Család

Gyereknevelés dán módra

Vajon hogyan lehet az, hogy a dánok a legboldogabbak a Földön? Mi a titkuk? És hol kezdődik mindez?

Többek között ezekre a kérdésekre is szerettem volna választ kapni, amikor először kezembe vettem a Gyereknevelés dán módra című könyvet. Valamint az is érdekelt, hogyan tudjuk átültetni a saját életünkbe az ott megírt praktikákat, hiszen három gyerekes szülőként kifejezetten érdekel, hogy mivel tehetjük könnyebbé a gyereknevelést.

A könyvet már korábban megvásároltam, de eddig valamiért nem olvastam még el. Viszont folyamatosan ott járt a gondolataimban, sok pozitívumot hallottam róla, ezért semmiféleképpen nem szerettem volna kihagyni. Éppen ezért is gondoltam azt, hogy nagyon beleillik a blog világába és megfelelő lesz ezzel elkezdeni a Havi 1 könyv kihívást.

A könyvet egy dán és egy amerikai szerzőpáros írta, akik mindketten gyakorló édesanyák, s Iben dán pszichoterapeuta is, aki régóta foglalkozik családokkal, valamint gyerekekkel. Jessica  pedig egy dán férfihoz ment feleségül – így érdekes volt látni, hogy mennyire eltérően szemléli az életet és világot – s persze a gyereknevelés kérdését is -, mint a dánok, és nyilvánvalóan, mint ahogy mi is.

De éppen ezért fontos szerintem megértenünk azt, hogy néha ki kell lépnünk a tanult minták súlya alól és érdemes másik megvilágításból is megvizsgálnunk a helyzeteket – számomra ez volt az egyik legfontosabb tapasztalás a könyv olvasása során, továbbá, hogy gyakran semmi sem annyira fekete vagy fehér, mint amilyennek elsőre tűnik, mindig lehet egyéb színeket is bevonni a szituációkba, elég csak egy picit másképpen szemlélni az eseményeket és máris más fény vetül rájuk.

Kép forrása: unsplash.com

Szabad játék

Az egyik fontos üzenete a könyvnek, amely szerint a dánok titka abban is rejlik, hogy engedik a gyerekeket gyerekeknek lenni és hagyják őket szabadon játszani. Nincs szükségük már óvodás korban különféle foglalkozásokra, hiszen semmi sem tesz jobbat a fejlődésüknek, mint a szabad játék. Azon túl, hogy nem terhelik túl a gyerekeiket, a dánok megteremtik nekik azt a megfelelő mennyiségű teret, amire szükségük van a játékhoz, tanuláshoz, egyéni fejlődésükhöz. Ugyanakkor egy-egy szituációban nem avatkoznak közbe addig a szülők, ameddig nem feltétlenül szükséges. A játék a rugalmas alkalmazkodóképesség mellett arra is megtanítja a gyerekeket, hogy kevésbé szorongjanak. Sőt, úgy vélik

a játéknak kulcsszerepe van a stressz legyőzésének megtanulásában.1

Empátia és hitelesség

A dánok szerint sokkal kifizetődőbb a hosszú távú kapcsolatainkban – csakúgy mint a gyereknevelésben is – a másokkal való együttérzés képessége: hiszen „mindenkiben benne rejlik az empátia, csak meg kell tanulnunk, hogyan hozzuk működésbe”.2 Ezért a dánok már óvodáskortól elkezdik a gyerekeket empátiára nevelni, mivel úgy gondolják az empátia és az együttműködés a gyerekek között hosszú távon is megelégedettséget és boldogságot eredményez.

Az empátia emeli tartalmas kapcsolataink minőségét, amiről pedig tudjuk, hogy jóllétünk egyik legfontosabb eleme.3

A dánok nézete szerint soha nem a gyerek rossz, hanem csak a viselkedése, és ez a szemléletmód igencsak meghatározza a gyerekekhez való hozzáállásuk lényegét. Számomra ez is egy jelentőségteljes kulcsmondata a könyvnek, amit érdemes megfontolni és eszerint szemlélni a mindennapok csínytevéseit. Hiszen számtalan oka lehet a gyerekek viselkedésének, érdemes felkutatni, hogy mi váltotta ki ezt náluk.

