Család,  DIY,  Életmód

A nagy szelektálási cunami

Már jó ideje foglalkoztat a gondolat, hogy rendet kellene tenni otthon. És most nem a mindennapi elrakom a ruhákat, elpakolom a játékokat, helyére viszem a dolgokat típusú rendrakásra gondolok. Hanem egy sokkal nagyobb volumenű pakolásra.

 

Amikor is ízekre szedek szét mindent, és ami már felesleges a mi életünkben azt kidobom/elajándékozom/eladom.  Már régóta rágódom azon, hogy tulajdonképpen miért is “van szükségünk” ennyi mindenre itthon? Jó, tudom, hogy öten vagyunk, ami nem kevés, rengeteg használati tárgya van a gyerekeknek (is), de mégis úgy hiszem kevesebb ruhával/játékkal/stb. is ugyanilyen jól ellennénk.

Úgyhogy ahogyan december végén is írtam már róla (itt újra elolvashatod), most végre vettem egy nagy (hatalmas) levegőt, és úgy döntöttem, hogy akármi lesz is, végre nekiállok, hogy egy kissé rendez

Már jó ideje foglalkoztat a gondolat, hogy rendet kellene tenni otthon. És most nem a mindennapi elrakom a ruhákat, elpakolom a játékokat, helyére viszem a dolgokat típusú rendrakásra gondolok. Hanem egy sokkal nagyobb volumenű pakolásra.

Amikor is ízekre szedek szét mindent, és ami már felesleges a mi életünkben azt kidobom/elajándékozom/eladom.  Már régóta rágódom azon, hogy tulajdonképpen miért is “van szükségünk” ennyi mindenre itthon? Jó, tudom, hogy öten vagyunk, ami nem kevés, rengeteg használati tárgya van a gyerekeknek (is), de mégis úgy hiszem kevesebb ruhával/játékkal/stb. is ugyanilyen jól ellennénk.

Úgyhogy ahogyan december végén is írtam már róla (itt újra elolvashatod), most végre vettem egy nagy (hatalmas) levegőt, és úgy döntöttem, hogy akármi lesz is, végre nekiállok, hogy egy kissé rendezettebb otthon vegyen minket körül, hogy ne legyen ennyi minden a környezetünkben. Hiszen mindig is tetszettek a minimalista otthonok, és ennek ellenére mégis elborítanak a tárgyak.

Először is elkezdtem gondolkozni egy “akcióterven”, hogy mivel kezdjem el a nagy szelektálást, mert azt azért nem akartam, hogy mindig nekilátok valaminek, eljutok valameddig, aztán nem fejezem be, mert épp valami S.O.S megoldandó feladat közbejött.

Képek forrása: 1 2 3 4

Felvázoltam egy elsődleges listát, hogy mik azok a főbb területek, amiket át kellene válogatni és kiszelektálni, és felállítottam szempontrendszert is hozzá, hogy mik azok, amiknek mindenképpen menniük kell. Íme a lista:

1. Gardrób

A kinőtt, nem jó méretű, szakadt, foltos, vagy valamiért már nem hordott ruhákat határoztam meg, amiknek mindenképpen ki kell kerülniük a szekrényből.

2. Játékok

A kinőtt (pl. bébijátékok), már nem használt, sérült játékoknak menniük kell a gyerekszobákból.

3. Fürdőszoba

A lejárt, vagy túl régóta nyitva lévő tisztítószerek, krémek, sminkek, stb. kidobása.

4. Kamra/konyhaszekrény

A lejárt, vagy túl régóta nyitva lévő tartós élelmiszerek, mindenhonnan összegyűlt zacskók, befőttes-és egyéb üvegek kidobása.

Ez tehát az elsődleges lista, ami nyilván módosulni fog, amint hozzákezdek a selejtezésnek. Ez egyébként nem feltétlen a pakolási sorrend, de az biztos, hogy a ruhák szelektálásával fogom elkezdeni. Ahogy haladok majd beszámolok nektek az eredményességről, és természetesen a legvégén is.

Kiemelt kép: pexels.com

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről.