• Család,  Életmód,  Szabadidő

    Hogyan ne őrüljünk meg a gyerekeinktől a nyári szünet alatt?

    Egy hete kezdődött a nyári szünet, amit én epedve vártam már, de tudom, hogy sokan nem osztoznak a lelkesedésemben. És bevallom nekem is okoz olykor gondot (nem is keveset) végigcsinálni egy teljes nyarat a három gyerekkel. Mert azért ez a nyári szünet eléggé ambivalens dolog. Egyrészről ott van a várva várt szabadság, amikor nem kell időre kelni, időre rohanni az iskolába, délutáni foglalkozásokra vinni a gyerekeket, nem kell végigveszekedni az esti rutin minden pontját és este elalvás előtt azon törni a fejed, hogy mégis mit felejtettél el holnapra. Vajon bekészítettem az edzőcuccot, lehet, hogy nem tanultunk egy dolgozatra…. Szóval ezt most kb. 10-11 hétig elfelejthetjük, van helyette azonban más. Mert…

  • Család,  Életmód,  Szabadidő

    Így telik nálunk a képernyőmentes nyár

    Ahogy egyre nőnek a gyerekek, úgy lesz egyre nehezebb képernyőmentessé tenni a mindennapokat. Két kisiskolással és egy óvodással a nyár különösen kihívásokkal teli nálunk ezen a téren. Tudom, hogy a mai gyerekeknek már számos szempontból élete részévé vált a digitalizáció, mégis azt gondolom, hogy az egészséges egyensúlyt megtalálni ezen a téren kiemelten fontos. Ám akármennyire is próbálom tudatosan képernyőmentessé tenni az egész nyarat, tisztában vagyok vele, hogy ez a mai világban már nem lehetséges teljesen. Az azonban igen, hogy meghatározott keretek között használják a különböző digitális eszközöket. Mesét is nézhetnek, de azt is csak meghatározott ideig. Szülőként azt gondolom, hogy nem ez az egyszerűbb út. Nekem is jól esne időnként…

  • Család,  Életmód

    Az időspirál

    Szoktátok úgy érezni időnként, hogy időspirálban éltek? Egyszerre szalad és cammog az idő. Én mostanában nagyon úgy érzem, az életünk olyan mintha egy időspirálba keveredtem volna. A tavaszi lezárások óta érzem úgy, hogy hol felgyorsul az idő, hol csigalassúsággal cammog, néha mindezt egyszerre. A nyári szünet kezdetével azonban újra felerősödött ez az érzés. És mielőtt azt gondolnátok, csak láttam egy jó sci-fit és az agyamra ment, kifejtem egy kicsit bővebben is: Mivel otthonról dolgozom ez egyszerre nehéz és könnyű is a gyerekek szempontjából. Otthon tudok lenni velük, nem kell külön felügyeletet keresni, cserébe hajnalban vagy este jut csak időm a munkára. Nincs külön szabadság, de az egész nyár gyakorlatilag egy…

  • Könyvajánló

    A kötelező olvasmányokon túl – Ezeket a gyerekkönyveket olvassuk a nyáron

    Végre eljutottunk abba a fázisba a gyerekekkel, hogy maguktól is könyveket  vesznek a kezükbe (már amelyikük tud olvasni), de a kisebbek is lapozgatják őket – aminek én személy szerint nagyon örülök. Hiszen az olvasóvá nevelés már egészen pici korban elkezdődik. Ha régóta követitek a blogot, akkor tudjátok, hogy szívügyem az olvasás és az olvasóvá nevelés, így a korábbiakhoz hasonlóan ez a nyarunk is olvasással fog eltelni. Még a karantén alatt kezdtük el olvasni Francis Hodgson Burnett: A padlásszoba kis hercegnője című könyvét. Ez a könyv azért érdekes számomra, mert gyerekkori kedvencem, és most a kislányom olvassa, és a mai napig egy szuper olvasmány. Idén ráadásul a Manó Könyvek újra kiadta…

  • Életmód

    Ötletek a végtelenül hosszú nyári szünetre

    Most, hogy véget ért  a 8-10 hetes önkéntes karantén, és hamarosan elkezdődik a nyári szünidő (mivel valószínűleg iskolába már nem fogunk járni ebben a tanévben) elgondolkoztam, hogy mivel is fogjuk eltölteni azt a 14 hetet, amit itthon töltenek a gyerekek? Hiszen a járvány-helyzet miatt szinte megduplázódott az itthon töltött idő, s mivel én itthonról dolgozom ezért nálunk a gyerekek nem szoktak nyáron óvodába se járni. Eddig minden évben volt valami tervem, hogy miket fogunk csinálni majd, mikor hova megyünk, az itthon töltött időszakra is készültem DIY projektekkel, kirándulós ötletekkel, de most egy kicsit elbizonytalanodtam. A bevett gyakorlat az szokott lenni nálunk, hogy az első hetet mindig hagytam a korábbi években,…

  • Család,  Szabadidő

    Pár hét múlva kezdődik a nyári szünet – Ötletek az eltöltéséhez

    Már nincs egy hónap sem, és elkezdődik az idei vakáció, amit a gyerekek már biztosan nagyon várnak, szüleik néha kevésbé, ugyanis sokaknak gondot okoz, hogy mivel és sokszor kivel töltsék el csemetéik ezt a 2,5 hónapot. Mivel nemsokára nálunk is bezár az óvoda, így erősen elkezdtem én is ötleteket gyűjteni, mit is csináljunk majd az itthoni tevékenységeken kívül. Itthon ugyanis festünk, gyurmázunk, vágunk, ragasztunk, építünk (legoból vagy óriási vasúti pályákat), a játszótérre is szinte mindennap kimegyünk, de ezeken kívül is kellenek olyan programok, ahova el tudunk menni egy-egy nap. Én még itthon vagyok a gyerekekkel, tehát ebből a szempontból szerencsések vagyunk, ugyanis azon nem kell gondolkoznunk, hogy ki fog vigyázni…

  • Egyéb kategória

    Nyári szünet percre pontosan

    Be kell valljam, ahogy közeledett a nyári szünet kezdete, úgy érett meg bennem a kérdés, hogy vajon mit is fogok kezdeni 2,5 hónapon keresztül három gyerekkel kvázi egyedül!? Hiszen ez az első nyár, amit már mindhárman otthon töltenek, ugyanis a legkisebb tavaly nyáron született meg, ráadásul mindegyik gyerek rendkívül eleven, de azért igényelnék az egyéni (=értsd: kizárólag anyával kettesben eltöltött) programokat is. Persze megtehettem volna, hogy a legnagyobbat különféle táborokba íratom, vagy nyáron is jár óvodába, de ezt igazából nem szerettem volna. A nyári szünet, az nyári szünet. És mivel nekünk nincs vidéki nagymama sem, ahova a nagyobbak 1-2-3 hétre esetleg leutazhattak volna, ezért már tavasszal elkezdtem ötleteket gyűjteni, hogy…