-
Várjuk a húsvétot mesekönyvekkel
Eddig valahogy kevés húsvéti mesekönyvet olvastunk, inkább tavaszi könyveket vettünk a kezünkbe mindig, de most összegyűjtöttem párat, ami a gyerekeimnek nagyon tetszett, és megosztom veletek is. Mindegyiket érdemes megnézni, elolvasni. Találtok majd böngésző könyveket is köztük (mi nagyon szeretjük a böngésző könyveket, szerintem ebből nem nagyon lehet kinőni, ha a könyv jó, erről itt már írtam egyszer: böngésző könyvek), van köztük nagyobbaknak szóló könyv is, amit önállóan is tudnak olvasni a gyerekek, és közös esti összebújásokhoz rövidebb meséket is találtok. Lackfi János : Igaz mese a húsvétról (Cerkabella Kiadó) Ez a könyv a gyerekeknek is könnyen érthető módon meséli el Jézus történetét. Szerintem jól tudnak azonosulni a gyerekek a…
-
Nyuszis virágtartót készítettünk
Ismét egy nagyon egyszerű, gyerekekkel is könnyedén elkészíthető DIY projektet készítettünk: tejes dobozból virágtartót. Én alternatív tejes dobozt használtam, de csupán csak azért, mert ennek a fajtának (amit egyébként inni szoktam) egészen világos a doboza és könnyű volt befesteni. Az elkészítéshez tehát szükségetek lesz annyi üres és kimosott tejes dobozra, ahány virágtartót szeretnétek készíteni, továbbá egy fehér alapozó festékre, és olyan festékekre, amilyen színűre festitek majd, valamint egy alkoholos filcre az archoz. A tejes dobozokat először alaposan elmostam, majd megszárítottam. Száradás után nagyjából a felénél elkezdtem kivágni a füles részt, majd körbevágtam, hogy bele tudjuk helyezni a virágot. Lefestettem két rétegben alapozó festékkel, majd száradás után a színes réteg is…
-
Így készíts húsvéti nyuszi figurákat fagolyóból
A tavaly készített fakorong nyuszikon felbuzdulva idén úgy döntöttünk, hogy fagolyóból készítünk nyuszikákat húsvéti díszként. (A fakorong nyuszikat megtaláljátok ITT) Ezekre lesz szükség a nyuszikhoz: különböző méretű fagolyók zsenília rúd színes filc anyag pompom golyó (elhagyható) alkoholos filc ragasztópisztoly pékzsineg, vagy szalag ha szeretnénk akasztót rá Az elkészítést megnézhetitek itt: Egyébként a két fagolyót összeragasztjuk úgy, hogy a kisebb legyen felül. Attól függően, hogy milyen fület szeretnénk neki, kivágunk és megformázunk két fül formát a zsenília rúdból, vagy a filc anyagból kivágjuk a füleket. Ezeket felragasztjuk a fej részre úgy, hogy egy kicsit bele is nyomjuk a fagolyó nyílásába őket. A megmaradt zsenília rúdból lábat ragaszthatunk neki, a másiknak…
-
Fakorong nyuszikat készítettünk
Még ősszel vettem egy adag fakorongot dekoráció- és kézműveskedés céljából, ám karácsonykor valahogy elmaradt, hogy bármit is alkossak belőlük. Most viszont megláttam bennük a lehetőséget, és kitaláltam, hogy nyuszis díszeket fogunk készíteni belőle. Nagyon egyszerű egyébként, ezért a gyerekek is bátran besegíthetnek, gyakorlatilag minden lépést egyedül is el tudnak végezni. Szükséges hozzávalók: – különböző méretű fakorongok – színes (akril) festék – zsenília rúd vagy színes dekorgumi – pompom a farkincának – ragasztópisztoly – madzag – filc Legelőször is kiválasztottam párban kisebb és nagyobb fakorongokat, amik a nyuszi testét és fejét adták. Ezeket egyenként befestettem tört fehér akril festékkel. Én nem használtam alapozót, de egyébként érdemes lett volna, mert így több…
-
Húsvéti csokitartó nyulacska
Nálunk általában egy kis édesség mellé csak valami apróságot rejt el a húsvéti nyúl, amit meg kell keresniük a gyerekeknek. Többször is gondolkoztam már milyen ötletes formában tehetné ezt meg (A Nyúl), hogy ne használjon felesleges csomagolóanyagot. Értem ezt konkrétan olyan esetekre, amikor mondjuk egy zacskó kisebb méretű csokitojást (vagy valamilyen más édességet) szeretne elosztani a gyerekek között, vagy cukortojásokat. Így aztán körülnéztem a kamrában, hogy milyen megoldások jöhetnek szóba, és rögtön a szemembe is ötlött pár polcon sorakozó bébiételes üveg. Több verzió is átfutott a fejemen, hogy miként díszítsem fel, végül az alábbi nagyon egyszerű mellett döntöttem, mert így jól látszik, hogy mi is van benne. Szükséges eszközök: –…
-
Hímes tojások másképpen
Mivel közeledik a Húsvét már megvettem a tojásfestékeket, a gyerekek pedig minden évben rettenetesen élvezik kipingálni a tojásokat. Most a hagyományostól eltérően megfestett tojásokat mutatok meg, hiszen néha jó, sőt kell is újítani. Korábban én is próbálkoztam újdonságokkal és például körömlakkal festettem különböző mintázatú hímes tojásokat. De amióta gyerekeim vannak, ez a szemlélet még inkább elkapott minket, elsősorban azért, mert ők igencsak szabadon értelmezik azt, hogy mit fessünk a tojásokra… és bevallom nekem ez tetszik. Ebben a bejegyzésben viszont még ennél is „extrémebb” húsvéti tojásokat fogok mutatni, amik nekem nagyon tetszenek. Azt gondolom, hogy akik nyitottak erre, nyugodtan készítsenek szó szerint bármilyen mintázatú tojást, nagyon vagány lesz, az egyszer biztos.…
-
Két mutatós húsvéti dekoráció saját kezűleg
Közeledik a Húsvét, s ilyenkor minden évben tavaszi díszbe öltöztetjük az otthonunk. Azért esett a választásom pont erre a két húsvéti dekorációra, mert azon túl, hogy mutatósak, és feldobják a lakást, elképesztően egyszerű elkészíteni őket, ráadásul fillérekből meg is van. Természetesen szoktam én is kiegészítőket vásárolni a lakásunkba minden évszakban, de néha sokkal izgalmasabb ezeket saját kezűleg elkészíteni, arról nem is beszélve, hogy sokszor a töredék ára a boltban kaphatóaknak. Plusz még egy érv mellette, hogy teljesen kikapcsol ez a tevékenység, úgyhogy így már még inkább megéri. Idén a húsvéti készülődés jegyében a kisebb papírdíszek mellett egy nyuszis vázát és egy nyuszis képet készítettem, ezekkel a konyhát tervezem feldobni egy…