• Életmód

    Tedd töltőre magad te is!

    Évek óta foglalkoztat a slow living, vagyis az, hogy lelassuljunk a mindennapi életünkben, megéljük a pillanatokat, hogy ne rohanjunk állandóan, és legfőképp, hogy az élet ne rohanjon el mellettünk. A tavalyi év nem csak a járvány miatt volt meghatározó számomra, bár úgy érzem alaposan felforgatta az addigi világunkat, számomra nagyon is szükséges lépések megtételének az elindítója volt. 2019 végén is éreztem már, hogy kezd elszaladni velem a ló és centik választanak el a kiégéstől úgy nagyjából az élet minden területén. Aztán jött a karantén és a pánik mellett megnyugvást is éreztem, habár ezt akkor még nem tudtam szavakba önteni. Jól esett a bezárkózás még annak ellenére is, hogy nagyon nehéz…

    Tedd töltőre magad te is! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Család

    Nem vagyunk önzők, mert egy gyermek mellett döntöttünk

    A mai bejegyzés egy vendégposzt, amiben egy tudatosan csak egy gyermeket vállaló anyuka, a Csak csináld Magadért blog írója Ági meséli el, hogy miért döntöttek így a férjével: Ti tudjátok! – így hangzik a legelfogadhatóbb válasz a kérdésre, amit mi is mindig megkapunk. Több mint 6 éve már, nevezetesen hogy Na, és terveztek másodikat? Olykor egyenesen azt, hogy mikor jön a második? Nem tudok mit kezdeni azzal, vajon miért akarják helyettünk jobban tudni. Miért érzem néha, hogy szerintük önzők vagyunk, mert tudatosan egy gyermek mellett döntöttünk, egy gyermeket nevelünk. Igen, pontosan így van, mi tudjuk. Tudatosan döntöttünk egy gyermek mellett. Igazából a kérdést sem kellene feltenni. Nyilván, ha úgy döntenénk,…

    Nem vagyunk önzők, mert egy gyermek mellett döntöttünk bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Család,  Életmód

    5 dolog, amit 2020-ban tanultam magamról és az életünkről

    Akármennyire is tűnt rettentően nehéznek a tavalyi év, akármennyire is elszigeteltségben élünk még a mai napig is, nem tudom teljesen azt mondani, hogy nem volt hasznos megtapasztalni a 2020-as évet. Az év búcsúztató posztomban pont arról írtam, hogy a veszteségeink ellenére pozitív dolgokat is megtapasztaltunk és megéltünk. Habár sok olyan szeretett tevékenységünkről kellett lemondani, ami a megszokott éltünk része volt, felfedeztünk olyan hobbikat és új elfoglaltságokat, amikben szintén örömünket leltük. Sokat voltunk együtt, és a tavaszi karantén után (amikor sokszor még aludni sem volt időm) sokkal tudatosabban igyekeztem szervezni a napjainkat. Voltak hullámvölgyek, nem is kevés, de valahogy mindig találtam valami kapaszkodót. Az év vége felé elkezdtem végig gondolni ezt…

    5 dolog, amit 2020-ban tanultam magamról és az életünkről bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Család,  Életmód

    Miért választottam a karrierem helyett a gyereknevelést?

    Vajon teljesen egyértelmű, hogy amikor egy pár gyermeket vállal, akkor a nő feladja az addig építgetett karrierjét, és totálisan alárendeli magát a gyereknevelésnek? Természetesen vannak ilyen esetek, és azt gondolom, az a szerencsésebb, ha rögtön megtalálják a nők a helyüket anyaként,  de sokan olyan hirtelen váltásként élik meg az anyává válást, hogy amint tudnak rohannak vissza a munkahelyükre, a “jól ismert, biztonságos közegükbe”. Mert a gyereknevelésbe egyrészt bele kell tanulni, másrészt nem mindenki alkalmas arra, hogy éveken keresztül a gyerekei körül forogjon minden. És ez nem azt jelenti, hogy nem szereti őket, egyszerűen csak nem tud kiteljesedni kizárólag a gyereknevelésben. De vannak olyan anyák is, akik hosszú éveken keresztül otthon…

