-
Slow Christmas – Avagy hogyan lassulunk le az ünnepekre!
Miután az elmúlt két évben nagyjából úgy éreztem magam az ünnepekre, mint egy kifacsart citrom, elhatároztam, hogy ez idén már nem mehet ugyanígy. Tavaly is, és az azt megelőző évben is szerettem volna lassítani, de akárhogy próbálkoztam valahogy mégis bedarált a karácsonyi gyorsvonat. Úgyhogy idén ismét elhatároztam, hogy mindenképpen lelassulunk családilag, és nem hagyjuk magunkat olyan szituációkba belesodorni, ami nem esik jól. Értem ez alatt azt, hogy nem fogunk csak azért elmenni valahova, mert ezt várják el tőlünk. Nem fogok behódolni a vásárlási trendeknek sem, különösen, mert tavaly kicsit túllőttünk a célon, ezért most 3 ajándéknál húztam meg a határt, és ezt szigorúan be is tartjuk. Hiszen nem az a…