• Könyvajánló,  Ünnepek

    Mit olvasok karácsonykor a gyerekkönyveken kívül?

    A karácsonyi időszak nálunk mindig a könyvekről is szól. Egyrészt minden évben csodálatos mesekönyvek jelennek meg, és igazán élvezzük őket olvasgatni. A gyerekeim különösen szeretik az adventi mesekönyveket is, amelyekben minden este egy-egy mese repít el az ünnepek felé, ezekről bővebben ITT OLVASHATSZ. De természetesen nem csak gyerekkönyveket olvasok ebben az időszakban, hanem sort kerítek saját olvasmányokra is. Van olyan, amit minden évben előveszek és olvasgatok belőle és van olyan, amit csak egyszer olvasok el (ilyenek pl. a romantikus karácsonyi regények – néha nagyon üdítőek tudnak lenni, de egyszer elég elolvasni őket.) Idén ezeket a könyveket tervezem elolvasni, remélem valóban lesz is rá időm: Karen Swan: Karácsony a Tiffanynál Tavaly…

  • Könyvajánló,  Ünnepek

    Idén sincs karácsony könyvek nélkül

    Remélem, hogy ti is annyira vártátok már ezt az időszakot, mint amennyire én vártam. Az az igazság, hogy nem ez az első év, hogy az ősz elérkeztével elkezdem a karácsonyi könyveket figyelni. Szeptember végén már érkeznek hírek arról, hogy milyen kiadványok várhatóak, és habár az összes csodálatos mesét és regényt lehetetlenség beszerezni, amit szívesen elolvasnánk, azért igyekszem minden évben gyarapítani a karácsonyi könyv gyűjteményünket. Na de jöjjön is lényeg, idén ezek a csodálatos újdonságok segítenek az ünnepi hangulat megteremtésében. Ebben az összeállításban életkor szerint igyekeztem összeválogatni, hogy szerintem mit érdemes forgatni az adventi, karácsonyi időszakban. A legkisebbeknek: Lackfi János: Igaz mese a karácsonyról (Cerkabella könyvek) Lackfi János újabb szívmelengető mesekönyve!…

  • Könyvajánló

    5 könyv, amit idén mindenképp elolvasok

    Az, hogy általában mi alapján választok olvasnivalót magamnak rengeteg mindentől függ. Régebben amikor még fizikailag jártam könyvesboltba, szerettem megnézni az újdonságokat, elolvasni a fülszövegeket, sokszor egy borítóba szerettem bele. Kevésbé hagyatkoztam kiadói ajánlásokra, még kevésbé kritikákra. Pár éve elkezdtem könyvfesztiválokra járni és akkor már odafigyeltem az ajánlásokra is. Mostanában azonban teljesen az online térben figyelem az újdonságokat, és mint tudjátok rengeteget olvasok. Van azonban pár könyv, amik különösen felkeltették az érdeklődésem, egyrészt mert nagyon jókat hallottam róluk, másrészt mert van amelyiket már évek óta tervezem elolvasni, így a könyv napja alkalmából szeretném nektek is megmutatni ezeket, hátha kedvet kaptok hozzájuk! (Ezt a listát egyébként az év elején kezdtem összeállítani, így…

  • Könyvajánló

    Mit hoz nálunk a Nyuszi?

    Általában nem vagyok híve az óriási ajándéközönnek, ugyanis a kevesebb – több elvet vallom, de csakúgy, mint a tavalyi Húsvét, idén is rendkívüli lesz az ünnep, mivel most újra korlátozások vannak, csendesen ünneplünk. Ezért úgy döntöttem az idén, hogy a nyuszi az édesség mellé ebben az évben egy kicsit több mindent fog elrejteni, mint amennyit szokott. Nálunk ugyanis az a szokás, hogy édességet és valami apróságot kapnak a gyerekek, pl. valami apró játékot, esetleg színezőt, amiket különböző helyeken meg kell keresniük. Sejthetitek, hogy nálunk minden ünnepre jár valamilyen könyv is ajándékba. Húsvétkor sincs ez másképp, de általában egy-két közös könyvet szoktam venni, amiket Húsvét körül együtt szoktunk elolvasni, most viszont…

