Könyvajánló

A nagy állatkerti fogmosás

Valami megzavarja az állatkert megszokott életét, ugyanis valami irtózatosan bűzlik. Gyorsan kiderül a turpisság: az állatok nem mosnak fogat, és a szájuk olyan büdös, hogy már senki nem kíváncsi rájuk. Hogyan vegye rá az állatkert igazgatója az állatokat a fogmosásra?

Amikor először hallottam, hogy meg fog jelenni A nagy állatkerti fogmosás című mesekönyv, elhatároztam, hogy ezt mindenképp beszerzem.

Szülőként sokszor tapasztaltuk a férjemmel, hogy elmondhatunk valamit akár több százszor is a gyerekeinknek, még sincs hatással rájuk – jelen esetben, hogy milyen fontos a fogmosás, – de ha bele tudják képzelni magukat egy-egy szituációba, akkor már sikerrel járunk, így amikor régebben elolvastuk nekik a Fognyűvő Manócskát, na az igazán betalált. Ezt éreztem ennél a könyvnél is, hogy a történet ugyanennyire hatásos lesz, ráadásul nagyon vicces is.

De ne kanyarodjunk ennyire előre. Günther Jakobs és  Sophie Schoenwald könyvének már a címe sejteti, hogy miről lesz szó, és valóban a történet egy óriási állatkerti fogmosás kalandos szituációit meséli el rendkívül humoros formában. Már a legkisebbek is élvezhetik, hiszen könnyedén bele tudják képzelni magukat az adott állatok fogmosásának helyzetébe.

Dr. Száy Lehel az igazgató úr Menta Mártont a kis sündisznót kéri meg, hogy legyen segítségére az állatok fogmosásra történő visszaszoktatásában. És a süni derekasan helyt is áll, egész nap mossa a fogakat legyenek az állatok bármilyen félelmetesek, nagyok, vagy akár víz alatt élőek. A nap végére sikeresen megmossák mindenki fogát, így másnap végre kinyithat az állatkert.

A főszereplő állatok között mind találhatunk magunknak kedvencet, én személy szerint azonban nem azért voltam teljesen oda Menta Mártonért, mert az ő „hőstette” menti meg az állatkertet a bűztől, hanem mert az illusztrátor annyira fantáziadúsan rajzolta meg a sün egy-egy arckifejezését – például amikor egy-egy vadállat fogát mossa -, amiért szerintem érdemes többször is végiglapozni a könyvet.  A rajzok egyébként is gazdagok, szép színesek és nincsenek túlbonyolítva, ugyanakkor ha felnőttként az apróbb részleteket nézzük úgyis kifejezetten szórakoztató a mesekönyv.

Nálunk mindhárom gyereket lekötötte a mese, többször is elolvastuk már, és közben megbeszéltük, hogy miért fontos a fogmosás. Elsősorban kisebbeknek  (ovis korosztály) ajánlanám, de kisiskolásoknak is élvezetes lehet.

A könyv a Manó Könyvek Kiadónál jelent meg 2019-ben.

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.