    Miért választottam a karrierem helyett a gyereknevelést? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Család,  Életmód

    Hullámvasúton lefelé menetben

    Krízishelyzetben mutatkozik meg igazán, hogy milyen emberek is vagyunk. Tökéletesen felszínre kerül a jellemünk, hiszen olyan körülmények között kell helytállnunk, ami az élet normális medrében nagy valószínűséggel nem fordulna elő. Nem tudhatjuk, hogy mit hoz elő belőlünk, de tudom, hogy szülőként még nagyobb a felelősségünk, hogy a gyermekeinknek biztosítsuk a normálisra leginkább hasonlító életet. Az ő és a saját lelki békénk érdekében is. És egyáltalán nincs könnyű dolgunk. Hat hét bezártság után (de persze kiszámolja?) a legtöbb ismerősöm már félig megtépázott idegekkel indul neki a reggeleknek, és bevallom jelenleg én is inkább a hullámvasút alján érzem magam, mint a tetején. És hiába tudom, hogy hamarosan elindulunk felfelé a vasúttal, azért…

    Hullámvasúton lefelé menetben bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Család

    1 gyerek, 2 gyerek, sok gyerek

    Változik-e bármi is a gyerekek számának növekedésével a szülői szerepben? Van-e bármi trükk, amit a több gyermekes anyák alkalmaznak, hogy koordinálják csemetéiket a mindennapokban? Ez a téma már régóta foglalkoztat, főként azért is, mert háromgyerekes anyaként mostanában lépten-nyomon azt kérdezik tőlem amikor kiderül a gyermekeim száma, hogy hogyan bírom!? És, hogy mi a trükk ilyen sok gyerekhez? Mi a titkom, mert nekik biztosan nem menne, hiszen azzal az eggyel/kettővel, ami nekik van, is alig bírnak el. Biztos én egy született anya (“ősanya”) vagyok, és ez borzalmasan nehéz lehet. A múlt héten is egyetlen óra leforgása alatt a játszótéren két anyukától is érkezett a kérdés. Ilyenkor egy picit értetlenül állok és…

    1 gyerek, 2 gyerek, sok gyerek bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Egyéb kategória

    Az otthonlévő anyák is lehetnek fáradtak

    Anyának lenni – akárki akármit mondjon is – rendkívül fárasztó tevékenység. Legyünk akár otthonlévő, akár dolgozó anyák, attól még mindannyian lehetünk fáradtak. Sokan hajlamosak kiemelni a dolgozó anyákat, hogy nekik milyen fárasztó egy-egy napjuk, és hogy szuperhősök, amivel tökéletesen egyetértek. Én is voltam dolgozó anya (sőt most ismét az lettem) és nagyon nehéz volt megtalálni az egyensúlyt az otthoni teendők, az anyai feladatok és a munkám között, s míg az előbbi kettő valahol össze is függött, azért a munkahelyi dolgaimat megpróbáltam nem hazavinni. Ezzel ellentétben sokan hajlamosak az otthonlévő anyákat becsmérlő szavakkal illetni és az ő fáradtságukat lekicsinylően méltatni, hiszen ha csak otthon van a gyerekekkel és nincs más dolga…

    Az otthonlévő anyák is lehetnek fáradtak bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Életmód

    Miről is szól ez a blog?

