Életmód

2020, köszönök neked mindent!

Általában minden évben szoktam írni egy év értékelőt, vagy az új évi terveimről egy bejegyzést. Idén ez is rendhagyó lesz. Mivel ez az év elképzelhetetlenül rendhagyó volt.

Sok emberrel beszélgettem az utóbbi időben arról, hogy hogyan élték meg az idei évet, és azt kell, hogy mondjam (amit egyébként én is érzek), hogy nem volt ám ez annyira rossz év, mint ahogyan az elején hittük.

Persze, borzasztó, ami a világban történt, és történik jelenleg is, hiszen még egyáltalán nincs vége.

Elképzelni sem tudom, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézniük embereknek a pandémia következtében, és iszonyú hálás vagyok, hogy mi viszonylag kevés veszteséggel éltük túl ezt az évet.

Mert veszteségek a mi családunkat is érték sok szempontból is (személyi és anyagi is), de ha az összképet, a 12 hónapot nézem, akkor találok bőven pozitívumot is.

 „Holnap fedezzünk fel valamit és ne azon keseregjünk mi történt tegnap.”

Steve Jobs

Ha csak a közvetlen ötfős családunkat nézem, akkor elképesztően sok időt tudtunk együtt tölteni idén, ami néha ugyan az agyunkra ment, de biztos vagyok benne, hogy jót tett.

Felfedeztünk olyan tevékenységeket, amikbe nem biztos, hogy belekezdtünk volna, ha „nem vagyunk kvázi rákényszerítve”.

Az egyik ilyen például a túrázás. Ugyanis a legtöbb programunkat idén szabadtérre szerveztük, és igencsak rákaptunk a kirándulás ízére. Aztán eljött az ősz, majd a tél, és folytattuk. Nem számít a hideg, mert felöltözünk, és nem számít ha koszosak, vagy sárosak leszünk, mert kimossuk. A lényeg, hogy mindannyian szeretjük.

A másik, hogy spontának lettünk. Ami egy teljesen új terület például a számomra, de néha igencsak felszabadító.

Megtapasztaltuk azt is, hogy nincsen lehetetlen helyzet. Az itthoni tanulás és home office során rájöttünk, hogy egyszerűen vannak olyan szituációk, amiket az egyik napról a másikra meg kell oldani, és valahogy megtettük.

Sokat tanultam magamról ezekben a hónapokban, és most már tudom, hogy sokkal több mindenre is képes lehetek, ha elhiszem, hogy meg tudom csinálni! Most már értem ezt a szintén Steve Jobs szájából elhangzott mondatot is:

Aki elég őrült ahhoz, hogy elhiggye, hogy meg tudja változtatni a világot, az meg is teszi.”

Szóval, lehet, hogy 2020 rendesen megtépázott bennünket, de hálás vagyok, mert számtalan dologra felhívta a figyelmemet, amik hiába voltak addig is a szemem előtt, mégis annyira természetesen beleolvadtak az életünkbe, hogy nem tűntek fel. Úgyhogy, ha másra nem is, arra jó volt ez az év, hogy lépjünk egyet hátra és megvizsgáljuk az életmódunkat, és átértékeljük kicsit a dolgainkat, hogy az idén tanultakat magunkkal vigyük 2021-be!

Boldog Új Évet kívánok mindannyiótoknak!

 

pexels.com