• Könyvajánló,  Ünnepek

    Várjuk a húsvétot mesekönyvekkel

    Eddig valahogy kevés húsvéti mesekönyvet olvastunk, inkább tavaszi könyveket vettünk a kezünkbe mindig, de most összegyűjtöttem párat, ami a gyerekeimnek nagyon tetszett, és megosztom veletek is. Mindegyiket érdemes megnézni, elolvasni. Találtok majd böngésző könyveket is köztük (mi nagyon szeretjük a böngésző könyveket, szerintem ebből nem nagyon lehet kinőni, ha a könyv jó, erről itt már írtam egyszer: böngésző könyvek), van köztük nagyobbaknak szóló könyv is, amit önállóan is tudnak olvasni a gyerekek, és közös esti összebújásokhoz rövidebb meséket is találtok.   Lackfi János : Igaz mese a húsvétról (Cerkabella Kiadó) Ez a könyv a gyerekeknek is könnyen érthető módon meséli el Jézus történetét. Szerintem jól tudnak azonosulni a gyerekek a…

  • Karácsony,  Könyvajánló

    Karácsonyi könyvajánló

    Idén is lesz természetesen karácsonyi könyv és mesekönyv ajánló, de ebben az évben kicsit más formában, mint ahogyan az előző években megszokhattátok. Most ugyanis nem csak a legújabb mesekönyveket fogom megmutatni, hanem egy teljesen szubjektív saját családi olvasmánylistával készülök. Ebben az összefoglalóban találtok majd olyan kiadványokat is, amiket már korábban is olvastunk, de annyira szeretjük, hogy újra és újra elővesszük és vadi új könyvek is szerepelnek majd. Kezdjük a gyerekkönyvekkel. Mivel nekem már iskolás, önállóan olvasó gyermekeim is vannak, ezért a nagyobbaknak szóló könyvek felé haladunk, de az óvodás korosztálynak megfelelő könyveket is forgatjuk még. Alex T. Smith: A kisegér, aki karácsonyra hazatalált – Fülöp legújabb kalandjai 24 és fél…

  • Könyvajánló,  Ünnepek

    Mit olvasok karácsonykor a gyerekkönyveken kívül?

    A karácsonyi időszak nálunk mindig a könyvekről is szól. Egyrészt minden évben csodálatos mesekönyvek jelennek meg, és igazán élvezzük őket olvasgatni. A gyerekeim különösen szeretik az adventi mesekönyveket is, amelyekben minden este egy-egy mese repít el az ünnepek felé, ezekről bővebben ITT OLVASHATSZ. De természetesen nem csak gyerekkönyveket olvasok ebben az időszakban, hanem sort kerítek saját olvasmányokra is. Van olyan, amit minden évben előveszek és olvasgatok belőle és van olyan, amit csak egyszer olvasok el (ilyenek pl. a romantikus karácsonyi regények – néha nagyon üdítőek tudnak lenni, de egyszer elég elolvasni őket.) Idén ezeket a könyveket tervezem elolvasni, remélem valóban lesz is rá időm: Karen Swan: Karácsony a Tiffanynál Tavaly…

  • DIY,  Karácsony,  Ünnepek

    Készítsetek fából díszeket a karácsonyfára

    Ezeknek a díszeknek az elkészítését valójában már tavaly elterveztem, de akkor valahogy nem került rájuk sor. Tavasszal Fakorong nyuszikat készítettünk (leírást ITT találsz), és idén végre elkészültek a karácsonyfa díszek is. Mi négy félét készítettünk most, de még számtalan ötletet szeretnénk megvalósítani, valószínűleg az adventi időszakban fog még néhány készülni. Már csak azért is, mert ezeket most egyébként az ovis karácsonyi vásárra vittük, és csak 1-1 darabot hagytunk itthon. Az elkészítése végtelenül egyszerű, az ovis korosztálytól felfele egy kis segítséggel már el tudjátok készíteni együtt, a nagyobb gyerekek pedig már önállóan is nekiláthatnak. Szükséges hozzávalók: fakorongok (Én ezt egy elég nagy csomagban vettem, tényleg sok van benne.) fehér, piros, zöld…