    Ahogyan az előző posztomban is említettem fordulóponthoz érkezett a blog, ugyanis az én életemben is olyan változások történtek, és zajlanak is éppen, amelyeknek következtében át kellett gondolnom az eddigieket, és azt, hogy hogyan tovább.   Amióta elkezdtem a HáromPötty blogot írni, annyi minden történt velünk, hogy felsorolni sem tudnám egyetlen bejegyzésben. Nagyon sok mindent köszönhetek a blognak, sok embert megismertem ennek köszönhetően, és olyan lehetőségekkel is szembetaláltam magam, amik a blog nélkül valószínűleg nem jöttek volna. Mivel eddig itthon voltam a gyerekekkel, a blogolás egyfajta hobbiként volt jelen az életemben, most viszont úgy tűnik, hogy a “hobbiból” munka válik és itthonról dolgozva szövegíróként térhetek vissza a munkavilágába, amiért anyaként igazán…

    Miről is szól ez a blog? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Család

    Testvérek egymás között

    Amióta a gyerekeim testvérek lettek, vagyis megszületett a két kisebb gyerekem is lépten-nyomon azt kérdezik tőlem az emberek, hogy jó testvérek-e!? Bevallom kezdetben nem igazán tudtam mit is válaszoljak erre, hisz amíg kicsi volt az aktuális kistesó, addig még nem is tudtak egymással mit kezdeni, aztán később nem volt semmi közös érdeklődésük. Voltak időszakok, amikor játszottak együtt és voltak amikor nem. Többször eltöprengtem, hogy mi számít “jó testvérségnek”, egyáltalán számít-e, hogy jó testvérek-e vagy sem. Aztán arra a megállapításra jutottam, hogy mint olyan sok mindent, ezt sem lehet ennyire egyszerűen fekete-fehérként kezelni, hiszen annyi árnyalata van a testvéri viszonynak, hogy felsorolni is lehetetlen. Ugyanis van amikor óriási harcok folynak a…

    Testvérek egymás között bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Életmód

    Kismama anya magazin

    Már kapható a kismama magazin különszáma az anya magazin, ami immáron nem csak a gyermek 3 éves koráig szólítja meg az édesanyákat, hanem egészen a kamaszkorig kaphatunk tanácsokat, olvashatunk érdekes cikkeket magas színvonalon. Anyaság, gyereknevelés, életmód, háztartás, nagyvilág, utazás – ezekkel a címszavakkal jellemezhetném az újonnan megjelent anya magazint, de ennél sokkal többet tartalmaz, rengeteg izgalmas, figyelemfelkeltő cikk, melyeknek valóban van mondanivalója, és szívesen olvassuk. Korábban olvastam a kismama magazint, igaz nem rendszeresen,  de egy idő után úgy éreztem bőven kinőttük, semmi újat nem tudott mondani már, éppen ezért örülök, hogy most megjelent az anya magazin, mert a gyerekek életkorának előrehaladtával megjelennek olyan problémák is, mint például a mobil- valamint…

    Kismama anya magazin bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Család,  Könyvajánló

    Nem harap a spenót – Gyereknevelés francia módra

    Mitől mások a francia gyerekek? Hogyan lehet, hogy nem dobálják az ételt, nem habzsolnak és nyugodtan végigülik a leghosszabb étkezéseket is? Van-e valami különleges nevelési praktikájuk a francia szülőknek, amely ennyire meghatározó? Villámgyorsan telnek a napok, és már az első tavaszi hónapon is túl vagyunk, így érkezik is az e havi könyv a Havi 1 Könyv kihívás keretén belül. Ez a könyv egy picit rendhagyó lesz, ugyanis ezt évekkel korábban olvastam már, de mostanában újra motoszkálni kezdett a fejemben, és emlékszem, hogy akkor mennyire tetszett, ezért újra elővettem. A nem harap a spenót gyerekneveléssel foglalkozik ugyan, de nem egy klasszikus szakember írta, hanem egy Franciaországban élő amerikai újságíró anya tollából ismerhetjük…

    Nem harap a spenót – Gyereknevelés francia módra bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Család

    Állatokat a gyerektányérra!

