Szabadidő

3 budapesti gyerekprogram a hétvégére

Ezen a hétvégén igazán gazdag kínálatból válogathatunk a felnőtt, és gyerekprogramok közül. Én most három budapesti programot szeretnék ajánlani, érdemes kilátogatni rájuk.

1. Pozsonyi Piknik – Újlipótváros Kulturális Falunapja – Szeptember 2. Szombat 10-21 óráig

A 9. alkalommal megrendezésre kerülő Pozsonyi Piknik már eléggé kinőtte magát. Idén is a XIII. kerületi Újpesti rakparton, a Jászai Mari tér és a Szent István Park között rendezik meg, tematikus utcák sora várja a kilátogató érdeklődőket.

Ez egyébként nem kifejezetten gyerekeknek szóló program, de lesz külön gyerek színpad is, ahol báb-és színházi előadások, valamint gyerekkoncert is látható, illetve hallgatható lesz. Továbbá, amiért szerintem még érdemes kilátogatni, az a Pagony könyvesbolt előtt, és természetesen a boltban is megtalálható színes programok.

Bővebb információ itt és itt található.

 

Pozsonyi Piknik, Fotó: Pásztor Csaba

 

2.  Art Park a Városligetben – Minden gyerek művész! Szeptember 2.  Szombat 10-16 óra között

Egy nyolc állomásból álló „művészeti játékra” hívják az ide látogató gyerekeket, akik sokféle művészeti ágat próbálhatnak ki, s aztán haza is vihetik, amit készítettek. Emellett rengeteg más programmal is várják a családokat, szóval aki nem szeret(ne) kézműveskedni, az is találhat a maga számára érdekes programot.

Bővebb információ itt található. (Kiemelt kép forrása: innen)

Mizo Pöttömkert

3. Pöttömkert a Budapest Parkban. Szeptember 3. Vasárnap 9.30-15 óráig.

A Budapest Park a nyári időszakban minden hónapban egyszer a gyerekeknek szervez programot. Szokott lenni mindig valamilyen koncert, interaktív játékok, sok-sok látnivaló. Idén ez lesz az utolsó alkalom, de most a felnőtteknek belépő jegyet kell venni, a belépő ára: 500 Ft, amit jótékonysági célra fordítanak.

Bővebb információ itt és itt található.

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg másokkal is. Még több tartalomért keress fel a Facebookon is, ide kattintva tudod megtenni.