  • Könyvajánló

    Matthew McConaughey könyve IGEN az életre

    Matthew McConaughey Oscar- és Golden Globe díjas színész a tavalyi évben megírta a memoárját. Ami valójában nem is igazi memoár, sokkal inkább egy szemléletkönyv. Maga a színész is így jellemzi a Zöldlámpát. Én is kíváncsi lettem, egyrészt mert szeretek életrajzi könyveket olvasni, másrészt mert nagyon jókat hallottam róla. Úgyhogy elolvastam, és azt kell mondjam igazán remek könyv. Több életrajzi könyvet is elolvastam már, de ez egyikre sem hasonlít. Színes, szagos, tele van idézetekkel Matthew naplójából, versek, és életigazságok tarkítják a Zöldlámpát. Ha egyetlen mondattal kellene összefoglalnom, hogy milyen érzést keltett bennem a könyv, akkor azt mondanám, hogy a Zöldlámpa egy HATALMAS IGEN az életre! Érdemes elolvasni, és megfogadni egy-két tanácsot…

  • Könyvajánló

    Őszi gyerekkönyvújdonságok

    Habár idén egyszer már elhalasztották az Ünnepi Könyvhetet, végül biztonsági okokból csak online rendezik meg ezen a héten. Ennek ellenére a gyermekkönyvkiadók ismét rengeteg újdonsággal készültek, amik közül összegyűjtöttem jó párat, amiknek a megjelenését várom. Az alábbi új megjelenések között vannak általunk jól ismert és szeretett szerzők új könyvei, vagy folytatások, illetve olyanok is, amiket most fedeztem csak fel, és igencsak felkeltette az érdeklődésem. Így az alábbiakban kiadónként mutatom meg, hogy szerintem melyik gyerekkönyvek az idei ősz szuper újdonságai. Kolibri Kiadó Lőrinc László: 25 szelfi a török korból A tavaly megjelent nagy sikerű 25 szelfi az Árpád-korból című kötet után itt a folytatás, amely a török kor képzeletbeli közösségi oldalait…

  • Könyvajánló

    Na de ki kérdez egy kandúrt?

    Kíváncsiak vagytok milyenek vagyunk mi emberek egy macska szemszögéből? Arisztotelész kalandjait követve most akár ti is beleshettek egy család életébe a macskájuk által. Anette Herzog könyvét még a Könyvfesztivál előtt fedeztem fel, és azonnal megtetszett Arisztotelész története. A könyvbemutatóján is jártunk, így aztán izgatottan vártuk, hogy elolvassuk. Arisztotelészt egy család fogadja örökbe egy menhelyről, kislányuk, Anna, a születésnapjára kapja. A cica és a kislány azonnal összebarátkoznak, különösen azért, mert Arisztotelész azt gondolja, hogy egy macskának kizárólag a legpuhább ágyban és a legtöbbet simogató ember ölében van a helye. Arisztotelész néha azonban nem tudja, mivel kelthetné fel a folyton rohanó, zajongó, civakodó családtagjai figyelmét, ugyanis gyakran úgy érzi, hogy egy kandúrhoz…

  • Életmód

    Kismama anya magazin

    Már kapható a kismama magazin különszáma az anya magazin, ami immáron nem csak a gyermek 3 éves koráig szólítja meg az édesanyákat, hanem egészen a kamaszkorig kaphatunk tanácsokat, olvashatunk érdekes cikkeket magas színvonalon. Anyaság, gyereknevelés, életmód, háztartás, nagyvilág, utazás – ezekkel a címszavakkal jellemezhetném az újonnan megjelent anya magazint, de ennél sokkal többet tartalmaz, rengeteg izgalmas, figyelemfelkeltő cikk, melyeknek valóban van mondanivalója, és szívesen olvassuk. Korábban olvastam a kismama magazint, igaz nem rendszeresen,  de egy idő után úgy éreztem bőven kinőttük, semmi újat nem tudott mondani már, éppen ezért örülök, hogy most megjelent az anya magazin, mert a gyerekek életkorának előrehaladtával megjelennek olyan problémák is, mint például a mobil- valamint…

