Könyvajánló

A milliomos szamár

Vajon hogyan lesz milliomos egy szamár? Milyen úton jut el idáig, kik állnak mellette és főleg kik akarnak rosszat neki?

Kertész Edina meseregénye egy igazán mai mese a modern, digitális világban cseperedő gyerekeknek. Minden olyan szereplőt megtalálhatunk benne, akik a  való életben is előfordulnak, jók, rosszak egyaránt.

A történet szerint Robi a fiatal szamár takarítói munkát vállal egy bowling klubban, ahol fondorlatos események és egy véletlen folytán hamar kirúgják állásából, másnap azonban arra ébred, hogy híres lett. Ugyanis a bowling klubbeli ügyetlenkedését feltették a TyúkTyúbra. Rögtön megjelennek nála a szponzorok, a kéretlen barátok, autót, ruhákat, ékszereket, házat kap, és szerepelni hívják műsorokba.

Robi fel sem fogja a hirtelen jött hírnevét, máris megjelennek az ellenségei is, Malac a bowling klub korábbi takarítója már azóta haragszik Robira, amióta a szamár „elfoglalta” az ő régi állását. Egy alaposan kiszínezett ősrégi történettel rossz színben tűnteti fel Robi családját, amely botrány után a szponzorok és a követők rögtön kihátrálnak Robi mögül. Még régi barátja Papardelle sem áll szóba vele, s végezetül még az albérletéből is el kell mennie, így nincs hol aludnia sem.

Szerencsére azért akadnak barátai és jóakarói is, akiknek köszönhetően nem csak barátját Papardellet, a családját, de a lakását is visszakapja, s ezáltal végül minden jóra fordul.

Azt hiszem A milliomos szamár aktualitását semmi sem tükrözi jobban, mint ahogy naponta születnek internetes videó  „sztárok”, akik a semmiből lettek ismertek, de 5 perc hírnév után újra ismeretlenek.

Mi még ugyan nem vagyunk jelen a digitális világban a gyerekeinkkel, ezért ez a könyv jó kis alapot szolgáltat, hogy elbeszélgethessünk arról, hogy nem minden a hírnév, hogy milyen veszélyesek leselkedhetnek az interneten és, hogy az emberi rosszindulatúság mihez vezethet. Minden olyan kis- és persze nagyobb iskolásnak ajánlom, akiket érdekel az internet világa, ugyanis ez egy igazán tanulságos történet. Különösképpen jól jöhet az iskolai tanév kezdetekor, hogy átbeszéljük a gyerekekkel az internetes világ működését.

Kertész Edina: A milliomos szamár, Manó Könyvek Kiadó, 2019; Illusztrálta: Hajba László

 

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is