerülhet, hiszen mindig szezonja van, és számtalan fantasztikus ötlettel készülhetünk rá. Ebben a bejegyzésben egy olyan kiadványt szeretnék bemutatni nektek, amely jól jöhet akár ünnepeltként, akár meghívottként egy-egy születésnap alkalmával. A Manó Könyvek új születésnapi kreatív füzetéből készítettünk el pár nagyon ötletes parti kelléket, valamint születésnapi ajándékokat. Maga a könyv gyönyörű színes kiadvány, csodaszép illusztrációk tömkelegével a lapjain. Hihetetlen sok mindent készíthetünk el belőle, én amikor először a kezembe vettem, percekig csak lapozgattam, meg-megállva egy oldalpáron. A gyerekek is rögtön sorolták a kívánságaikat, hogy miket csináljunk meg a könyvből, így aztán több mindent is kipróbáltunk. Készítettünk torta formájú mini ajándékdobozt, papírdíszeket, üdvözlőkártyákat, papírcsákót, girlandot, és…

  • DIY

    Mindennapi használati tárgyaink új köntösben

    Valamire még biztosan jó lesz! Mondjuk sokszor egy kidobásra ítélt használati tárgyunkra, és néha ezek nem is csak üres szavak, hanem tényleg születik valami új belőlük. Hiszen miért dobnánk ki, azt ami tökéletesen jó, csak épp teljesen másra. Biztos vagyok benne, hogy az alábbi tárgyak készítői is mindig azon törik a fejüket, hogy miből vajon mit készítsenek, és az újrahasznosításban jártas emberek biztosan átérzik majd, amit némely kép láttán éreztem, ugyanis szerintem fantasztikus, hogy egy-egy tárgynak milyen új funkciót varázsoltak. Zöldséges ládák Az utóbbi időben eléggé elterjedtek a raklapból, valamint zöldséges ládákból készült bútorok, ezek is itt a képen ládákból készültek. Könnyű lefesteni őket, szerelhetünk rájuk görgőt, rögzíthetjük egymáshoz, vagy…

  • DIY

    Ne dobd ki, inkább hasznosítsd újra! – Egy fenntarthatóbb élet alappillérei

    Az, hogy környezettudatosabban próbálunk élni a a mindennapokban nekünk felnőtteknek még nem annyira, de a gyerekeimnek remélhetőleg már sokkal inkább természetesebb, és a mindennapjaik szerves része. Többször is előkerült már a téma itt a blogon, hogy egy ideje már próbálom a lehető legminimálisabbra csökkenteni a szeméttermelésünket és lehetőleg ezt már a bevásárlásnál igyekszem úgy alakítani, hogy bizonyos dolgokból ne is kerüljön a kosarunkba. Amit pedig esetleg nem tudok kikerülni, azokat a csomagolóanyagokat megkísérlem újrahasznosítani, illetve további új funkciókkal továbbhasznosítani. A legutóbbi cikk itt a blogon pontosan erről szólt, hogy miket készíthetünk a már kiürült konzervdobozokból. Szerencsére egyre többen érzik, hogy ez egy járható út és egyre több márka is az…

  • DIY

    Mire használhatjuk a kiürült konzervdobozokat?

    Én minden kiürült üvegben és konzervdobozban mindig látok valamit, amit készíthetnék belőle. Ezért félre is teszem, mondván jó lesz ez még. A család többi tagja persze nem mindig örül az én ilyenfajta újrahasznosítási kedvemnek, no nem az újrahasznosítás miatt, mert alapvetően próbáljuk ilyen szemlélettel élni a mindennapjainkat, hanem, mert amíg nem kerülnek sorra az éppen kiürült üvegek, dobozok, addig halomban állnak a kamrapolcon. Valahogy a kreatív énem mindig felülkerekedik, és rögtön beindulnak az agytekervényeim, hogy mit készíthetnék belőlük, hiszen annyi mindenre lehet hasznosítani, most ráadásul jön a jó idő, a kertben is számtalan elgondolás szerint használhatjuk, mutatok is pár ötletet, hátha ti is kedvet kaptok hozzá, Virágkaspó  Az egyik legegyszerűbb és…

  • DIY,  Ünnepek

    Húsvéti csokitartó nyulacska

    Nálunk általában egy kis édesség mellé csak valami apróságot rejt el a húsvéti nyúl, amit meg kell keresniük a gyerekeknek. Többször is gondolkoztam már milyen ötletes formában tehetné ezt meg (A Nyúl), hogy ne használjon felesleges csomagolóanyagot. Értem ezt konkrétan olyan esetekre, amikor mondjuk egy zacskó kisebb méretű csokitojást (vagy valamilyen más édességet) szeretne elosztani a gyerekek között, vagy cukortojásokat. Így aztán körülnéztem a kamrában, hogy milyen megoldások jöhetnek szóba, és rögtön a szemembe is ötlött pár polcon sorakozó bébiételes üveg. Több verzió is átfutott a fejemen, hogy miként díszítsem fel, végül az alábbi nagyon egyszerű mellett döntöttem, mert így jól látszik, hogy mi is van benne. Szükséges eszközök: –…

