Életmód

Tippek a nyugodt iskolakezdéshez

Minden szeptemberi  tanévkezdés igényel egy kis szervezést, hiszen az addigi hosszú és lassabb tempójú nyári napokat felváltja az iskola / óvoda kezdés. Mindenkinek mindenhova időben meg kell érkezni a megfelelő és hiánytalan felszereléssel, és a nyár alatt kinőtt ruhákról még nem is beszéltem.

Szóval igényel némi szervezést egy-egy szeptemberi indulás, ami pluszban kimerítheti az édesanyákat.

Ezért ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem pár egyszerű trükköt, amelyekkel nyugodtabbá, összeszedettebbé és szervezettebbé varázsolhatjuk a szeptembert.

1. Figyelj oda az alvásra!

Ha csak egyetlen dolgot kellene említenem ami igazán kihatással van a mindennapokra, az az alvás. Kialvatlanul, örökösen fáradtan nem lehet jó teljesítményt nyújtani sem a munkában, sem az otthoni teendőkben, és ez szülőre, gyerekre egyaránt vonatkozik. Már a nyár végének közeledtével kialakíthattok esti rutinokat, amelyek már a lefekvést segítik elő, s amikor eljön az alvás ideje, akkor tényleg mindenki feküdjön is le aludni. Tudom, hogy iszonyat könnyen el lehet csúszni gyerekekkel az esti tevékenységeken, de nem érdemes, főként  a nyárból az iskolai / óvodai mindennapokra való visszaállás idején.

2. Ne halmozd a feladatokat, egyszerre csak egy dolgot csinálj!

A multitaskingról hajlamosak vagyunk azt képzelni, hogy mennyire jó dolog, és milyen hatékonyak vagyunk így, de valójában egy idő után úgy érezhetjük, hogy agyonnyomnak a feladatok. Érdemesebb egyszerre inkább csak egy feladatra koncentrálni és úgy haladni előre az elvégzendő dolgokkal.

3. Szervezz és tervezz előre!

Ha már úgy érezzük elborítanak a teendők érdemes lehet tenni egy lépést hátra és priorítási listát felállítani. Lehet akár ez egy esti vagy reggeli, vagy akár vasárnapi rutin is, hogy a következő hétre megtervezzük a dolgokat. Készíthetsz ebéd menü tervet, ami segít a heti bevásárlásban is, így nem kell felesleges dolgokat megvásárolni, hanem célzottan csak azokat, amikből majd a heti ebéd készül.

Írd össze kinek milyen elintéznivalója lesz a héten, kinek hova kell menni az iskolában, edzésre, stb. Ugyanígy az adott heti befizetéseket is (pl. rezsi, ebédbefizetés) fel lehet vinni a listára.

4. Készíts családi naptárat!

És tedd is ki egy olyan helyre, ahol mindenki látja. Lehet ez akár a hűtő, akár egy külön erre fenntartott falfelület mondjuk. Ide mindenki beírhatja milyen programjai lesznek és a család többi tagja tud kalkulálni, valamint igazodni hozzá, és tutira senki nem felejti el a nagyi meglepetés szülinapi zsúrját.

Gyerekeknek, akár  már egész kicsiknek is jó megoldás lehet egy mágneses tervező, amit ők maguk is tudnak alakítani a napi elfoglaltságuk szerint. (Tavaly már írtam is erről egy bejegyzést, IDE kattintva újra elolvashatod.)

5. Alakíts ki szokásokat!

A jól kialakított szokások idővel rutinszerűvé válnak, melyekkel aztán hosszútávon időt takaríthatunk meg. Gondolok itt olyanokra, hogy már előző este kikészítheted a másnapi ruhákat, vagy együtt este bepakoljátok és átnézitek az iskolatáskát.  Ezek lehet, hogy apróságnak tűnnek, de ha mindezt még a reggeli rohanásban kell megcsinálni az csak plusz értékes perceket jelent. Így viszont reggel már ezzel nem kell törődni, csak fel kell venni a ruhát, vinni az összekészített táskát.

Én ezeket az egyszerű, de egyben hatásos trükköket fogom bevetni, hogy flottul induljon a szeptember és ne őrüljünk már meg az első héten. Nektek van bevált tippetek, ami segít a tanévkezdésben?

 

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.