  • Könyvajánló

    Könyvek bizonyítvány mellé

    Nincs is annál jobb érzés, amikor a bizonyítványosztáskor kihívják az embert és külön dicséretben részesítik, és ilyenkor általában kap egy könyv ajándékot is mellé. De ha mégsem kap gyermekünk mi is ajándékozhatunk nekik a szép bizonyítványért könyvet ajándékba, hiszen nem csak a kitűnő bizonyítvány mögött áll rengeteg munka, és aki megtett mindent a szép eredményért, az véleményem szerint megérdemel egy jutalomkönyvet. Most három olyan könyvet szeretnék ajánlani ami ugyan a tanulásról szól, de sokkal inkább inspirálóbb formában, mint tanulmányi formában. Mindegyik mesekönyv a Naphegy Kiadó Híres magyarok életét bemutató életrajzi sorozatában jelent meg, és ezekből Kertész Edina: A lány, aki orvos akart lenni című könyvéről mesélek részletesebben. Mindegyik könyv hiánypótló…

  • Család,  Könyvajánló

    Nem harap a spenót – Gyereknevelés francia módra

    Mitől mások a francia gyerekek? Hogyan lehet, hogy nem dobálják az ételt, nem habzsolnak és nyugodtan végigülik a leghosszabb étkezéseket is? Van-e valami különleges nevelési praktikájuk a francia szülőknek, amely ennyire meghatározó? Villámgyorsan telnek a napok, és már az első tavaszi hónapon is túl vagyunk, így érkezik is az e havi könyv a Havi 1 Könyv kihívás keretén belül. Ez a könyv egy picit rendhagyó lesz, ugyanis ezt évekkel korábban olvastam már, de mostanában újra motoszkálni kezdett a fejemben, és emlékszem, hogy akkor mennyire tetszett, ezért újra elővettem. A nem harap a spenót gyerekneveléssel foglalkozik ugyan, de nem egy klasszikus szakember írta, hanem egy Franciaországban élő amerikai újságíró anya tollából ismerhetjük…

  • Könyvajánló

    Így lettem Michelle Obama – Könyvajánló

    Egy szerfelett inspiráló életrajzi könyv egy meglehetősen ismert nőtől. Michelle Obamát szerintem nem kell bemutatni senkinek, az Egyesült Államok történetének első afroamerikai first ladyje volt nyolc éven át. Ennek a könyvnek a megjelenését nagyon vártam, mert éreztem, hogy iszonyúan inspiráló lesz. Nem tévedtem, és most szeretném nektek is bemutatni. Ez az könyv egy olyan önéletrajzi könyv, amely roppant részletességgel mutatja be Michell eddigi életét egészen kisgyermekkorától kezdve napjainkig, mégsem unalmas, hiszen ezekből az apró részletekből derül fény arra, hogy mely sarkalatos pontok határozták meg azt a nőt, aki végül történelmet írt. A könyv igazán olvasmányos, már az első pár oldal magába szippant és egy olyan világ tárul elénk, amiről addig (valószínűleg)…

  • Könyvajánló

    Az unikornisok világa – könyvek az egyszarvúakról

    Az unikornisok olyannyira a mindennapjaik részét képezik a kislányoknak, mint az esti fogmosás. Azon túl, hogy szinte bármiből lehet unikornisosat is kapni a boltok polcain, nagyszerű mesekönyveket is találhatunk, amikkel beleshetünk egy kicsit az egyszarvúak mesés világába. Természetesen idővel hozzánk is beköszöntött az unikornis láz, így az esti meséink egy részét az egyszarvús könyvek teszik ki. Szerencsére sikerült több olyat is találni a gyermekkönyvek között, amik aranyos, nagyon kedves formában mutatják be az unikornisokat. Ebben a bejegyzésben három különböző korosztálynak szóló mesekönyvet mutatok meg a mesebeli lényekről. Uni, az unikornis Ez a kisebbeknek szóló mesekönyv egy csodaszép és végtelenül aranyos mese a hit erejéről, a kitartásról és mindarról, hogy nem…