Könyvajánló

5 gyerekkönyv, amiért várjuk a Könyvfesztivált

Idén is, a korábbi évekhez hasonlóan rengeteg könyv megjelenését időzítették a Könyvfesztivál idejére, köztük jócskán találunk gyerekeknek szóló kiadványokat is.

Ráadásul idén szerintem a gyerekekkel együtt fogok kilátogatni, így feltérképeztem, hogy milyen megjelenésekre számíthatunk, mik azok a mesekönyvek, amik érdekesek lehetnek a számunkra. Ezek közül összegyűjtöttem párat, amiket mi szerintem be fogunk szerezni, és most megmutatom nektek is, mire pályázunk a fesztivál ideje alatt.

 

gryllus_vilmos_biciklizos_dalok.jpg

Gryllus Vilmos: Biciklizős dalok

Korábban ajándékba kaptuk Gryllus Vilmos Muzsikáló Madárház című könyvét CD melléklettel, és nagyon szeretik a gyerekeim, írtó sokat elővesszük, úgyhogy bízom benne, hogy ez is egy hasonló kiadvány lesz, ahol egy egész napos biciklizős, családi kirándulás élményeit idézik fel a dalok, így a téma is testhezálló, mert szeretünk biciklizni, úgyhogy kíváncsian várom. Külön öröm, hogy Timkó Bíbor rajzolta, akinek az illusztrációit nagyon kedvelem, a Lengemesék is az ő műve, ami egy másik nagy kedvencünk.

Gryllus Vilmos: Biciklizős dalok, 2019, Teknős Könyvek

Kép forrása: animuscentral.hu

 

 

 

tn_205x300_139474050.jpgBosnyák Viktória: Unikornis égen, földön

Ez az aranyos könyvecske rengeteg információt elárul az unikornisokról, például megtudhatjuk belőle azt is, hogy hogyan kerül szivárvány az égre; vagy mitől színes az egyszarvúak farka és sörénye?
Egy unikornisnak az anyukája és az apukája is unikornis?
Nyomozz te is Kornéliával égen, földön, és minden kiderül!

Lehet, hogy ebből már kinőttünk egy picit, de egy unikornis rajongó lány anyukájaként kötelességemnek érzem, hogy megnézzem magunknak ezt a könyvet is, hogy érdemes-e megvennünk. 🙂

Bosnyák Viktória: Unikornis égen, földön, 2019, Manó Könyvek Kiadó

Kép forrása: manokonyvek.hu

atszivo_porszivo.jpg

Szabó Borbála: Az átszívó porszívó

Ez a könyv a Pagony Kiadó Most én olvasok! elnevezésű sorozatának egy újabb része, ahol 4 különböző szinten gyakorolhatják a kezdő és már haladó kisiskolások az olvasást. Nekünk több korábban megjelent kiadvány is meg van már, és igazán szeretjük, érdekes történetek, szerethető karakterek és valóban könnyű szövegek jellemzik ezeket a könyveket. Ebben a részben három testvér, a dédnagymamájuk és egy fura porszívó történetét ismerhetjük meg. Izgalmasnak ígérkezik, úgyhogy mindenképp megnézzük ezt a könyvet.

Szabó Borbála: Az átszívó porszívó, 2019,Pozsonyi Pagony Kft.

Kép forrása: pagony.hu

 

 

tn_205x300_139474036.jpgKertész Edina: A milliomos szamár

„Négy pata kopog a Gyogyó Golyó Bowling Klub tükörfényes padlóján. Az új tisztasági menedzser, Robi, a szamár az első munkanapját kezdi. Ám a klub egykori alkalmazottja, Malac bosszút esküdött ellene, és jókora slamasztikába keveri…” így kezdődik a fülszöveg A milliomos szamár hátulján. Ez a kiadvány már a nagyobb korosztályt célozza meg, hiszen ez a vicces és fordulatos gyerekregény sikerről, hírnévről, bukásról és önmagunk megtalálásáról szól. A szerzőtől korábban A lány aki orvos akart lenni című könyvet olvastuk, ami meglehetősen tetszett, így erre is kíváncsi vagyok, de a gyerekekkel szerintem egy pár év múlva fogjuk tudni elolvasni csak.

Kertész Edina: A milliomos szamár, 2019, Manó Könyvek Kiadó

 

Kép forrása: manokonyvek.hu

 

na-de-ki-kerdez-egy-kandurt.jpgAnette Herczog: Na de ki kérdez egy kandúrt?

„Arisztotelész, a menhelyről családhoz költöző kandúr úgy gondolja, hogy egy macskának kizárólag a legpuhább ágyban és a legtöbbet simogató ember ölében van a helye. Továbbá, hogy a legtökéletesebb születésnapi ajándék egy macska. Nem, nem egy kutya. Kutya semmiképp sem.

NA DE KI KÍVÁNCSI EGY KANDÚR VÉLEMÉNYÉRE?”

Azt kell mondjam, hogy mi mindenképpen kíváncsiak vagyunk, szerintem jó kis sztori kerekedik majd ki ebből, amúgy is kedveljük a cicás meséket, úgyhogy ezt biztosan meg fogom venni a gyerekeknek, már a borítója is nagyon tetszik.

Annette Herczog: Na de ki kérdez egy kandúrt?, 2019, Naphegy Könyvkiadó Kft.

Kép forrása: naphegykiado.hu

 

Természetesen ennél sokkal több új gyerekkönyvvel is találkozhattok, amennyiben kilátogattok a fesztiválra.

A 26. Nemzetközi Könyvfesztivált idén április 25-28. között rendezik meg a Millenárison. További információ: www.bookfestival.hu

Április 26-án pedig a korábbi évekhez hasonlóan a Kis Könyves Éjt is megrendezik, ami a független könyvesboltok ünnepe. Tavaly mi is részt vettünk rajta, ITT ELOLVASHATOD újra a beszámolót róla.

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.