Család,  Életmód

Megérkezett a rossz idő, mit csináljak a gyerekkel a négy fal között? – 10+1 ötlet benti időtöltéshez

Amint megérkezik a hidegebb időjárás sokan beszorulnak a lakásba, és fogalmuk sincs miket csináljanak a gyerekekkel. A korábbi játszóterezésre szánt időt most gyakran otthon kell eltölteni különböző okokból kifolyólag. Én igyekszem azért majdnem minden nap kivinni a gyerekeket, persze az időjárási körülményeknek megfelelően, de több oka is lehet, amiért egyszerűen nem vihetőek ki.

Nyilván az egyik az extrém idő esete, nekem ide tartozik az eső (ha csak csöpög az még nem), a viharos szél, a nagyon mínusz fokok, valamint betegség esetén egyértelmű, hogy otthon maradunk.

Éppen ezért néha leleményesebben kell kitalálni, hogy mit játsszunk, mert pár nap bezártság után unalmas lehet ugyanaz a tevékenység. Mindig van a tarsolyomban néhány ötlet, amit felhasználhatunk, és ebben a bejegyzésben veletek is megosztom, hogy mi mikkel szoktuk elütni az időt, ha nem tudunk kimenni a szabadba.

1. Bunker / sátor építés

Szerintem ezt minden gyerek imádja, legalábbis az én gyerekeim egyszerűen odáig vannak azért, hogy párnákból, takarókból kis kuckót építsenek a nappali közepén. Én már kevésbé vagyok oda érte, de emlékszem, hogy annak idején mi is nagyon szerettük ezt, úgyhogy időnként megengedem nekik, mert ez igazán jó élmény.

2. Közös süti sütés

Az őszi borongós időben nincs is jobb, mint amikor az éppen sülő sütemény illata belengi a lakást. Rengeteg olyan egyszerűen elkészíthető sütemény van, amelyek elkészítésénél akár több fázisban is tudnak segíteni a gyerekek. A közelgő Halloween alkalmából lehet akár szörnysütiket is készíteni, de a sütőtökös édességek szezonja is éppen most van. De ha nem sütit, akkor akár házi készítésű pizzát is süthettek, lehet gyúrni a tésztát, aztán a feltéteket rápakolni. Ez is jó móka és finom is.

3. Menjetek könyvtárba 

Igazán jó élmény elmenni (és beiratkozni, ha még nem vagytok tagok) a könyvtárba és új mesekönyveket felfedezni. Ha meguntátok, akkor pedig egyszerűen csak újra elmentek, hogy kikölcsönözzetek valami újabbat. Régebben rengeteget jártam könyvtárba, még amikor csak egy gyerekünk volt akkor is jutott rá időm, mostanában szinte teljesen elmaradt, de pontosan ezért a szünetben én is szeretnék elmenni a gyerekekkel együtt.

4. Tartsatok mozi délutánt pattogatott kukoricával

Egy régen látott kedvenc mesefilm, vagy egy újdonság is jó alkalom lehet, hogy a család közösen üljön le mozizni. Pattogatott kukoricával kiegészítve még nagyobb az élmény. Sokkal jobb mint csak úgy bekapcsolni a tévét valamelyik mesecsatornán.

5. Legó

A legózás szerintem fölöttébb jó benti időtöltés, hiszen annyiféle dolgot építhetünk, minden csak a kreativitásunkra van bízva. Mi mostanában óriási, több emeletes Duplo házakat építünk, amit aztán még általában aznap földrengés ér, úgyhogy kezdhetjük elölről.

6. Bábszínházasdi, diavetítés

Mi gyakran rendezünk bábszínházat is. Van egy kicsi paravánunk, ami mögé bebújhatnak a bábosok és előadhatják a különböző általuk kitalált történeteket. Igazán mulatságosak szoktak lenni ezek az alkalmak, mert rendkívül viccesek tudnak lenni ahogy ezeket előadják. Amit még nagyon szeretünk egyébként az a diavetítés. Szeretik és nagyon különlegesnek tartják, amikor ilyen formában mesélünk nekik.

7. Társasjáték

Ilyenkor aztán bőven van idő az olyan hosszan tartó társasjátékok végigjátszására is, amiket általában nem szoktunk elővenni, mert sokáig tart a játszma. De igazából bármilyen társas- illetve kártyajáték segít elütni az időt, és remek szórakozás.

8. Kézműveskedés, festés

Nálunk az ilyen tevékenységekkel egy időre le lehet kötni a gyerekeket. Ha rendszeresen olvassátok a blogot, akkor tudjátok, hogy gyakran szoktunk készíteni valamit, vagy csak leülünk színezni, festeni. Ha épp nem is az őszhöz kapcsolódóan, de akár már karácsonyra készülődve is lehet készíteni díszeket. De ne felejtsük el a tökfaragást sem, az én gyerekeim mindig nagyon szokták élvezni, és elég kitartóak is a kifaragásban.

9. Játsszatok boltosat

Az én gyerkőceim időnként mindent kiárusítanak egy-egy boltos játék kapcsán. Több körben is, kis kosarakkal szoktunk vásárolni indulni egyik szobából a másikba. Néha játékpénzzel, olykor pedig dominóval, vagy épp bármi mással, ami a kezünkbe akad, fizetjük ki a megvásárolt termékeket. Nagyon szeretik ezzel eltölteni az időt, a legtöbbször játék-, valamint könyvesbolt van nálunk.

10. Piknik, teadélután rendezése

Elő a piknik takarót, vagy egy pokrócot és már kezdődhet is a móka. Miután minden kis állat/baba megette a kekszét, és megitta a teáját tutira nem marad éhes senki.

+1 Ha már semmi sem használ, elő az esőkabátot és gumicsizmát és menjetek ki a pocsolyákba ugrálni.

 

Képek forrása: 1, 2, 3, 4, 5, 6,

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.