Könyvajánló

Őszi gyerekkönyvújdonságok

Habár idén egyszer már elhalasztották az Ünnepi Könyvhetet, végül biztonsági okokból csak online rendezik meg ezen a héten. Ennek ellenére a gyermekkönyvkiadók ismét rengeteg újdonsággal készültek, amik közül összegyűjtöttem jó párat, amiknek a megjelenését várom.

Az alábbi új megjelenések között vannak általunk jól ismert és szeretett szerzők új könyvei, vagy folytatások, illetve olyanok is, amiket most fedeztem csak fel, és igencsak felkeltette az érdeklődésem. Így az alábbiakban kiadónként mutatom meg, hogy szerintem melyik gyerekkönyvek az idei ősz szuper újdonságai.

Kolibri Kiadó

Lőrinc László: 25 szelfi a török korból

A tavaly megjelent nagy sikerű 25 szelfi az Árpád-korból című kötet után itt a folytatás, amely a török kor képzeletbeli közösségi oldalait mutatja be. Most a 14-17. századi magyarok világba kalauzol minket Lőrinc László, ahol a mindenki számára ismerős, elfeledett vagy éppen kitalált alakok lelkesen posztolnak és kommentelnek a könyv által teremtett virtuális térben.
Vajon hogyan került Lajos király a mohácsi harcmezőn töltött fárasztó órák után a patak hűs vizébe? Miért töltött annyi időt Zsigmond király fejjel lefelé lógva? Ki merészelte ellopni a Szent Koronát? Tényleg hordott álruhát Mátyás király? Hogy fest Zrínyi Miklós egy képregényben?
A vicces kommentek után pedig ne feledkezz meg a fejezetek végén található magyarázó szövegrészekről sem, hiszen mind tudjuk: ami egy közösségi oldalra kikerül, bizony nem mind igaz, még ha fénylik is

Lőrinc László: 25 szelfi a török korból; Kolibri Kiadó, 2020;Illusztrálta: Rátkai Kornél

M. Kácsor Zoltán: Dragalád visszavág

Minden dinó rajongó gyermek szeretni fogja a különleges kalandokat Dinómdánomban. Mi most kezdtük el olvasni a sorozatot, amelyből immáron a negyedik rész jelent meg, ahol a Zabaszauruszok és Szutykoska rendületlenül folytatják útjukat, csakhogy hiába minden óvatosság, hamarosan Ródában, a világ legveszedelmesebb dinóvárosában találják magukat. Mindeközben Leiszút Feliszút barlangján rajtaütnek a félelmetes és förtelmes dragoszauruszok… Vajon hogy végződik Rilexék élet-halál harca a ródai arénában? Megmenekülnek-e a sárkánybarlang lakói, és túljárhat-e Dragalád eszén a jóságos Fogkopács? A sorozat negyedik, váratlan fordulatokkal teli kötetében ismét fény derül néhány sejtelmes titokra.

M. Kácsor Zoltán: Dragalád visszavág;Kolibri Kiadó, 2020; Illusztrálta: Bertóthy Ágnes

Tittel Kinga: A Duna kincsei

Szerintem ez egy fantasztikus könyvsorozat, hogy a gyerekekkel megismertessük Budapestet. Együtt felfedezhetjük a könyvben szereplő helyszíneket, elolvasva a tudnivalókat.

Tudtad, hogy akár hajóval is közlekedhetnénk a 4-6-os villamos vonalán? Szerinted hol mérik meg a Duna vízszintjét? Milyen kincsek találhatók a Duna mélyén? Mit nevezünk Budapest kacsájának? És tudtad, a város tengeri kikötő?

Ha szeretnél többet is megtudni a Dunáról, ha érdekel a magyarországi hajózás története, vagy az elfeledett dunai szakmák, illetve minden, ami Európa leghosszabb folyójával kapcsolatos, ez a könyv épp Neked szól!

