Kávézó és szabadulószoba nyílt a Bakáts téri Pagonyban
Megnyílt a Pagony Café – Dió! Kicsiket, családokat, baráti beszélgetésre vágyókat, vizsgára készülőket vagy home office-ban dolgozókat is nagy szeretettel vár a Bakáts tér Tompa utcai sarkán található kávézó – egy különleges hangulatú hely, ahol egyszerűen csak jó lenni.
A tavasszal nyílt Bakáts Pagony egyik eladója csak egy szöget szeretett volna beverni a bolt egyik oldalsó falába, de legnagyobb meglepetésre sikerült a szomszédban üresen álló üzlethelyiségbe is átkukkantania a kis lyukon. Így derült ki, hogy a könyvesboltból közvetlen átjárást lehet kialakítani a mostani kávézóba. A Pagony így valóra válthatta újabb nagy álmát, hogy egy új, különleges kávézót varázsoljon az elmúlt időben gyökeresen átváltozott Bakáts tér Tompa utcai sarkára. A Dió névre keresztelt, különleges atmoszférájú kávéház, azaz reggeliző és brunch bisztró a Bakáts Pagony mellett található, közvetlen átjárással a könyvesboltba. A most nyílt kávézó a Pagony elképzelése szerint akár hiánypótló kulturális központként Budapest egyik új és kedvelt színfoltja lehet, nemcsak a kisgyerekes családok számára.
Hosszas ötletelés, tervezés után született meg a kávézó koncepciója; a Dániel András Kicsibácsi, Kicsinéni sorozatában található illusztrációk felhasználásával, azok alapján készült el az egyedi, meghitten retró stílusú berendezés, mely egyből elvarázsolja a belépőt.
“Egy dolgot nem szeretek, sietni.” – olvasható a kávézó falán. A mottóul választott idézet Dániel András Kicsibácsi, Kicsinéni (meg az Imikém) című, 2013-ban megjelent kötetének egyik meséjében olvasható. Nem is nagyon lehet elsietni innen, hiszen a kétszintes kávézó hangulata, a berendezés mind-mind a Kicsibácsi, Kicsinéni sorozatban megírt-megrajzolt varázslatos fantáziavilágot idézi. Kicsibácsi és Kicsinéni ugyanis egy kicsi dióban élnek, a kávézó e kényelmesen belakott dió elképzelt berendezését tükrözi: a falakon elhelyezett, régi fiókokból kialakított, hangulatos lámpák alatt lehet helyet foglalni, olvasgatni, eszegetni, iszogatni. Körülöttünk mindenhol szüleink, nagyszüleink lakását idéző használati tárgyak, antik kulcsok, lakatok lógnak, egy tárcsás telefon és egy hatalmas rádió között üldögélhetünk a kényelmes kanapékon, fotelekben, a mangófából készült asztalok mellett. Pont olyan otthonos és meghitt, mint Kicsinéniék dióból kialakított lakhelye – ezért is lett ez a kávézó neve, hiszen a Pagony könyvei közül a Kicsibácsi, Kicsinéni-sorozat kötetei azok, amelyek mondanivalója és a megteremtett világa, leginkább összeköti a felnőtteket és a gyerekeket.
Egy egész kicsi, magába zárt diónyi világot próbál megragadni és visszaadni a kávézó designja, az idelátogatók valóban megtapasztalják Dániel András kicsibácsis világának békebeli, nyugodt hangulatát. A tulajdonosok elmondása alapján a mesék folyamatos újraolvasása közben született meg a bolt berendezése, a bútorok, lámpák formája, a falak színe, a feliratok.
A Pagony Kiadó életében a könyv- és játékkiadás kiadás mellett nem újdonság a kávézó működtetése, hiszen a Bartók Pagonyban 2015 óta működő kávézót ismerik, szeretik a vásárlók és környéken lakók-dolgozók is. A Pagony második, Bakáts téri kávézója nem a könyvesbolt egy része, hanem önálló egység, így eggyel nagyobb kihívását jelent, de az első pozitív visszajelzések alapján már látszik, hogy a Dió hamarosan kulturális térként, különleges találkozóhelyként is működhet. Reményeik szerint ide érdemes lesz betérni iskola előtt egy finom szendvicsért, majd a délelőtt folyamán meginni egy kávét, lebonyolítani egy üzleti megbeszélést, de bárki számára lehetőség van home office-ban, itt dolgozni, hogy aztán délután, iskola után újra a gyerekes családoké legyen a főszerep, hiszen egy kis játszókuckó mellett a kávézó emeletén található a Titkos Fiók Kalandszoba is.
A Kicsibácsiék világát idéző bútorokkal és kiegészítőkkel berendezett titkos szobában két különböző küldetés közül lehet választani. Családok, barátok kis csapatban már 7 éves kortól kipróbálhatják magukat, hogy logikai, gondolkodós, betűkirakós, tárgykeresős feladatok megoldása után megmentsék Imikémet, a bádognyulat, vagy megkeressék a Dióházikó elveszett kulcsát.
A kávézó hétköznap már reggel fél nyolctól este hétig, szombaton és vasárnap pedig 9 és 18 óra között szeretettel vár mindenkit, aki a cégtáblán található felirat alapján egész nap itt tízóraizna, inna egy krémes kávét, sütizne, megenne egy bőséges és egészséges szendvicset vagy kipróbálná a menüben található talányos nevű breföndöt.
A Pagony Café – Dió rendszeres irodalmi programok helyszíneként is működik, nagy sikerrel rendezték meg november végén a Pagony Szalont, decemberben itt tartották Tízig aludni antológia bemutatóját, valamint a népszerű Rajzolj nekem! jótékonysági eseményt is.
Érdemes eljönni, kipróbálni a helyet, szerelem lesz első látásra, hiszen aki egyszer eljön, törzsvendég lesz! És vigyázat, senkit ne tévesszen meg a bejárat felett található felirat: ORSZÁGOS TÁPSZER- ÉS PÓTKÁVÉGYÁR ÜZEMI ÉTKEZDÉJE – ez valójában a Pagony Café – Dió – mindenkinek, nagy szeretettel!
Cím: Budapest, 1094, Bakáts tér 8. Nyitvatartás: hétfő-péntek: 7:30 – 19:00 szombat-vasárnap: 9:00 – 18:00
Bővebben: Vár a Pagony Café – Dió!
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, vagy látogass el további tartalmakért a Facebook és Instagram oldalamra, illetve a Pinteresten is megtalálsz.