  • DIY

    Dobd fel a lakást papírdekorációkkal

    Most, hogy végre március van, egyre többet van részünk napsütésben is, és ma hivatalosan is elkezdődött a húsvéti időszak, úgy láttam éppen itt az ideje feldobni a lakást valamilyen tavaszi dekorációval. Két egyszerű, gyerekekkel is könnyedén elkészíthető dekorációra esett a választásom. Az egyik egy pillangós fali dísz a gyerekszobába, a másik pedig egy tavaszi papír virágcsokor kép. A elkészítésüket is ebben a sorrendben mutatom meg: Pillangós fali dísz Minden évszakban igyekszem a gyerekszobákat is feldíszíteni valami apró dekorációval. Amikor kitaláltam, hogy ilyet készítsünk a fejemben még másképp nézett ki, de aztán a lányom kezébe vette az irányítást, szervesen résztvett a kivitelezésben is, így aztán igazán csajos lett a végeredmény. Az…

  • DIY,  Életmód,  Szabadidő

    Mi az a Bullet Journal, és mire jó? – Avagy naptár az új évre

    Tudom, hogy sokaknak fontos, hogy milyen naptárat, határidőnaplót, tervezőt vegyenek az új évre. Maradjanak a jól bevált korábban már használtnál, vagy próbáljanak ki valami újat? Én az elmúlt évek során számtalan fajtát, méretet kipróbáltam már, volt olyan is, amit egymást követő években is használtam, mert meg voltam elégedve vele, és volt, hogy minden évben új típust próbáltam ki. Tisztában vagyok vele, hogy van akinél nem központi kérdés ez, illetve sokan online vezetik a naptárukat. Én azonban szeretek kézzel írni, rajzolgatni, jelölgetni, valahogy jobban átlátom a papír alapú naptárakat, úgyhogy nem volt kérdés, hogy a következő esztendőre is így vezetem majd. Pár éve kacérkodom már a gondolattal, hogy kipróbálom a Bullet…

  • DIY,  Ünnepek

    Készíts karácsonyi tárolóüveget!

    Ebben a bejegyzésben közös adventi készülődésre invitállak Benneteket. Megmutatom, hogyan készítettünk egy ajándéknak is megfelelő karácsonyi tárolóüveget, amit akár ti is könnyedén elkészíthettek otthon. Nemrégiben említettem (itt elolvashatjátok, ha esetleg lemaradtatok), hogy adventre mesekönyvekkel is készülünk, minden este elolvasunk majd egy történetet A kisegér, aki elhozta a karácsonyt című Alex T. Smith könyvből. Az egyes fejezetek után minden napra találunk egy-egy adventi készülődéshez kapcsolódó tevékenységet, melyeket mi is könnyedén megcsinálhatunk, ha van hozzá kedvünk. Persze nem kötelező, nekünk azonban nagyon is volt hozzá kedvünk, hiszen egyébként is szeretünk ilyesmikkel foglalatoskodni. “A karácsonyi tárolóüveg remek módja, hogy átadd ajándékaidat a családodnak és barátaidnak. Imádni fogják. Először dekoráld ki az üveget, majd…

  • DIY

    Készíts asztali ceruzatartót otthon fillérekből – Készüljünk az iskolára 2.

    Nem titok, hogy szeretek, sőt a gyerekekkel együtt is szeretünk itthon különböző tárgyakat átalakítani, kézműveskedni és újrahasznosítani is. Most, hogy napok választanak el az új tanév kezdetétől két asztali tolltartó készítését mutatom meg nektek. Természetesen ez is olcsón és könnyen kivitelezhető, amin akár a gyerekekkel közösen is munkálkodhatunk. Ez a poszt egyébként kizárólag azért születhetett meg, mert megígértem a lányomnak, hogy készítek neki egy unikornisos ceruzatartót. Mi mást. Na jó, azért ennyire nem tragikus a helyzet, cuki lett a végeredmény szerintem, neki pedig nagyon tetszik, úgyhogy ez a lényeg. Eredetileg amúgy a másik, háromrészes asztali toll-és ceruzatartót terveztem, hogy elkészítem, de végül előbb ez lett készen. A bejegyzésben egyébként mindkettőt…

  • DIY

    Letölthető tervező az iskolakezdésre

    Akinek már iskolás gyermeke van, annak bizony minden szeptemberben rengeteg elintéznivalója, feljegyeznivalója akad, ezért arra gondoltam, hogy jól jönne egy tervező ehhez. Éppen ezért készítettünk egy letölthető és nyomtatható jegyzetlapként, vagy ha úgy tetszik tervezőként is használható oldalt. Természetesen az ovis korosztály szülei is alkalmazhatják, én rengeteg mindent jegyzetelek rá, az alját pedig ki is színezhetitek egy unalmas szülői értekezleten mondjuk akár a gyerekekkel együtt is. Görgessetek lejjebb a letöltéshez. Jó jegyzetelést kívánok! (A linkre kattintva két verziót is találtok, így ki tudjátok választani, hogy melyik tetszik jobban, de akár mind a kettőt is használhatjátok, ahogyan én is teszem.)   Remélem sokan hasznát veszitek. Kellemes iskola/óvoda kezdést! Ha tetszett a…