Életmód,  Szabadidő

Mit vigyünk magunkkal a strandra?

Sokszor gyerekek nélkül is nehéz átgondolni, hogy egy strandolós naphoz mire is van szüksége az embernek. Persze van aki fogja a fürdőruháját, meg egy törülközőt és indul is. Gyerekekkel viszont nem árt egy kicsit felkészülni, hogy ne a vízparton döbbenjünk rá, hogy valami bizony otthon maradt.

Nálunk ahogy nőtt a gyerekek száma, úgy nőtt a strandra pakolandó dolgok listája is. Ami mindig alap: az a pokróc, törülközők, fürdőruhák, naptej, kalap/sapka, víz. Ezek nélkül nem indulunk el sosem.

Ezeken kívül általában viszünk magunkkal valamilyen ennivalót és/vagy gyümölcsöt, amivel az ebédig kibírjuk, játékokat, (vízi, „szárazföldi” illetve homokozós), néha újságot, színezőt, mesekönyvet is. Jelenleg az úszópelenka, és a pelenkázáshoz használatos eszközök is mindennapi részei a bepakolandóknak, valamint három úszógumi, karúszó, vízi puska. Ha egész napra megyünk, és nem tudunk felsétálni napközben a szállásra, akkor viszünk csere fürdőruhát is, hogy ne a vizesben legyenek.

Ha kevés az árnyék, akkor kinyitjuk a napvédő sátrat is. Szerencsére az évek során megtanultam szelektálni, és gyorsan átgondolni, hogy mire van szükség valóban, mi az ami nem baj, ha otthon marad, de így is sok amit be kell pakolni. Aki szereti a listákat, megírhatja az alap dolgokat az egyik nyaralás előtt, amikről tudja, hogy biztosan szükségük lesz rá, és elteheti a következő nyaralásra is, így maximum csak ki kell egészíteni. Én legalább is így szoktam tenni.

 

Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, hogy ha megosztod másokkal is. Ha szeretnéd, keress fel a Facebookon is, ide kattintva tudod megtenni.