  • Életmód,  Karácsony

    Kedvenc karácsonyi lejátszási listám – Ezzel hangolódok az ünnepekre

    Tavaly, a pandémia kellős közepén olvastam egy cikkben, hogy annyira megviselte az embereket a járvány helyzet, hogy korábban kezdtek el karácsonyi zenéket hallgatni.  És igen, be kell, hogy valljam, én is így voltam ezzel. Szabályosan, ahogy elkezdődött az iskola, és érkezett a második, majd harmadik hullám, azt éreztem, hogy a karácsonyi készülődés az, amibe menekülhetek, és már egészen korán karácsonyi dalokat hallgattam, tervezgettem, ünnepi sütiket sütöttünk, stb. És habár idén még csak egyszer (kétszer) kapcsoltam be Bublé-t, most már egyre többször kapom magam azon, hogy karácsonyi dalokat dúdolgatok. Ezért arra gondoltam, hogy megmutatom nektek is, miket szoktam hallgatni a karácsonyi időszakban, ezekkel a dalokkal hangolom magam az ünnepekre: Joni Mitchell:…

  • DIY,  Karácsony,  Ünnepek

    Idén másmilyen lesz az adventi naptárunk

    Az eddigi években minden gyermekünknek külön, saját adventi naptárja volt. Ezt a szokást akkor kezdtük el, amikor még csak egy gyermekünk volt. Neki persze ez praktikus megoldás volt, de ahogy nőtt a gyerekek száma és ők maguk is, egyre inkább éreztem, hogy nehéz mindig édességmentes (vagy csak minimális édességgel megoldott) naptárat összerakni, és úgy éreztem elmosódtak a határok és egyre inkább a mennyiség került előtérbe a minőség helyett. Ezért tehát úgy határoztam, hogy idén más fajta adventi naptárunk lesz, és egy közöset készítek el, amiben lesznek közös és egyéni ajándékok is. A következők kerültek bele: – egy karácsonyi témájú puzzle kisebb csomagokra szétosztva – egy-egy karácsonyi témájú mini legó csomag…

  • Karácsony,  Ünnepek

    Elf on the shelf – Nálunk is felült a manó a polcra

    Az Elf on the shelf tradíciója az angolszász országokból indult, de szépen lassan begyűrűzik hozzánk is. Egyre többen próbálják ki ezt a vicces szokást, és már én is évek óta szemezgetek vele. Mi a manó története? A történet Carole Aebersold és Chandra Bell 2004-ben írt, hasonló című (Elf on thet Shelf) című könyvében gyökerezik, ők hívták életre a manókat azért, hogy a gyerekek jól viselkedjenek, és rajta legyenek a Mikulás jó gyerek listáján. Az öreg piros kabátos ezeket a manókat küldi szét Északi-sarki bázisáról a világ összes családjába, hogy a december folyamán figyeljék a gyerekek viselkedését, a kihágásokat pedig jelentsék a főnöknek. Természetesen a következmények nem maradnak el.* Ebben az…

  • Könyvajánló,  Ünnepek

    Idén sincs karácsony könyvek nélkül

    Remélem, hogy ti is annyira vártátok már ezt az időszakot, mint amennyire én vártam. Az az igazság, hogy nem ez az első év, hogy az ősz elérkeztével elkezdem a karácsonyi könyveket figyelni. Szeptember végén már érkeznek hírek arról, hogy milyen kiadványok várhatóak, és habár az összes csodálatos mesét és regényt lehetetlenség beszerezni, amit szívesen elolvasnánk, azért igyekszem minden évben gyarapítani a karácsonyi könyv gyűjteményünket. Na de jöjjön is lényeg, idén ezek a csodálatos újdonságok segítenek az ünnepi hangulat megteremtésében. Ebben az összeállításban életkor szerint igyekeztem összeválogatni, hogy szerintem mit érdemes forgatni az adventi, karácsonyi időszakban. A legkisebbeknek: Lackfi János: Igaz mese a karácsonyról (Cerkabella könyvek) Lackfi János újabb szívmelengető mesekönyve!…

