Család,  Könyvajánló

A gyerekeim új kedvenc hangoskönyvei

A legtöbbször utazás közben szoktunk hangoskönyvet hallgatni, mert miden út alatt eljön az a pont, hogy elunják magukat és olyankor viszont a hangos mesék kiválóan lekötik őket.

Persze időnként otthon is előfordul, hogy bekapcsolunk egyet-egyet, de eddig inkább az volt a jellemző, hogy mi felolvastuk nekik a meséket.

Most azonban rátaláltam a DeAgostini kiadó Disney Hangoskönyv sorozatára, amely klasszikus és kortárs Disney mesékből áll.

Mi eddig bevallom se nem nagyon néztünk, se nem nagyon olvastunk Disney meséket, valahogy mostanáig ezek kimaradtak a gyerekeim életéből, egy-kettőt persze azért láttak mesefilmen, de most úgy gondoltam, hogy eljött az ideje, hogy ezekkel a mesékkel is megismerkedjenek.

Így a Varázslatos Hangoskönyvekre esett a választásom, ami egyszerre mesekönyv és hangoskönyv formátumként is működik, ugyanis ez az új Disney Hangoskönyvek gyűjtemény az első olyan technológiával készült kiadvány, amely a sorozathoz járó Disney-figurák és hangszóró segítségével játssza le a meséket.

Minden egyes mesekönyvhöz jár egy figura a meséből, amit ha a hangszóróra helyezünk, elindul a mese, és közben a mesekönyvben pedig követhetjük a képeket. Természetesen külön-külön is működik, hiszen a könyvben van szöveg is, így bármikor elolvashatjuk, ha nem szeretnénk meghallgatni és a mese akkor is élvezhető hangoskönyv formában, ha nincs nálunk a könyv.

A mese- és hangoskönyv sorozatot azt teszi még különlegessé, hogy a könyvek mellett a figurákat is gyűjthetik a gyerekek és játszhatnak vele a mese meghallgatása után.

Ami még külön tetszik, hogy nagyon egyszerű a használata, akár a gyerekek is el tudják indítani maguknak a mesét, a hangszórót pedig a hozzá tartozó USB kábellel tölthetjük. Szerintem nagyon praktikus akár otthon, akár utazáshoz is, sőt akár a nyaralásra is magunkkal vihetjük, hiszen vezeték nélkül működik.

Az első részekben az Oroszlánkirány és Hófehérke meséjét hallgattuk meg, ez utóbbi egyébként a kedvenc mesém volt gyerekkoromban, úgyhogy nekem is nagyon izgalmas volt újra meghallgatni.

A sorozat  megrendelhető a kiadó weboldaláról: DeAgostoni Kiadó, és ha október 7-ig előfizettek az alábbi kód segítségével: https://bit.ly/33bSwk7, az előfizetői ajándékok mellé még egy 101 kiskutyás uzsonnás dobozt is kaptok.

Nekünk nagyon bejöttek ezek a Disney Hangoskönyvek, a gyerekeim az elmúlt pár napban rengetegszer meghallgatták, iszonyúan tetszik nekik, így kíváncsian várjuk a sorozat többi részét is!

Ha szeretitek a Disney meséket, vagy ha még csak most ismerkedtek velük, akkor is jó szívvel ajánlom ezeket a varázslatos hangoskönyveket, mert a gyereket valósággal lenyűgözi.