    Minden szülő rémálma a rosszul evő gyerek. És sokan át is élik, hogy semmilyen ösztönzésre, könyörgésre, fejen állva bűvészmutatványokat előadva sem hajlandó megenni az elé tett ételt. Mit lehet ilyenkor tenni? Sajnos a receptet én sem tudom igazán, én is megküzdöttem ezzel, néha még most is előfordul, hogy fényevők lesznek a gyerekeim, én pedig tényleg már csak fejen nem állok, hogy valamivel rávegyem őket pár falat bekapására. Nemrégiben azonban láttam valahol egy jópofa képet, ahol mindenféle állat fejet, illetve meseszereplőket kreáltak a tányérokra az ennivalókból. Arra gondoltam, hogy vesztenivalóm nincs, ezért ha legközelebb is előfordul olyan eset, hogy nem akarnak enni, akkor készítek nekik valamit. A terveim között szerepelt, hogy…

    Állatokat a gyerektányérra! bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Család

    A szuperanya bennünk él, csak elő kell csalogatni

    Ma reggel megint nem találtam egy normális pár zoknit a legkisebbnek, ezért felemás zokniban van. Itthon úgysem látja senki. Én szintúgy. Tudom, hogy sokan most a szemüket forgatják, hogy milyen anya vagyok már, hogy még egy vacak zokni párját sem tudom egyben tartani a másikkal, akkor hogyan vagyok képes 3 (!) gyereket nevelni? Hát én erre meg azt gondolom, hogy a zokni minimum vicces dolog, elég menő, sokszor pedig elkeserítő, hogy nincs meg, de állandóan elkeverednek a mosásban, még akkor is, ha összerakom őket. Egy ötfős háztartásban előfordul az ilyesmi. Mindenkinek vannak gyenge pontjai, a zoknik az enyé(i)mbe határozottan beletartoznak. De szerencsére túlléptem már ezen a problémán, mert nem lényeges,…

    A szuperanya bennünk él, csak elő kell csalogatni bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Család

    Miért van az anyáknak lelkiismeret-furdalása?

    Nektek szokott lelkiismeret-furdalásotok lenni anyaként valami miatt? Esetleg ismertek anyákat, akiknek van? Például mert kevesebb időt tudtok együtt tölteni, mint amennyire szükség lenne? Vagy erélyesebben szóltok rá a gyerekre valamiért, és szinte azonnal megbánjátok? Tovább is sorolhatnám itt az ehhez hasonló eseteket, hiszen velem is számtalanszor megesik ilyesmi, éppen ezért körbekérdeztem az ismerőseim körében, hogy ők mit gondolnak erről. Mert az tapasztaltam, hogy szinte kivétel nélkül minden anyának van valamiért lelkiismeret-furdalása. Sokszor annyira meghatározza már a mindennapjainkat, hogy fel sem tűnik, és úgy érzem valahogy sulykolják is az anyukákba, hogy csak akkor csináljuk jól a dolgokat, ha egy bizonyos szemléletmód szerint történik mindez. Pedig minden ember más, és ezáltal más…

    Miért van az anyáknak lelkiismeret-furdalása? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
  • Család

    Miért jó, hogy 3 gyerekünk van?

    A legáltalánosabb kérdés, amikor az emberek megtudják, hogy három gyermekünk van (vagy olyan ismerősöktől akikkel ritkábban szoktam találkozni) az, hogy: “Uh, és hogy bírod?” – és néznek rám néha sajnálkozva, néha úgy mintha valami csodabogár lennék, néha pedig el sem tudom dönteni, hogyan. Én pedig nem tudom, hogy mit is kellene erre válaszolnom. Azt, hogy rettenetes fáradt vagyok? Vagy hogy nem bírom sehogy sem, csak csinálom, mert kell. Vagy azt, hogy nézz ránk, jól bírom/bírjuk!? Minden oké velünk? – Mert valahol mindegyik igaz, de  ennyire semmi sem fehér vagy fekete. Ráadásul sokan háromnál több gyermeket is nevelnek, nem tudom akkor tőlük miket kérdezhetnek? Mert én rengetegszer megkapom ezt a kérdést,…

    Miért jó, hogy 3 gyerekünk van? bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva