• Életmód

    Vissza az iskolába: tippek, ötletek, így indítjuk három gyerekkel a szeptembert

    Hamarosan itt a várva-várt vagy épp rettegett (kinek mi) szeptemberi iskolakezdés. Egyrészt jó, mert azért valljuk be, elég hosszú a nyári szünet, hiányoznak a barátok, meg a rendszer az ember életéből, másrészt nehéz elengedni a felhőtlen nyári napokat. De nincs mese, napokon belül megkezdődik a tanítás, és abban azért bízhatunk, hogy az ősz egy kicsit megnyújtja majd nekünk a nyarat egy indián nyár formájában és nem esővel kezdjük az iskolát, mint az utóbbi években. Én idén eddig eléggé lazára vettem az iskolára történő felkészülést, az egyetlen dolog, amit megtettem, hogy beszereztem augusztus közepén a tanszereket, ami azért három gyerekre nem volt sima menet, de szerencsére rutinosak vagyunk már, és előre…

  • Életmód

    Ilyen a jól működő napi rutinom 5 pontban

    Gyakran megkérdezik tőlem ismerősök, hogy mégis hogyan navigálok a mindennapok káoszain át a három gyerekkel úgy, hogy itthonról dolgozom!? Az igazság az, hogy nincs semmilyen trükköm, egyetlen dolgot igyekszem mindig betartani: a napi rutint. Természetesen ez a rutin többféleképpen is kinézhet attól függően, hogy egy átlagos hétköznapról van-e szó, vagy esetleg betegek a gyerekek, vagy szünet van-e. Mindegyikre más-más rutin vonatkozik, de vannak alapdolgok, amik megegyeznek minden esetben. (Kapcsolódó korábbi bejegyzések: Karantén napirend, Nyári rutin) Korán kelés Egyáltalán nem vagyok korán kelő típus – sajnos. Pedig ha sikerülne tényleg időben felkelnem, akkor rengeteg mindent el tudnék végezni reggelente. Iskola időben igyekszem azért 6 óra előtt felkelni (nyáron kb. 1,5 hónapig…

  • Könyvajánló

    A nagy állatkerti fogmosás

    Valami megzavarja az állatkert megszokott életét, ugyanis valami irtózatosan bűzlik. Gyorsan kiderül a turpisság: az állatok nem mosnak fogat, és a szájuk olyan büdös, hogy már senki nem kíváncsi rájuk. Hogyan vegye rá az állatkert igazgatója az állatokat a fogmosásra? Amikor először hallottam, hogy meg fog jelenni A nagy állatkerti fogmosás című mesekönyv, elhatároztam, hogy ezt mindenképp beszerzem. Szülőként sokszor tapasztaltuk a férjemmel, hogy elmondhatunk valamit akár több százszor is a gyerekeinknek, még sincs hatással rájuk – jelen esetben, hogy milyen fontos a fogmosás, – de ha bele tudják képzelni magukat egy-egy szituációba, akkor már sikerrel járunk, így amikor régebben elolvastuk nekik a Fognyűvő Manócskát, na az igazán betalált. Ezt…