• Életmód

    Vissza az iskolába: tippek, ötletek, így indítjuk három gyerekkel a szeptembert

    Hamarosan itt a várva-várt vagy épp rettegett (kinek mi) szeptemberi iskolakezdés. Egyrészt jó, mert azért valljuk be, elég hosszú a nyári szünet, hiányoznak a barátok, meg a rendszer az ember életéből, másrészt nehéz elengedni a felhőtlen nyári napokat. De nincs mese, napokon belül megkezdődik a tanítás, és abban azért bízhatunk, hogy az ősz egy kicsit megnyújtja majd nekünk a nyarat egy indián nyár formájában és nem esővel kezdjük az iskolát, mint az utóbbi években. Én idén eddig eléggé lazára vettem az iskolára történő felkészülést, az egyetlen dolog, amit megtettem, hogy beszereztem augusztus közepén a tanszereket, ami azért három gyerekre nem volt sima menet, de szerencsére rutinosak vagyunk már, és előre…

  • DIY

    Letölthető tervező az iskolakezdésre

    Akinek már iskolás gyermeke van, annak bizony minden szeptemberben rengeteg elintéznivalója, feljegyeznivalója akad, ezért arra gondoltam, hogy jól jönne egy tervező ehhez. Éppen ezért készítettünk egy letölthető és nyomtatható jegyzetlapként, vagy ha úgy tetszik tervezőként is használható oldalt. Természetesen az ovis korosztály szülei is alkalmazhatják, én rengeteg mindent jegyzetelek rá, az alját pedig ki is színezhetitek egy unalmas szülői értekezleten mondjuk akár a gyerekekkel együtt is. Görgessetek lejjebb a letöltéshez. Jó jegyzetelést kívánok! (A linkre kattintva két verziót is találtok, így ki tudjátok választani, hogy melyik tetszik jobban, de akár mind a kettőt is használhatjátok, ahogyan én is teszem.)   Remélem sokan hasznát veszitek. Kellemes iskola/óvoda kezdést! Ha tetszett a…