Egyéb kategória

Mini Textúra és különleges bábkiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Ebben a bejegyzésben egy most hétvégén induló gyerekprogramra szeretném felhívni a figyelmeteket, mert fantasztikusnak ígérkezik.

Ugyanis az idei évben is megrendezik a Mini Textúra programsorozatot, ahol  képzőművészet, irodalom és színház találkozik – a Magyar Nemzeti Galéria, a Budapesti Bábszínház és a Pozsonyi Pagony könyvkiadó együttműködésében.

A Pozsonyi Pagony felkérésére öt kortárs író (Gévai Csilla, Kiss Judit Ágnes, Nényei Pál, Molnár T. Eszter, Bán Zsófia) írt szöveget a Galéria állandó kiállításainak egy-egy műtárgyához. A meséket a Budapest Bábszínház öt rendezője (Ács Norbert, Bercsényi Péter, Jankovics Péter, Kovács Judti, Mórocz Adrienn) viszik színre bábszínészek bevonásával.

Fotó: MNG

dén először a Budapest Bábszínház 70. évadának alkalmából a programsorozattal együtt kerül megrendezésre az Egymásra hangolva című kiállítás is, mely emblematikus alkotók munkásságán keresztül mutatja be a báb és a képzőművészet kapcsolatát. A Bábszínház múltjának és jelenének meghatározó és reprezentatív bábjai segítségével gyermekkorunk ismert történetei, népmesék, mítoszok kedves szereplői bukkannak fel a Magyar Nemzeti Galéria termeiben, kapcsolódva az egyes műtárgyakhoz. Egyes bábok most kerülnek először kiállításon a nagyközönség elé, másokat kifejezetten a kiállítás kedvéért restauráltak.

Ehhez kapcsolódóan több program is várja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt:

A bábelőadások megtekinthetőek: 2020. március 8-án, 14-én, 22-én, és 29-én 11.00 és 15.00 órakor.

Az MNG-ben pedig tárlatvezetés időpontja gyerekeknek: 2020. március 7.,  és 28. 11-12 óráig, felnőtteknek pedig 2020. március 7., 21., 28. 16-17 óra között.

 

További információk: Mini Textúra a Magyar Nemzeti Galériában, Mini Textúra a Bábszínházban, Mini Textúra a Pagonynál

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.