-
Kedves 2024. legyél kérlek jó!
Idén nem teszek semmilyen fogadalmat, mert már nagyon másképp látom a dolgokat, mint a korábbi években. Az elmúlt egy évben sokkal fontosabb lett a most megélése bármi másnál. Amikor elkezdtem ezt a blogot írni, úgy tűnt nagyon sínen van az életem. Volt 3 pici gyönyörű gyerekem, túl voltam ugyan egy komoly betegségen, de minden eredményem jó volt, sokáig úgy tűnt elfelejthetem a nehéz éveket, lubickoltam az életemben. Az elmúlt 4-5 év azonban hihetetlen kemény volt. Évről évre nehezebbé vált minden: kiújult a betegségem, amit folyamatosan figyelni kell, közben lett egy másik is, ami miatt teljes életmódváltásra volt szükségem, és jelenleg úgy áll a helyzet, hogy jövő évre is jut egy…
-
Ezt mondtam a gyerekeknek, amikor a koronavírusról kérdeztek
Mit tegyél és főleg mit mondj a gyerekeidnek, ha a koronavírusról kérdeznek. Nekünk az egyik nap úgy jöttek haza az iskolából, illetve óvodából a gyerekek, hogy ez volt a téma. Hiszen a vírus nemcsak a szomszédban van már, hanem felütötte a fejét a gyerekek között is, és figyelmeztetett az óvónő is, hogy a gyerekeknél a napi játék során bizony elő-elő kerül a koronavírus és próbálják kijátszani a félelmeiket. Nálunk konkrétan egy teljesen ártalmatlannak tűnő vacsora melletti beszélgetés közben szegezte nekem a kisfiam a kérdést, hogy a koronavírusról beszélek-e? Egyébként nem arról beszéltem, hanem arról, hogy megint újabb vírusos megbetegedések vannak az óvodában, és egyre kevesebben vannak a csoportban. A vírus…