DIY

Mindennapi használati tárgyaink új köntösben

Valamire még biztosan jó lesz! Mondjuk sokszor egy kidobásra ítélt használati tárgyunkra, és néha ezek nem is csak üres szavak, hanem tényleg születik valami új belőlük. Hiszen miért dobnánk ki, azt ami tökéletesen jó, csak épp teljesen másra.

Biztos vagyok benne, hogy az alábbi tárgyak készítői is mindig azon törik a fejüket, hogy miből vajon mit készítsenek, és az újrahasznosításban jártas emberek biztosan átérzik majd, amit némely kép láttán éreztem, ugyanis szerintem fantasztikus, hogy egy-egy tárgynak milyen új funkciót varázsoltak.

Zöldséges ládák

Az utóbbi időben eléggé elterjedtek a raklapból, valamint zöldséges ládákból készült bútorok, ezek is itt a képen ládákból készültek. Könnyű lefesteni őket, szerelhetünk rájuk görgőt, rögzíthetjük egymáshoz, vagy akár a falra is. Rengeteg lehetőség áll a rendelkezésünkre attól függően, hogy mire szeretnénk használni.

Képek forrása: 1, 2, 3

Konyhai eszközök

A másik népszerű mindennapi használati tárgy, aminek előszeretettel adunk új funkciót: azok a konyhai eszközök. Funkcionálhat akár gyertyatartóként, fogantyúkét, vagy mint a fenti képen is látszik akár lámpaként is.

Képek forrása: 1, 2, 3

Üvegek minden formában

Egy kiürült befőttes üveg, egy boros palack, vagy akár egy bébiételes üveg is kelhet új életre akár gyertyatartóként, lámpabúraként, vagy virágtartóként.

 Képek forrása: 2, 1, 3

Hangszerek

Nekem nagyon tetszenek a különböző hangszerekből készített polcok, vagy más használati tárgyak, biztos, hogy sohase jutna eszembe magamtól, de ettől függetlenül nagyon örülnék az alábbi képeken szereplő bármelyik tárgynak.

Képek forrása: 1, 2, 3,

Akasztók

Iszonyú jó ötletnek tartom, hogy olyan tárgyakat használjunk fel akasztókhoz, amiket egyébként már kidobnánk, semmire nem jók már, de ezáltal megmentjük az enyészettől és az életünk egy szakaszára emlékeztet minden egyes alkalommal amikor használjuk. Mint pl. ez a kazetta, floppy akasztó. Vagy ha már a gyerek kinőtte a játékait, azokat is felhasználhatjuk.

Képek forrása: 1, 2, 3,

 

Meglepő új felhasználási területek

Számomra az alábbi tárgyak ilyen fajta újrahasznosítása igencsak meglepő, sosem jutott volna eszembe, de például a könyves késtartó kifejezetten tetszik.

Képek forrása: 1, 2, 3

Nektek melyik tetszik a legjobban? Melyik az amelyiket szívesen elkészítenétek? Nekem több kedvencem is lett, elképzelhető, hogy valamelyiket ki is próbáljuk majd.

Kiemelt kép forrása: ilikethatlamp.com

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.