A Mesélő Budapest zsebkönyv-sorozatának második része csodálatos körutazásra invitál: megmártózhatunk a régmúlt Duna-fürdőkben, kileshetjük a dunai aranyászok titkát, végül megpihenhetünk egy Buchwald-székben a csodálatos szőke – ám Strauss óta kék – Duna partján, hogy előkapjuk a zsebünkből A Duna kincseit, és onnan folytassuk egyedülálló felfedezőutunkat.

Tittel Kinga: A Duna kincsei; Kolibri Kiadó, 2020; Illusztrálta: Garaczi Glória

Pagony Kiadó

Agócs Írisz: Rajzolj egy krumplit!

A könyv, ami megmentette a tavaszi karantén alatti napjaink egy részét. Vagyis akkor még nem is volt könyv, hanem csak midennapi online rajzolás.

„Rajzolj egy fáradt krumplit! Egy könyvet, amiben efféle mondatok vannak, csak szeretni lehet. Ez pedig pont egy ilyen könyv! Ráadásul krumplit rajzolni mindenki tud – ellentétben a Rendes Körrel, amit csak viszonylag kevesen. De nyugalom: ezeken az oldalakon Rendes Körökről szó sem esik! Arról viszont annál inkább, hogy egy (fáradt, jókedvű, gömbölyű, esetleg hosszúkás) krumpliból bármi lehet: medve, mókus, lajhár, csiga vagy akár még krokodil is! Tényleg bármi! És mindehhez csak néhány vonalra van szükség – na meg Agócs Írisz jókedvére és kifogyhatatlan ötleteire. Úgyhogy szerintem mindenki bátran ragadjon papírt meg ceruzát, és a szerző segítségével próbálja ki: egy krumpliból hogyan lehet valóban: BÁRMI. És higgyék el nekem: aki így tesz, az egészen biztosan rájön egy nagyon fontos dologra (amit e könyv írója és rajzolója már régen tud): hogy sokkal kerekebb a világ, ha krumpli alakú!” – így ajánlja Dániel András ezt a fantasztikus rajzolós könyvet.

Agócs Írisz: Rajzolj egy krumplit!, Pozsonyi Pagony Kiadó, 2020

Dániel András: Nincs itt semmi látnivaló!

Ez a mese ott kezdődik, ahol a többi véget ér.

Késő van, anya leoltotta a lámpát, aludni kéne. Na persze, könnyű azt mondani! A szoba sötétje tele van mindenféle fura dologgal, nem lehet nem észrevenni őket! Elég a falat bámulni: máris olyan, mintha egy árnyékmozi nézői lennénk! De ha lehunyjuk a szemünk, akkor sem egyszerűbb a helyzet! Hiszen a fejünk is tele van egy csomó mindennel – emlékekkel, képekkel, gondolatokkal… Hogy lesz ebből elalvás?!
A válasz talán kiderül Dániel András korábbiaknál is formabontóbb képeskönyvéből, amelyben a szerző álom és ébrenlét határán vezeti olvasóját a villanykapcsoló kattanó hangjától egészen… Nos, hogy meddig, az kiderül ennek a minden szempontból szokatlan könyvnek a lapjairól. (Ahol egy váratlan pillanatban akár még Andy Warhol és Joan Miró is szembesétálhat velünk.)

Dániel András: Nincs itt semmi látnivaló!; Pozsonyi Pagony Kiadó, 2020

Vadadi Adrienn: Öten a Kőhegyen

Három gyerek és két kutya baktat a lassan alkonyodó erdőben… Vajon hogy kerülnek a gyerekek egyedül a Kőhegyre, és mi a céljuk? Mi lehet az a Fontos Dolog, amit keresnek, amit végre akarnak hajtani? Miért nem szóltak róla a szüleiknek?

Bozó, Julka és Zsiga segíteni akarnak egy barátjuknak, de nem szeretnék, ha a felnőttek beleszólnának a dolgukba. Igyekeznek önállóan megoldani egy nehéz helyzetet, de úgy tűnik, hogy minden ellenük dolgozik – eltévednek, lemerül a telefonjuk, közeledik az este.

