Életmód,  Ünnepek

Ezért nem hagyom az utolsó pillanatra az ajándékok beszerzését

Valójában több oka is van, amiért nem szoktam az utolsó pillanatra hagyni az ajándékok beszerzését, de idén különösen odafigyeltem erre. Szerettem volna ugyanis elkerülni az utolsó rohamot.

Én egyébként sem vagyok az az utolsó rohamban vásárlós típus, kifejezetten kerülöm ilyenkor a bevásárlási lehetőségeket.

Az utóbbi években bevált szokásommá vált, hogy egész évben füleltem a családtagjaim körében és felírtam, hogy ha valami olyasmit ejtettek ki a szájukon, ami ajándékötletnek megállta a helyét.

Különösen a gyerekeim esetében bizonyult ez igazán hasznosnak, mert így nem kellett napokig törni a fejem, hogy mégis mivel lephetném meg őket akár névnap, akár születésnap alkalmával, mindig volt egy-egy ajándék ami után vágyakoztak, és tudtunk vele örömöt okozni.

Nincs ez másként karácsony előtt sem. Remek segítségnek bizonyul a lista. Természetesen a gyerekek is írnak kívánságlistát, és roppant boldog vagyok, amikor egyezést mutat a kettő, hiszen akkor ez azt jelenti, hogy jól sikerült fülelnem az év folyamán.

És mivel fentebb említettem, hogy nem szeretem az utolsó pillanatokra hagyni az ajándékok beszerzését, ezért általában már az őszi hónapokban nekilátok, hogy szépen lassan összeszedjem, amire az aprónép és a nagyobbak vágynak.

Számomra ez egy jól kitalált rendszer, mert így bőven van idő arra is, hogyha még valaki meggondolná magát, vagy később jut eszébe a tökéletesnek tűnő kívánság, akkor ezeket a felmerülő dolgokat is megoldjam.

Marad időm mindenre

Ebben az évben azonban már november közepére teljesen kész voltam az ajándékok beszerzésével. Idén talán rekordot is döntöttem, de úgy éreztem, hogy ezen a télen ez lesz a jó döntés. Szerettem volna elkerülni a zsúfoltságot, és annak ellenére, hogy sok mindent meg lehet rendelni (és szoktam is) az interneten, azért néha akadnak olyan dolgok is, amiket jobb személyesen megvásárolni.

Tapasztalatom szerint érdemes megtalálni számunkra az ideális ajándékbeszerzési „ütemtervet”, mert ahogy nő a család, nőnek a gyerekek, ajánlatos jól megfontoltan választani.

Sosem a mennyiséget tartom szem előtt, nem vagyok a híve a minél nagyobb, minél színesebb, szagosabb, hangosabb…ajándéknak, hanem igyekszem olyanokat választani, amivel remélhetőleg valóban boldoggá teszem a megajándékozottat. Ezt pedig szerintem nem lehet kapkodva elintézni.

Úgyhogy számomra ezek a legfontosabb szempontok az ajándékok kiválasztásánál és megvásárlásánál, és ezért nem hagyom sosem az utolsó pillanatokra a beszerzésüket.

Hamarosan megmutatok olyan ajándékötleteket is amik nálunk is megtalálhatóak lesznek majd a fa alatt.

 

Kép: pexels.com

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.