Karácsony,  Ünnepek

Elf on the shelf – Nálunk is felült a manó a polcra

Az Elf on the shelf tradíciója az angolszász országokból indult, de szépen lassan begyűrűzik hozzánk is. Egyre többen próbálják ki ezt a vicces szokást, és már én is évek óta szemezgetek vele.

Mi a manó története?

A történet Carole Aebersold és Chandra Bell 2004-ben írt, hasonló című (Elf on thet Shelf) című könyvében gyökerezik, ők hívták életre a manókat azért, hogy a gyerekek jól viselkedjenek, és rajta legyenek a Mikulás jó gyerek listáján. Az öreg piros kabátos ezeket a manókat küldi szét Északi-sarki bázisáról a világ összes családjába, hogy a december folyamán figyeljék a gyerekek viselkedését, a kihágásokat pedig jelentsék a főnöknek. Természetesen a következmények nem maradnak el.*

Ebben az évben úgy határoztam, hogy kipróbáljuk mi is, és meglepem vele a gyerekeket.

Úgyhogy december első napján nálunk is kezdetét veszi majd a móka, és megérkezik a Manó, hogy karácsonyig minden nap szórakoztasson bennünket valami csínnyel.

A szabályok vagy ajánlások szerint egy levél kíséretében érkezik meg a manó, nevet kell adni neki, és az a „feladata”, hogy karácsonyig beszámoljon a Mikulásnak a gyerekek viselkedéséről.

Mivel hazánkban nem a Mikulás hozza karácsonykor az ajándékokat, ezért én egy kicsit megváltoztattam a történetet és írtam egy levelet a manó nevében, amiben azért természetesen a jó cselekedeteket javasolja a manó a gyerekeknek.

Hogy milyen csínyeket eszel ki a manónk, azt majd az megmutatom minden nap az Instagram oldalamon, addig is összegyűjtöttem néhány ötletet a Pinteresten, ha van kedvetek, vagy ti is készültök hasonlóra, nézzétek meg: ITT

 

 

*A manó története

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, vagy látogass el további tartalmakért a  Facebook és Instagram oldalamra, illetve kreatív ötletekkel pedig a Pinteresten is megtalálsz.