Család

Testvérek egymás között

Amióta a gyerekeim testvérek lettek, vagyis megszületett a két kisebb gyerekem is lépten-nyomon azt kérdezik tőlem az emberek, hogy jó testvérek-e!?

Bevallom kezdetben nem igazán tudtam mit is válaszoljak erre, hisz amíg kicsi volt az aktuális kistesó, addig még nem is tudtak egymással mit kezdeni, aztán később nem volt semmi közös érdeklődésük. Voltak időszakok, amikor játszottak együtt és voltak amikor nem.

Többször eltöprengtem, hogy mi számít „jó testvérségnek”, egyáltalán számít-e, hogy jó testvérek-e vagy sem. Aztán arra a megállapításra jutottam, hogy mint olyan sok mindent, ezt sem lehet ennyire egyszerűen fekete-fehérként kezelni, hiszen annyi árnyalata van a testvéri viszonynak, hogy felsorolni is lehetetlen. Ugyanis van amikor óriási harcok folynak a gyerekek között. Keresik a pozíciójukat, keresik saját magukat, hogy hogyan tudnak báty, nővér, öcs vagy akár húg lenni a családban. Egy ismerős családnál, ahol szintén három gyereket nevelnek azt mesélik, hogy felváltva szövetkeznek egymás ellen a gyerekek, mindig másik testvért kirekesztve.

Kép forrása: NeONBRAND/unsplash.com

Nálunk egyelőre ez még nem jelent meg, de persze előfordulnak szinte „vérre menő” balhék is, amikor mindenki utál mindenkit, hogy aztán 2 perc múlva minden a normál kerékvágásban folytatódjon tovább.

Amikor pedig azt látom, hogy mindhárman egyszerre kacagva ugrálnak az ágyon kipirult arccal, felváltva birkózzák le egymást, vagy amikor minden egyes reggel óriási szeretetben ölelésekkel, pacsikkal és puszikkal búcsúznak el egymástól, aztán mindenki indul a maga útjára, akkor aztán megdobban a szívem és könnyekig hatódva nyugtázom magamban, hogy igazán hálás vagyok, mert szuper testvérei egymásnak a gyerekeim!

Kiemelt kép forrása: pxhere.com

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.