• Életmód,  Karácsony

    Kedvenc karácsonyi lejátszási listám – Ezzel hangolódok az ünnepekre

    Tavaly, a pandémia kellős közepén olvastam egy cikkben, hogy annyira megviselte az embereket a járvány helyzet, hogy korábban kezdtek el karácsonyi zenéket hallgatni.  És igen, be kell, hogy valljam, én is így voltam ezzel. Szabályosan, ahogy elkezdődött az iskola, és érkezett a második, majd harmadik hullám, azt éreztem, hogy a karácsonyi készülődés az, amibe menekülhetek, és már egészen korán karácsonyi dalokat hallgattam, tervezgettem, ünnepi sütiket sütöttünk, stb. És habár idén még csak egyszer (kétszer) kapcsoltam be Bublé-t, most már egyre többször kapom magam azon, hogy karácsonyi dalokat dúdolgatok. Ezért arra gondoltam, hogy megmutatom nektek is, miket szoktam hallgatni a karácsonyi időszakban, ezekkel a dalokkal hangolom magam az ünnepekre: Joni Mitchell:…