• DIY

    Segítség, csempét festek!

    Idén januárra sok-sok minden összejött, ami miatt rengeteget kellett pakolni itthon. Többek között egy fürdőszoba felújítás is, amit félig mi csináltunk. Amikor beköltöztünk pár évvel ezelőtt jelenlegi otthonunkba, a fürdőszoba volt az, amihez nem nyúltunk hozzá, mert tudtuk, hogy majd valamikor kazáncserére lesz szükség. Ez a következő évben meg is történt, de más megoldandó történések miatt egészen eddig nem kerítettünk sort a fürdő felújítására. Valójában most sem volt hozzá sok kedvünk, de kezdtük úgy érezni, hogy lassan vállalhatatlan, hogy hiányoznak csempék, kilógnak csövek és egy festés is igencsak ráfért volna a helyiségre. Sokáig tanakodtunk, hogy verjük szét az egészet és legyen teljesen új minden, vagy csak pótoljuk vissza a kazáncsere…