  • Karácsony,  Könyvajánló,  Ünnepek

    Adventi készülődés egy különleges mesekönyvvel

    Soha nincs korán elkezdeni az Adventi készülődést, különösen így novemberhez közelítve. Tudjátok, hogy minden évben összegyűjtöm az általam legjobbnak ítélt (vagy inkább legjobban várt) adventi, karácsonyi mesekönyveket. Az idei évben sem lesz ez másként, és elsőnek szeretnék is megmutatni egy frissen megjelent, különleges adventi mesét. Ez a mesekönyv attól lesz igazán nem mindennapi, hogy az egyes napi mesékből 24 borítékot lehet hajtogatni, amit akár adventi naptárként fel is lógathattok. Czirják Erika Adventi meséi igazán varázslatossá teszik a várakozás napjait. A 24 részből álló meséből minden napra jut egy az adventi időszakra. A füzet lapjaiból 24 borítékot hajtogathatunk, amibe így a mesék rögtön bele is tudnak bújni. A történetek kedves, szelíd…

  • Karácsony,  Ünnepek

    Így készülök el karácsonyra mindennel időben

    Igen, tudom, még nagyon korán van ahhoz, hogy a karácsonyi előkészületekkel foglalkozzunk, de az igazság az, hogy szeretek előre tervezni, és utálok decemberben egy bolt közelébe is menni, így én minden évben elkezdem ezt időben. Egyébként pontosan 70 nap van még karácsonyig, ami nem is tűnik olyan soknak. Egy korábbi posztban szerintem már meséltem arról, hogy egész évben jegyzetelek, és felírom, hogy ha valaki mond valamit, hogy nagyon szeretné megkapni. (Ezért nem hagyom az utolsó pillanatra az ajándékok beszerzését.) Mindezek ellenére nehogy azt higgyétek, hogy mindig csillog-villog minden és mindennel kész vagyok karácsonyra. Az elmúlt években bizony elcsúsztam én is, és volt olyan amit inkább hagytam is. Ha egy valamit…

  • Ünnepek

    Húsvéti csokis fészek

    Az idén szerettem volna valamilyen különleges és mutatós süteménnyel készülni a gyerekeknek, és tulajdonképpen ezt a receptet már régebb óta ki akartam próbálni, de mindig a megszokott süteményeket készítem el húsvétra, így ezidáig minden évben elmaradt. Most azonban neki álltam a húsvéti csokis fészkeknek és idén végre el is készültek. Ahhoz, hogy ezeket a szuper ropogós csokoládés finomságokat elkészítsük, szükségünk lesz az alábbiakra: tej- valamint étcsokoládé ropi színes tojás cukordrazsé Ennek a madárfészeknek az elkészítése egyébként végtelenül egyszerű, akár a gyerekekkel együtt is elkészíthető. Én azonban meglepetésre készítettem a gyerekeimnek, így most nem segédkeztek benne. A tej-és étcsokoládé keverékét vízgőz felett megolvasztottam. Amikor elolvad, keverjük simára. Majd forgassuk bele az…

  • Egyéb kategória,  Ünnepek

    Slow Christmas – Avagy hogyan lassulunk le az ünnepekre!

    Miután az elmúlt két évben nagyjából úgy éreztem magam az ünnepekre, mint egy kifacsart citrom, elhatároztam, hogy ez idén már nem mehet ugyanígy. Tavaly is, és az azt megelőző évben is szerettem volna lassítani, de akárhogy próbálkoztam valahogy mégis bedarált a karácsonyi gyorsvonat. Úgyhogy idén ismét elhatároztam, hogy mindenképpen lelassulunk családilag, és nem hagyjuk magunkat olyan szituációkba belesodorni, ami nem esik jól. Értem ez alatt azt, hogy nem fogunk csak azért elmenni valahova, mert ezt várják el tőlünk. Nem fogok behódolni a vásárlási trendeknek sem, különösen, mert tavaly kicsit túllőttünk a célon, ezért most 3 ajándéknál húztam meg a határt, és ezt szigorúan be is tartjuk. Hiszen nem az a…

