• Karácsony,  Ünnepek

    Mindjárt itt a karácsony és még nem állok sehol!

    Ez a mondat gondolom mostanában nem csak az én számból hangzott el, hanem sok más anyuka is ezen töpreng! Egészen hihetetlen számomra, hogy már csak kevesebb, mint 40 nap maradt karácsonyig. Ebben az évben valahogy teljesen lemaradtam magamhoz képest. Az év ezen időszakára általában nem csak a tervezéssel, hanem a meglepetések beszerzésével is készen szoktam lenni. Persze korántsem tragédia, hogy még sehogy sem állok, csak meglepett, hogy még a tervezés fázisban vagyok. Ti hogy álltok a készülődéssel? Inkább előre gondolkodtok vagy az utolsó pillanatra hagyjátok? Amikor realizáltam a „lemaradásom” egy kicsit visszatekintettem az elmúlt évekre, hogy mégis hogyan csináltam, hogy kész voltam mindennel időben, és összegyűjtöttem az ezzel kapcsolatos írásokat…

  • DIY,  Karácsony,  Ünnepek

    Idén másmilyen lesz az adventi naptárunk

    Az eddigi években minden gyermekünknek külön, saját adventi naptárja volt. Ezt a szokást akkor kezdtük el, amikor még csak egy gyermekünk volt. Neki persze ez praktikus megoldás volt, de ahogy nőtt a gyerekek száma és ők maguk is, egyre inkább éreztem, hogy nehéz mindig édességmentes (vagy csak minimális édességgel megoldott) naptárat összerakni, és úgy éreztem elmosódtak a határok és egyre inkább a mennyiség került előtérbe a minőség helyett. Ezért tehát úgy határoztam, hogy idén más fajta adventi naptárunk lesz, és egy közöset készítek el, amiben lesznek közös és egyéni ajándékok is. A következők kerültek bele: – egy karácsonyi témájú puzzle kisebb csomagokra szétosztva – egy-egy karácsonyi témájú mini legó csomag…

  • Karácsony,  Ünnepek

    Elf on the shelf – Nálunk is felült a manó a polcra

    Az Elf on the shelf tradíciója az angolszász országokból indult, de szépen lassan begyűrűzik hozzánk is. Egyre többen próbálják ki ezt a vicces szokást, és már én is évek óta szemezgetek vele. Mi a manó története? A történet Carole Aebersold és Chandra Bell 2004-ben írt, hasonló című (Elf on thet Shelf) című könyvében gyökerezik, ők hívták életre a manókat azért, hogy a gyerekek jól viselkedjenek, és rajta legyenek a Mikulás jó gyerek listáján. Az öreg piros kabátos ezeket a manókat küldi szét Északi-sarki bázisáról a világ összes családjába, hogy a december folyamán figyeljék a gyerekek viselkedését, a kihágásokat pedig jelentsék a főnöknek. Természetesen a következmények nem maradnak el.* Ebben az…

  • Ünnepek

    24 napi hála

    Ha lehetne egy külföldi ünnepet bevezetni itthon is, akkor én a HÁLAADÁST választanám. Nem az amerikai verziót, ha nem egy hálaadás nappal indulna az adventi időszak, és onnan egészen karácsonyig mindennap hálát adnánk valamiért. Hiszen az adventi időszak tökéletes arra, hogy hálát adjunk az elmúlt évért. Hogy egészségesek vagyunk, hogy van kényelmes otthonunk, hogy meg tudjuk adni a gyerekeinknek amire szükségük van (nem csak az anyagiakra gondolok). Éppen ezért arra gondoltam, ebben az évben bevezetem ezt a szokást, és az adventi időszakban szakítunk külön időt is hálaadásra, mert ha nem ez a legjobb időszak erre, akkor nem tudom melyik lehetne jobb!? Úgyhogy készítettem is egy 24 napos Hála naptárt, amit…

  • Karácsony,  Könyvajánló,  Ünnepek

    Adventi készülődés egy különleges mesekönyvvel

    Soha nincs korán elkezdeni az Adventi készülődést, különösen így novemberhez közelítve. Tudjátok, hogy minden évben összegyűjtöm az általam legjobbnak ítélt (vagy inkább legjobban várt) adventi, karácsonyi mesekönyveket. Az idei évben sem lesz ez másként, és elsőnek szeretnék is megmutatni egy frissen megjelent, különleges adventi mesét. Ez a mesekönyv attól lesz igazán nem mindennapi, hogy az egyes napi mesékből 24 borítékot lehet hajtogatni, amit akár adventi naptárként fel is lógathattok. Czirják Erika Adventi meséi igazán varázslatossá teszik a várakozás napjait. A 24 részből álló meséből minden napra jut egy az adventi időszakra. A füzet lapjaiból 24 borítékot hajtogathatunk, amibe így a mesék rögtön bele is tudnak bújni. A történetek kedves, szelíd…

  • Könyvajánló

    Kedvenc ünnepváró könyveink

    Nálunk a karácsonyi várakozásnak szerves részét képezi a karácsonyi történetek olvasása. Fontosnak tartjuk az ilyen fajta ráhangolódást is. Egyrészt én is szeretek ilyen témájú könyveket olvasni, és a gyerekeknek is előszeretettel mesélünk. Idén ráadásul kifejezetten adventi mesekönyveket szerettem volna nekik olvasni, ezért ebben a bejegyzésben azokat mutatom meg, amelyeket mi is elkezdtünk olvasni a hétvégén. Ha más jellegű karácsonyi mesekönyvek érdekelnek, azokról tavaly írtam egy összefoglalót, ide kattintva újraolvashatjátok. Most azonban 4 olyan könyvet szeretnék ajánlani nektek, melyek kifejezetten az adventi várakozás idejére, minden egyes estére kínálnak olvasnivalót. A négy könyvből az egyikről már olvashattatok itt a blogon egy ajánlót, illetve elkészítettünk egy karácsonyi ajándékos üveget is, ezeket itt és…

  • Egyéb kategória,  Könyvajánló,  Ünnepek

    Adventre hangolódás gyerekekkel

    Idén több ünnepváró elképzelésem is van, amit szeretnénk megvalósítani a gyerekekkel. Ezek között nem csak a karácsonyi vásárra történő kilátogatás szerepel, hanem a közös alkotás is, képeslap, ajándék, valamint ünnepi díszek formájában. Mindezek mellett a tavalyi évben is terveztem már, hogy az adventi időszakban minden nap elolvasunk egy mesét, ezzel hangolódva a karácsonyra. Ez a vágyam most a Manó Könyvek jóvoltából teljesült, ugyanis ebben a bejegyzésben szeretnék egy olyan mesekönyvet ajánlani és bemutatni nektek, melyben nem csak advent minden napjára jut egy rész a meséből, de a fejezetekhez kapcsolódik egy-egy nagyon kedves tevékenység is. Biztos vagyok benne, hogy több mindent is megcsinálunk majd belőle, annyira megtetszettek az ötletek. Hiszen mi…