Könyvajánló

A kötelező olvasmányokon túl – Ezeket a gyerekkönyveket olvassuk a nyáron

Végre eljutottunk abba a fázisba a gyerekekkel, hogy maguktól is könyveket  vesznek a kezükbe (már amelyikük tud olvasni), de a kisebbek is lapozgatják őket – aminek én személy szerint nagyon örülök.

Hiszen az olvasóvá nevelés már egészen pici korban elkezdődik.

Ha régóta követitek a blogot, akkor tudjátok, hogy szívügyem az olvasás és az olvasóvá nevelés, így a korábbiakhoz hasonlóan ez a nyarunk is olvasással fog eltelni.

Még a karantén alatt kezdtük el olvasni Francis Hodgson Burnett: A padlásszoba kis hercegnője című könyvét. Ez a könyv azért érdekes számomra, mert gyerekkori kedvencem, és most a kislányom olvassa, és a mai napig egy szuper olvasmány. Idén ráadásul a Manó Könyvek újra kiadta a Titkos kerttel együtt, csodaszép borítóval.

Sara kedves, szeretetreméltó kislány, aki egyenesen Bombayből érkezett fiatal és gazdag édesapjával Londonba, és aki mindent megkap, amire csak vágyik. A bentlakásos iskolában valódi hercegnőként kezelik, mindenki az ő kívánságait lesi. Csakhogy amikor édesapja meghal, minden megváltozik. Egy szűkös padlásszobába kerül, kedves tárgyait elveszik tőle, éhezik és fázik. Csak kitalált történeteiben talál vigaszt, amit egy Sarah nevű hercegnőről mesél magának, és még így is az a csupaszív kislány marad, aki volt. Egy napon csodába illő dolog esik meg vele…
Francis Hodgson Burnett, a világszerte népszerű A titkos kert szerzője ebben a klasszikussá vált történetben a tőle megszokott bájjal és szeretettel mesél.

Kiss Judit Ágnes neve ismerős lehet, hiszen nem csak az egyik nagy kedvencünk, a Babaróka sorozat szerzője, hanem számtalan más remekművet is jegyez. Nemrégiben jelent meg tőle a Pagony Kiadónál A Zsálya hercegnő és az öregnek hitt herceg. Ez a könyv  lett nálunk az egyik nagy sláger az idei nyáron, hiszen csodálatos az a mesevilág, amelybe elrepít minket. Mindemellett pedig Szimonidesz Hajnalka gyönyörű illusztrációi díszítik a könyvet.

Kiss Judit Ágnes meseregényében minden benne van, ami egy jó meséhez kell: unikornis, tündérek, sárkány, herceg, hercegnő! Csak éppen minden egy kicsit másképp… Zsálya hétköznapi kislány, akit nagy feladatra szemelnek ki: egy nap megjelenik a szobájában egy tündér, és a segítségét kéri. Hazája, Aevus királysága ugyanis nagy bajban van – egy idő óta másképp telik az idő. Felcserélődtek az éjszakák és a nappalok, a király nem öregszik, hatalmát pedig nem szeretné átadni fiának, a hercegnek. Zsálya az egyetlen, aki a földi világ lakójaként Aevus hercegével egyazon hónapban, napon, órában és percben született, neki kell segítene, hogy a herceg megkaphassa jogos jussát, az őt illető trónt. Zsálya tehát elindul, és Fényilonca, a zsörtölődő tündér, Efirfira, az unikornis és Aldo, a titokzatos öregember társaságában megpróbálja teljesíteni a küldetést.

 

Otfried Pressler neve talán sokatoknak ismerősen cseng, én bevallom nem ismertem a munkásságát egész az év elejéig, amikor is egy iskolai feladatban Kökény, a kalapos manó egy fejezetét kellett feldolgoznunk és annyira megtetszett, hogy úgy döntöttünk, teszünk vele egy próbát. A Torzonborz, a rabló című művére esett a választásunk, így most azt fogjuk elkezdeni olvasni. Első ránézésre inkább fiúknak ajánlanám, de ha közületek valaki olvasta már, akkor írjátok meg, hogy valóban így van-e!? Egyébként a Kolibri Kiadónál most jelent meg egy újabb rész Torzonborz történeteiből, a Torzonborz  és a Holdrakéta címmel.

Paprika Jancsi és Vitéz László azon mesterkedik, hogyan tudná fülön csípni Torzonborzot, aki ellopta Nagymama különleges kávédarálóját. Ám legnagyobb szerencsétlenségükre ők maguk kerülnek a héttőrös rabló és varázsló barátja, a gonosz Petróniusz Pókuszhókusz karmai közé… A klasszikusnak számító német gyerekkönyvszerző, Otfried Preußler története immár 50 éve kicsik és nagyok kedvence. Több mint harminc nyelven olvasható – most végre magyarul is. A Kolibri Klasszikusok sorozat első darabját Torzonborz további kalandjai és a szerző kiváló meseregényei követik.

És van még egy könyv, amit nagyon szeretünk, és most jelent meg belőle egy új rész a Naphegy Kiadónál, ez pedig a Kicsi Mimi sorozat Tamás Zsuzsa tollából, Horváth Ildi rajzaival. Nálunk ugyan most senki nem készül ősszel iskolába, de Kicsi Mimi történetei gyakran előkerülnek esténként, úgyhogy ezt is örömmel fogjuk olvasni.

 

Ismered Kicsi Mimit? Netán együtt jártatok óvodába? Vagy most találkoztok először? A már nem is olyan kicsi Mimi megkezdi az iskolát! Tarts vele az első osztályba! Fedezzétek fel együtt, miben különbözik az iskola az óvodától!

Mimi legújabb meséiből megtudhatod, mi az a titkos lesszabály, milyen egy szemvizsgálat, és hogy lesz ajándék egy „ledolgozós” nap. Érdekel, hogy Mimi focizni vagy rajzolni jár délután? És az, hogy mivel lehet szerepelni a Ki mit tud?-on? És tényleg: ki mit tud? Számtalan kérdés, amivel egy iskolásnak szembe kell néznie.

Tamás Zsuzsa a Kicsi Mimi-sorozatban megszokott érzékenységgek mesél iskolásokat érintő témákról.

A fentieken kívül persze sok mást is olvasunk, nagy kedvenceink a böngészős és ismeretterjesztős mesekönyvek is. A korábbi években ezeket olvastuk a nyári szünetben: Mit olvasunk a nyári szünetben?

Képek forrása: Manó Könyvek, Pagony Kiadó, Kolibri Kiadó, Naphegy Kiadó

 

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.