Életmód

Így jógáztam otthon egy hónapig

Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de nekem sokszor nehezemre esik a gyerekek mellett bármilyen testmozgást is végezni, mert általában csak hajnalban, vagy este, miután már lefeküdtek aludni lenne időm rá. Ilyenkor pedig az éjszakai kelések miatt sokszor nincs se kedvem, se energiám hozzá. Persze tudom, hogy nem jó ez így, úgyhogy egy ideje már kerestem a lehetőséget, hogy mihez is kezdjek ezügyben.

Aki követi a blogomat az tudja, hogy nekem az idei év novemberi hónapja a jógázásról szólt. (Ha valaki lemaradt róla esetleg, ez elérheti az erről szóló írást itt). Most azt szeretném elmesélni, hogy miket tapasztaltam az elmúlt hónapban.

Előzményként annyit, hogy régebben is jógáztam, főként stresszoldó jógát, amíg még nem voltak gyerekeim, de az utóbbi időben szinte minden mozgásforma kimaradt az életemből. Időnként le szoktam menni futni, és bár eleinte nem szerettem, idővel megkedveltem, mert elég jól átmozgat, úgyhogy ha nem is rendszeresen, és nem is hosszú távokat, de szoktam futni. Ez a rosszabb idő beköszöntével azonban sajnos egyre ritkábban történt meg, de éreztem, hogy minden szempontból sürgősen valami mozgásforma után kell néznem.

Úgyhogy igazán megörültem a lehetőségnek, hogy otthon is jógázhatok, hiszen az Online Jóga Akadémia pontosan ezért jött létre, hogy az otthonunkban is gyakorolhassuk az ászanákat. Régi vágyam, hogy rendszeresen jógázzak, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom, hátha lesz elég erőm, és főleg lehetőségem minden nap vagy legalább heti rendszerességgel csinálni.

Legelőször is belevágtam egy 21 napos jóga kihívásba, ami mindösszesen napi 3 percet vett igénybe, de ennek ellenére kellőképpen megmozgatott. Két hét után már éreztem a hatását, hogy nem annyira merevek az izmaim, és a gyakorlatok is kezdtek könnyebben menni. Tényleg valódi kihívás volt minden egyes nap megcsinálni, de duplán örültem amikor a végére értem, mert egyrészt sikerült végigcsinálni, másrészt annyira „behúzott”  a jógázás, hogy úgy éreztem, innentől kezdve muszáj lesz jógáznom rendszeresen is.

Persze nem azt mondom, hogy nem volt nehéz néha ezt a pár percet is úgy összehozni, hogy mindig minden klappoljon (pl. ne lógjon 3 gyerek bele a képbe és rajtam), vagy hogy minden nap kitörő lelkesedéssel álltam neki a gyakorlásnak, mert ez nem igaz. Voltak mélypontok, de valahogy mindig sikerült felülkerekednem, és végül ezután a pár perces jógázás után is jobban éreztem magam. És ez így meg is adta az alapot a további jógázásaimnak.

Időközben elkezdtem a Mini Jóga Akadémiát is, ahol az alapoktól kezdve tanulhatunk meg jógázni. Már eleve a jóga elmélet is érdekes volt, hiszen korábban nem tudtam erről semmit. Továbbá a gyakorlatokhoz fényképes gyakorlatsor is jár, ahonnan felidézhetjük a feladatokat. A videókon egyértelműen elmondja Évi, hogy mit hogyan csináljunk, mire figyeljünk oda különösen, és természetesen be is mutat mindent részletesen. Nekem nagyon bejött ez a mozgásforma, mert mint említettem, nagyon nehéz elszakadnom itthonról, viszont ha este sikerül viszonylag korán letenni aludni a gyerekeket, vagy napközben is jól jön ki az alvás, akkor van lehetőségem jógázni. Én biztosan folytatom ezt a jövőben is.

Ha Ti is kedvet kaptatok az otthoni gyakorláshoz, próbáljátok ki az Online Jóga Akadémia online jóga tanfolyamát.

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről.

 

Kiemelt kép: pexels.com