A hitelesség alatt pedig azt értik, hogyha őszintén és példamutatóan éljük a mindennapjainkat, akkor a gyerekeink azt fogják látni, ahogyan valójában megéljük az érzelmeinket, legyenek azok pozitívak vagy negatívak.

A gyerekeknek a szüleiktől nem tökéletességre, hanem érzelmi őszinteségre van szükségük.4

Átkeretezés

És pontosan az előbbiekből is következik, hogy a látásmódunk egy-egy helyzetben és úgy általánosságban is sokszor tanult minták alapján alakult ki (pl. szüleinktől). Ahhoz viszont, hogy a stresszes szituációkban, (például a gyerekek szófogadatlansága, vagy munkahelyi gondok) képesek legyünk más megvilágításból szemlélni a helyzetet, le kell vennünk az eddig viselt szemüveget és friss szemmel kell tekintenünk a dolgokra. Így az átkeretezés segít másképpen értelmezni és jobban megélni az érzéseinket.

Kép forrása: unsplash.com

Hygge

A dánok számára a hygge egy olyan életmód, amelynek értelmében nem csak megteremtik  a „meghitt együttlétet”, hanem tökéletesen meg is élik azt. A hygge szó jelentése egyébként az, hogy valaki „elégedettnek gondolja, vagy érzi magát.” Valami olyasmi, amivel a dánok mind tettben, mind gondolatban egyaránt azonosulnak – azt is mondhatjuk, hogy kultúrájuk alapját képezi.5

Fontos, hogy minőségi időt tudjunk tölteni a családunkkal és főleg élvezni is tudjuk a szeretteinkkel eltöltött időt.

A könyv utószavát egyébként Vekerdy Tamás írta, így olvashatunk egy kicsit a magyar vonatkozásokról is. A könyv fülszövegén egyetlen hangsúlyos mondattal ajánlja a könyvet, mégpedig:

A könyv kitűnő! Tartsd be minden szavát, és boldog gyereked lesz!

Azt gondolom, hogy soha nem késő más szemmel tekinteni a mindennapokra.

Amióta elolvastam a könyvet minden rázós szituációnál megállok és igyekszem megvizsgálni másik oldalról is az adott helyzetet, hiszen sok elgondolkodtató dolgot olvastam, amit valószínűleg nem (úgy) alkalmaznék, ahogy a könyvben tanácsolják. Kifejezetten örülök, hogy más színeket is felfedezhetünk a gyereknevelés terén, és biztos vagyok benne, hogy aki érdeklődik a téma iránt, nem fog csalódni a könyvben.

A könyv a HVG Kiadó Zrt.-nél jelent meg 2017-ben Budapesten, (Jessica Joelle Alexander- Iben Dissing Sandahl: Gyereknevelés dán módra – Hogyan neveljünk életrevaló és magabiztos gyereket?)

 

A Havi 1 könyv kihívásról bővebben ide kattintva olvashatsz: Havi 1 könyv

 

A bejegyzés saját képeket is tartalmaz, melyek a szerző kizárólagos tulajdonát képezik, felhasználásuk semmilyen módon nem megengedett.

1(33. oldal: Jessica Joelle Alexander – Iben Dissing Sandahl: Gyereknevelés dán módra, HVG Könyvek, Budapest, 2017)

2 (89. oldal: Jessica Joelle Alexander – Iben Dissing Sandahl: Gyereknevelés dán módra, HVG Könyvek, Budapest, 2017)

3(94. oldal: Jessica Joelle Alexander – Iben Dissing Sandahl: Gyereknevelés dán módra, HVG Könyvek, Budapest, 2017)

4(46. oldal: Jessica Joelle Alexander – Iben Dissing Sandahl: Gyereknevelés dán módra, HVG Könyvek, Budapest, 2017)

5(126. oldal: Jessica Joelle Alexander – Iben Dissing Sandahl: Gyereknevelés dán módra, HVG Könyvek, Budapest, 2017)

 

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.