Fakorong nyuszikat készítettünk
Még ősszel vettem egy adag fakorongot dekoráció- és kézműveskedés céljából, ám karácsonykor valahogy elmaradt, hogy bármit is alkossak belőlük. Most viszont megláttam bennük a lehetőséget, és kitaláltam, hogy nyuszis díszeket fogunk készíteni belőle.
Nagyon egyszerű egyébként, ezért a gyerekek is bátran besegíthetnek, gyakorlatilag minden lépést egyedül is el tudnak végezni.
Szükséges hozzávalók:
– különböző méretű fakorongok
– színes (akril) festék
– zsenília rúd vagy színes dekorgumi
– pompom a farkincának
– ragasztópisztoly
– madzag
– filc
Legelőször is kiválasztottam párban kisebb és nagyobb fakorongokat, amik a nyuszi testét és fejét adták.
Ezeket egyenként befestettem tört fehér akril festékkel. Én nem használtam alapozót, de egyébként érdemes lett volna, mert így több réteget is fel kellett vinnem, a fa olyan gyorsan beszívta a festéket. A nyuszikhoz több -féle színt is használhatunk, fehéret, szürkét, barnát is akár, de ha szeretnénk lehetnek színes nyuszikáink is a gyerekek örömére.
Miután megszáradtak a fakorongok, ragasztópisztollyal összeragasztottam őket oly módon, hogy a nyuszi teste egy nagyobb korong lett, a feje pedig kisebb.
Fülnek használhatunk zsenília drótot is, vagy dekorgumiból kivágott füleket. Ezeket is ragasztópisztollyal rögzítettem a nyuszi fejének hátuljára.
Ha szeretnénk farkincát is ragaszthatunk a testének hátuljára. Érdemes ilyenkor egy rétegben a nyuszi hátulját is lekenni a festékkel.
Akasztót többféle módon is tehetünk, én az egyszerűbb verziót választottam: ezt is felragasztottam. Azonban, ha van kedvünk hozzá (és persze megfelelő eszközünk is) a nyuszi fejébe fúrhatunk egy apró lyukat, amin átvezethetjük az akasztót.
Nem maradt más hátra, mint, hogy megrajzoljuk az arcát.
Dekorálhatjuk vele a lakást, barka ágat, vagy akár egy a kertből behozott ágat is. Próbáljátok ki, jó kis húsvéti készülődős pillanatokat élhettek át a gyerekekkel együtt.
Ha tetszett a fakorong nyuszi, nézd meg a húsvéti csokitartó nyulacska elkészítését is IDE KATTINTVA.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, vagy látogass el további tartalmakért a Facebook és Instagram oldalamra, valamint a Pinteresten is megtalálsz.