Nem marad más, mint a híres kutyaorr és kutyahűség!

Vadadi Adrienn: Öten a Kőhegyen;Pozsonyi Pagony Kiadó; 2020;  Illusztrálta: Pikler Éva

Manó Könyvek

Finy Petra: Bodzaszörp

Vannak bizonyos színek, illatok, hangok, melyeket a nagyszüleinkhez kapcsolunk. A cseresznye pirosa, a bodza illata, vagy a lágy dúdolás, amivel a mama álomba ringat. A nagyszülők olyan szeretetet tudnak adni, melyet senki más, mégis talán méltatlanul kevés történet szól róluk.

Ebben a könyvben viszont minden mese nekik tiszteleg. Hiszen ők is segíthetnek az unokájuknak, ha fél, dühös, vagy ha úgy érzi, már soha nem tud örülni. Ők lehetnek a támaszok egy válásnál, csúfolásnál, egy barát költözésénél. Vagy épp társak, mondjuk, a lombházépítésben. Arra is fény derül, milyen mókásak tudnak lenni a nagyszülők.
Milyen jó, amikor a szülők szülei is ott vannak, ha szükség van rájuk. Ezzel a néhány mesével szeretnénk megköszönni nekik azt a rengeteg gondoskodást, amivel a gyerekeket – unokákat és szüleiket is – támogatják.

A történetek az érzelmek és a szeretet kertjébe vezetnek, ahol Bogdán Viki szívmelengető illusztrációi kísérik végig az olvasót.

Finy Petra: Bodzaszörp, Manó Könyvek, 2020; Illusztrálta: Bogdán Viki

Kertész Edina: Lajhár, a sztár

A tavalyi Könyvfesztiválra megjelent A milliomos szamár után Kertész Edina új kiskamaszoknak szóló könyvvel jelentkezik, amit személy szerint a lányommal nagyon várunk. Ezt is Hajba László illusztrálta.

Lona szeretné, ha az osztály menő lányai, Menta Málna és Napsugár bevennék maguk közé a csapatba. Igyekszik felhívni magára a figyelmet. Fotókat készít magáról, amik felkerülnek róla az internetre. De nem hozzák el a várva várt sikert, sőt, mindenki kineveti, osztálytársaik gúnyolódásának céltáblája lesz. Még szerencse, hogy új barátra talál Drazsé, az elszánt környezetvédő személyében, és feltűnik az életében Pedró nagybácsi is, aki a messzi Costa Ricából érkezik.
Ám Pedró bácsi mégsem az, akinek mondja magát, és egy iskolai bulin minden összekavarodik… Sikerül Lonának rátalálnia arra, amiben igazán jó, és segíteni Pedró bácsinak otthona, a nemzeti park megvédésében?

Kertész Edina: Lajhár, a sztár; Manó Könyvek; 2020; Illusztrálta: Hajba László

Tóth Krisztina: Kígyóuborka

Szerintem nagyon nagy szükség van a gyermekverses kötetekre, és Tóth Krisztina most jelentkezik eggyel. Alig várom, hogy olvashassuk!

„Egy ládában hasalok, uborkának becézve,pedig felnőtt ubor vagyok, kígyósággal tetézve.”

Ünnepnapok és hétköznapok, tipikus és különleges élethelyzetek tekerednek végig ezen a köteten – pont, mint egy kígyóuborka. Legyen születésnap, karácsony vagy húsvét, anyák napja vagy gyereknap, egy családi kempingezés, esetleg a tejfog kipottyanása – mindegyik nagyon fontos esemény egy gyermek életében. Tóth Krisztina titka abban is rejlik, hogy valódi gyerekhangon szólaltat meg valódi gyermeki gondolatokat és érzelmeket, felnőttes profizmussal és sok-sok bájjal, humorral. A verseket Szalma Edit gyönyörű illusztrációi hozzák még közelebb a fiatal és már kevésbé fiatal szívekhez.

