Könyvajánló

Égi tolvaj – Az első léghajózás kalandos története

Egy történelmi meseregény, amely olyannyira lebilincselő, hogy egyszerűen minél többet és többet szeretnénk tudni a történetből. A Manó Könyvek gondozásában megjelent Emma Caroll regényét ugyan 10 éven felüli gyerekeknek ajánlják, de bátran állíthatom, hogy felnőttként is igazán szórakoztató és élvezhető. Először azt gondoltam, hogy majd a lányommal fogjuk elolvasni, de amikor elkezdtem annyira beszippantott, hogy alig tudtam letenni.

Szeretem az olyan könyveket, amik képesek szinte azonnal magukkal rántani, és az Égi tolvaj pontosan ilyen. Olvasmányos, könnyen követhető a sztori és roppant érdekes történetet mesél el, ami ráadásul igaz történelmi eseményeken alapul.

Szarka, az árva tolvajlány szemszögén keresztül ismerhetjük meg az első léghajózás kalandos históriáját, ahogyan a Montgolfier-fivérek próbálják megépíteni a hőlégballont.

Szarka, egy furcsa idegentől kap egy megbízást, hogy hozzon el egy ládát egy házból. Akkor a lány még nem sejti, hogy ez a megbizatás megváltoztatja majd az életét. A láda ugyanis a Montgolfier-fivérek házában található, onnan kellene ellopnia. A dolgok azonban rosszul sülnek el és egy nem sokkal későbbi véletlen folytán, a balesetben megsérült lányt épp a Montgolfier család veszi pártfogásába. Munkát adnak  a házukban és hamar kiderül, hogy egy különleges találmányon dolgoznak, amit ha sikerül véghez vinniük, nem csak Franciaországban, de az egész világon elsőként szerezhetnek elismerést a repülésért.

Szarka hamar megszereti a családot és mindent megtesz, hogy valahogy jóvátegye a korábbi cselekedetét. Ott segít a családnak ahol csak tud, és szoros barátságot köt a Montgolfier fiúval, Pierre-el. Közösen dolgoznak a találmányon is, és aztán közösen utaznak Párizsba is XVI. Lajos udvarába, hogy ott mutassák be a királynak és az egész világnak az első repülő szerkezetet.

Amikor a ballon megtelt, mocorogni kezd, hogy följebb emelkedjen. Még mindig le van kötve , a négy kötél, ami a tűz fölött tartja, megfeszül, a cövekek, amikhez kikötötték őket, mozognak a földben.

Természetesen Versailles-ban is ármánykodás és további bonyodalmak várják őket, de közös erővel végül sikerül a repülési bemutatót megtartaniuk és minden jóra fordul.

Szarka egy igen pozitív hősnő, aki először ugyan tolvajként mutatkozott be nekünk, de a történet végére óriási fejlődésen megy keresztül és jó útra tér. Egy bátor, erős lány, aki nem fél semmitől és megmutatja, hogy az önmagunkban való hit mindennél fontosabb, valamint, hogy közös erővel óriási dolgokat érhetünk el.

Nagyon szerethető és tanulságos meseregény ez egy fontos találmányról és az emberi hitről, amellyel akár az égig is szállhatunk.

 

Emma Caroll: Égi tolvaj, Manó Könyvek Kiadó Kft., 2019 (Fordította:Rindó Klára és Szabados Tamás)

 

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.