  • Könyvajánló

    Kedvenc ünnepváró könyveink

    Nálunk a karácsonyi várakozásnak szerves részét képezi a karácsonyi történetek olvasása. Fontosnak tartjuk az ilyen fajta ráhangolódást is. Egyrészt én is szeretek ilyen témájú könyveket olvasni, és a gyerekeknek is előszeretettel mesélünk. Idén ráadásul kifejezetten adventi mesekönyveket szerettem volna nekik olvasni, ezért ebben a bejegyzésben azokat mutatom meg, amelyeket mi is elkezdtünk olvasni a hétvégén. Ha más jellegű karácsonyi mesekönyvek érdekelnek, azokról tavaly írtam egy összefoglalót, ide kattintva újraolvashatjátok. Most azonban 4 olyan könyvet szeretnék ajánlani nektek, melyek kifejezetten az adventi várakozás idejére, minden egyes estére kínálnak olvasnivalót. A négy könyvből az egyikről már olvashattatok itt a blogon egy ajánlót, illetve elkészítettünk egy karácsonyi ajándékos üveget is, ezeket itt és…

  • Karácsony,  Könyvajánló

    Karácsonyi könyvajánló nőknek

    Ez az összeállítás inkább nőknek szól, hiszen majdnem mindegyik könyv romantikus. Egészen véletlen alakult így, karácsonyi könyveket kerestem, és ezeket mind feldobta nekem a kereső. Gondoltam megosztom Veletek is, hátha ráfér még a listátokra valamelyik. Természetesen olvashattok hamarosan egy nem ennyire nőknek szóló összeállítást is, de addig is következzen pár karácsonyi könyv: Catherine Rider: Csók New Yorkban (Menő Könyvek Kiadó, 2017) Senki nem szeretne karácsony este egy reptéren ragadni egy viharban. Charlotte és Anthony számára ez maga a katasztrófa. Charlotte hazafelé tart Angliába, miután egy szörnyű szakításnak köszönhetően élete legrosszabb félévén van túl. Anthonyt épp most dobta ki a barátnője, amikor a fiú meglepetésből kiment elé a reptérre. Hirtelen ötlettől…

  • DIY,  Ünnepek

    Készíts karácsonyi tárolóüveget!

    Ebben a bejegyzésben közös adventi készülődésre invitállak Benneteket. Megmutatom, hogyan készítettünk egy ajándéknak is megfelelő karácsonyi tárolóüveget, amit akár ti is könnyedén elkészíthettek otthon. Nemrégiben említettem (itt elolvashatjátok, ha esetleg lemaradtatok), hogy adventre mesekönyvekkel is készülünk, minden este elolvasunk majd egy történetet A kisegér, aki elhozta a karácsonyt című Alex T. Smith könyvből. Az egyes fejezetek után minden napra találunk egy-egy adventi készülődéshez kapcsolódó tevékenységet, melyeket mi is könnyedén megcsinálhatunk, ha van hozzá kedvünk. Persze nem kötelező, nekünk azonban nagyon is volt hozzá kedvünk, hiszen egyébként is szeretünk ilyesmikkel foglalatoskodni. „A karácsonyi tárolóüveg remek módja, hogy átadd ajándékaidat a családodnak és barátaidnak. Imádni fogják. Először dekoráld ki az üveget, majd…

  • Család,  Ünnepek

    Így zajlik nálunk idén a karácsony

    Mi jellemzi manapság a karácsonyt megelőző időszakot a legtöbb háztartásban? Rohanás, ajándékhajkurászás, még ezt be kell szereznem, még ezt és ezt megsütöm/főzöm, csak még az ablakot megpucolom, mert hogy néz ki, hogy ha piszkos az ünnepekre… Aztán mindenki Szentestére már kellőképp ideges és feszült lesz, ha valami nem úgy sikerül, ahogy előzetesen elképzelték. Én általában próbáltam elkerülni a nagy decemberi hajszát, az ajándékokat mindig időben elkezdtem beszerezni, így gyakorlatilag a hónap első felére sikerült is megvenni mindent. A tavalyi évben azonban megcsúsztam pár dologgal, és bedarált az ünnepi készülődés. De egyben felnyitotta a szememet is, hogy ez így nem jó, és nem is szeretném így csinálni. Éppen ezért ebben az…