Tóth Krisztina: Kígyóuborka; Manó Könyvek; 2020; Illusztrálta: Szalma Edit

Löffler Zsuzsanna: Az elvarázsolt testvérek és az utolsó boszorkány

Igazi kalandregény kalandvágyó gyerekeknek!

Egy szép nyári napon három testvér – két fiú és egy kislány – a szegedi vadaspark egyik padján üldögél, amikor egyszer csak megjelenik mellettük egy ősz hajú férfi. Kisvártatva kiderül, hogy ő nem más, mint Bonifác, a varázsló, aki pálcájának egyetlen érintésével átjuttatja a testvéreket a mesék világába, egészen pontosan Sárkányperemre, Tűzkő várába. Máris kezdődhetnek a csodás lovagi kalandok!
Igen ám, de nem mindenki örül a gyerekek érkezésének…

Löffler Zsuzsanna: Az elvarázsolt testvérek és az utolsó boszorkány; Manó Könyvek; 2020; Illusztrálta: Rátkai Kornél

Naphegy Kiadókicsi_mimi.JPGTamás Zsuzsa: Mimi az iskolában

A Kicsi Mimi sorozatról már többször is írtam itt a blogon, nagyon szeretjük, ám Kicsi Mimi sem annyira kicsi már, az iskolát is elkezdte.

Ismered Kicsi Mimit? Netán együtt jártatok óvodába? Vagy most találkoztok először? A már nem is olyan kicsi Mimi megkezdi az iskolát! Tarts vele az első osztályba! Fedezzétek fel együtt, miben különbözik az iskola az óvodától!

Mimi legújabb meséiből megtudhatod, mi az a titkos lesszabály, milyen egy szemvizsgálat, és hogy lesz ajándék egy „ledolgozós” nap. Érdekel, hogy Mimi focizni vagy rajzolni jár délután? És az, hogy mivel lehet szerepelni a Ki mit tud?-on? És tényleg: ki mit tud? Számtalan kérdés, amivel egy iskolásnak szembe kell néznie.

Tamás Zsuzsa a Kicsi Mimi-sorozatban megszokott érzékenységgek mesél iskolásokat érintő témákról.

Tamás Zsuzsa: Mimi az iskolában; Naphegy Kiadó, 2020, Illusztrálta: Horváth Ildi

 

a_lany_aki_szavakkal_varazsolt.jpg

Kertész Edina: A lány, aki szavakkal varázsolt

Ismét egy sorozat a Naphegy Kiadónál, amit nagyon szeretünk, ez pedig a híres magyarok életét bemutató mesekönyvek.

Legújabb mesekönyvük Szabó Magdáról szól, amit olvasás szenvedélyem miatt is nagyon várok, hogy elolvashassam a gyerekeimnek.

Kertész Edina: A lány, aki szavakkal varázsolt; Naphegy Kiadó, 2020, Illusztrálta: Takács Viktória

Móra Kiadó

a_kaloz_kiralylany.jpg

Zalka Csenge Virág: A kalóz királylány

2020-ban dr. Zalka Csenge Virág kapta az Év Gyerekkönyv írója díjat a Ribizli a világ végén című mesegyűjteményért. A kalóz királylány a díjnyertes könyv párja. Az első kötet – alcíme szerint – Régi magyar népmesék mai gyerekeknek, a mostani pedig a világ minden tájáról gyűjt össze és mesél újra történeteket merész lányokról, megértő fiúkról és más, a közhelyeken túlmutató, izgalmas figurákról.
A szerző gyakorló mesemondó, így a hagyományos történeteket a mai közönség érdeklődésének megfelelően válogatja és fogalmazza újra közérthető és szerethetően mai nyelven. Eközben megőrzi és továbbadja a mesék eredeti cselekményét, fontos kérdéseit és évszázadokon át őrzött, ma is elgondolkodtató, változatos kincseit.

 

Zalka Csenge Virág: A kalóz királylány; Móra Könyvkiadó, 2020, Illusztrálta: Herbszt László

Corvina Kiadó

nagyon_kek_konyv.jpg

Gévai Csilla: Nagyon kék könyv

Fontosnak tartom, hogy a gyerekekkel beszéljünk a környezetünk védelméről, és ehhez már nagyon jó mesekönyveket is találhatunk. Gévai Csillának korábban megjelent már a Nagyon zöld könyve, ami szintén a környezettudatos szemléletmódra vezeti rá a gyerekeket.

A Nagyon Kék Könyv egy gyerekeknek szóló, környezettudatos gondolkodást fejlesztő sorozat második kötete. Míg az első rész, a Nagyon Zöld Könyv általában beszélt a környezetvédelemről, addig a Nagyon Kék Könyv a víz témáját járja körbe: állapotát, múltját, jelenét és jövőjét. A szerző vallja, hogy egyetlen ember sem vonhatja ki magát az egyéni felelősség alól, ha a vizek állapotáról és jövőjéről van szó. Talán e könyv néhány fiatal olvasót elindít majd olyan foglalkozások felé, amelyekről eddig talán sokan nem is hallottak.
Ha e könyv hatására páran kedvet kapnak ahhoz, hogy egyszer majd ők legyenek a jövő vízügyi szakemberei, tengerbiológusai, fürdőorvosai, hidromérnökei, a szerző már elérte célját, hisz a jövőben egy- re több gondolkodó, kreatív elmére lesz szükség ezeken a szakterületeken is. Ezt a könyvet elolvasva talán még Greta Thunberg és az óceántisztító Boyan Slat is csettintene.

Gévai Csilla: Nagyon kék könyv; Corvina Kiadó; 2020

 

Central Könyvek

vizcsepp_mesek.jpg

Gyllus Vilmos Vízcsepp mesék

Gryllus Vilmos új kötetéből megismerhetjük a meséket, amelyeket a gyermekeinek mesélt.

„Szerettem esténként mesélni a gyerekeimnek. Legjobban fejből, csak mondani, ahogy jön. Ezek a mesék aztán többször is előkerültek, alakultak, véglegesedtek. Itt van most közülük kettő. Az elsőt a fiamnak mesélgettem, a másodikat a lányomnak. De rég volt! Örömmel idézem fel őket, hátha nektek is tetszenek majd. És persze hogy a természetről szólnak, mi másról? Az egyik egy vízcsepp, a másik egy felhő története. Fogadjátok szeretettel!” Gryllus Vilmos

Gryllus Vilmos: Vízcsepp mesék, Central Kiadó, 2020; Illusztrálta: Megyeri Annamária

 

Cerkabella Kiadó

macska_es_kaland.jpg

Várfalvy Emőke: Macska és kaland

Ebből a sorozatból nekünk már meg van két korábbi rész, és nagyon szeretjük őket, mert azon túl, hogy nagyon kedves történetek könnyű olvasni őket kezdő olvasóként is.

Egyedülálló ez a kötet, ugyanis benne a mesék nagy nyomtatott betűkkel vannak szedve, így az alsó osztályosoknak az olvasástanulás kezdeti fázisában kitűnő gyakorlási lehetőség, a felfedezés örömét kínálja. A könyv azonnali olvasási sikerélményt nyújt, és a diszlexiás gyerekek is könnyebben olvassák. Az olvasással nem iskolai keretek között ismerkedők is betűzgethetik, hiszen ők a nyomtatott nagybetűket ismerik.

A BETŰZGETŐ KÖNYVEK sorozat negyedik kötetében Macska kalandozik.
Vajon hogyan lesz a lusta házicicusból valódi kalandor? És mennyire kell vagánynak lennie ahhoz, hogy kikezdjen a park legnagyobb kutyájával?

Várfalvy Emőke: Macska és kaland; Cerkabella Kiadó, 2020; Illusztráció: Maros Krisztina

 

Mi ezeket a gyerekkönyv újdonságokat várjuk az ősszel, de a fentieken túl is rengeteg új és fantasztikus mesekönyv érkezik a gyerekkönyv kiadók kínálatába, érdemes szétnézni az oldalukon!

 

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.