  • Ünnepek

    Hímes tojások másképpen

    Mivel közeledik a Húsvét már megvettem a tojásfestékeket, a gyerekek pedig minden évben rettenetesen élvezik kipingálni a tojásokat. Most a hagyományostól eltérően megfestett tojásokat mutatok meg, hiszen néha jó, sőt kell is újítani. Korábban én is próbálkoztam újdonságokkal és például körömlakkal festettem különböző mintázatú hímes tojásokat. De amióta gyerekeim vannak, ez a szemlélet még inkább elkapott minket, elsősorban azért, mert ők igencsak szabadon értelmezik azt, hogy mit fessünk a tojásokra… és bevallom nekem ez tetszik. Ebben a bejegyzésben viszont még ennél is „extrémebb” húsvéti tojásokat fogok mutatni, amik nekem nagyon tetszenek. Azt gondolom, hogy akik nyitottak erre, nyugodtan készítsenek szó szerint bármilyen mintázatú tojást, nagyon vagány lesz, az egyszer biztos.…

  • DIY,  Ünnepek

    Két mutatós húsvéti dekoráció saját kezűleg

    Közeledik a Húsvét, s ilyenkor minden évben tavaszi díszbe öltöztetjük az otthonunk. Azért esett a választásom pont erre a két húsvéti dekorációra, mert azon túl, hogy mutatósak, és feldobják a lakást, elképesztően egyszerű elkészíteni őket, ráadásul fillérekből meg is van. Természetesen szoktam én is kiegészítőket vásárolni a lakásunkba minden évszakban, de néha sokkal izgalmasabb ezeket saját kezűleg elkészíteni, arról nem is beszélve, hogy sokszor a töredék ára a boltban kaphatóaknak. Plusz még egy érv mellette, hogy teljesen kikapcsol ez a tevékenység, úgyhogy így már még inkább megéri. Idén a húsvéti készülődés jegyében a kisebb papírdíszek mellett egy nyuszis vázát és egy nyuszis képet készítettem, ezekkel a konyhát tervezem feldobni egy…

  • Karácsony,  Ünnepek

    10 tipp, hogy karácsonyi hangulatba kerüljünk

    Ha így december elején nem hatolt volna még teljesen be az életünkbe a karácsonyi hangulat, akkor íme egy pár ötlet, ami segíthet, hogy ünnepi hangulatba kerüljünk: 1. Díszítsd fel a lakást ünnepi díszekbe Ha eddig még nem tetted, akkor most már itt az ideje kitenni a karácsonyi dekorációt. Természetesen nem kell túlzásba esni, de egy-két apróság máris hangulatosabbá teszi a szobákat, és rögtön eszedbe juttatja, hogy közelednek az ünnepek. 2. Fényfüzérek Keresd elő a karácsonyi fényfüzéreket, és tedd ki a szokott helyükre. Például a háromszög égőt az ablakba, a  motívumos (csillag-, karácsonyfa-, Mikulás stb. alakzat) égőket is kihelyezheted már. Szereljétek fel a kültéri világítást is az erkélyre vagy a kertbe.…

  • DIY

    3 szöveges adventi naptár

    A tavalyi évben készítettünk először a meglepetéses adventi naptár mellé egy „szöveges adventi naptárat”, amibe minden napra kis élmény meglepetéseket rejtettünk el. Minden reggel (miután már meg volt az aznapi kis édesség, vagy apró meglepetés az adventi naptárból) a reggelinél felolvastuk az aznapi kis élményt vagy feladatot és aszerint szerveztük a napot, ami éppen a papíron szerepelt.   Nagyon jó móka volt, úgyhogy idén újra megcsinálom, sőt, most ha van kedvetek ti is kipróbálhatjátok, ugyanis ingyenesen letölthetitek a mi idei adventi feladatainkat (lentebb), vagy akár ti is írhattok magatoknak személyre szólót. Ehhez mutatok 3 külsőt is, amibe a kis cetliket tehetitek. 1. Kartonlapra felfűzött zsineg kis csipeszekkel Tavaly egy karton…