Életmód

Ezekkel a gyerekkönyvekkel ismerkedünk a környezetvédelemmel

1972. óta a mai napon, június 5-én tartják a környezetvédelmi világnapot. Véleményem szerint már gyerekkorban is rendkívül fontos, hogy beszélgessünk erről, hogy a gyerekeink tisztában legyenek a fontosságával.

Éppen ezért azon túl, hogy beszélgetek velük a környezetvédelemről, próbálom megmutatni nekik a meséken keresztül is, hogy miért kell odafigyelniük a környezetükre.

A környezetvédelmi világnap célja széles körben felhívni a figyelmet a környezetszennyezés következményeire, elősegíteni az együttgondolkodást és a közös cselekvést, terjeszteni a fenntartható fejlődés eszméjét. Ehhez kapcsolódó fő konkrét célkitűzések:

  • energiatakarékosság, a helyi erőforrások minél szélesebb körű felhasználása
  • a megújuló természeti források hasznosítása
  • a szemét- és hulladékképződés csökkentése
  • a környezetszennyezés megelőzése.*

Manapság szerencsére egyre több olyan gyerekenek szánt kiadvánnyal találkozhatunk, amelyekkel remekül szemléltethetjük számukra, hogy milyen a Föld, a világűr, milyenek a bolygók. Többek között a Scolar kiadónak vannak ilyen ismeretterjesztős könyvei, amiket nagyon kedvelünk.

Ezenkívül pedig beszereztem pár olyan könyvet is, amelyeket az olvasás után megbeszélhetünk, így a meséken, történeteken keresztül ismerkedünk meg a környezetvédelemmel.

Gréta, a bálna története megmutatja, hogy a tengerbe kerülő sok szemét miatt megbetegszenek  a tengeri állatok, és rajtuk keresztül megérthetjük mennyire fontos (többek között) a tengerek védelme is.

 

greta.jpgAndrea Gregusová: Gréta

Gréta, a bálna, a tenger legnépszerűbb énekesnője egyik napról a másikra elveszti a hangját, és még csak nem is sejti, miért. A víz alatti rendelőben rá kell jönnie, hogy nem csak neki vannak gondjai. Amikor kiderül, hogy az állatok a tengert elárasztó szemét miatt betegek, összefognak, hogy cselekedjenek. Andrea Gregušová szlovák írónő és Nastia Sleptsova ukrán illusztrátor érzékeny könyve a természet és a zene iránti szeretetből született.

Andrea Gregusová: Gréta, Csirimojó Kiadó, 2018

 

Greta Thunberg különleges lány, nem csak azért, mert gyerekként egy nemes célért küzd szó szerint a világ vezetőivel, nem csak azért, mert egy rendkívül megosztó személyiség emiatt,  hanem mert egy olyan útra terel minket, ami a jövőnket szolgálja. Példát mutat kitartásával és tenni akarásával. Ez a könyv az ő útjáról szól, de közben a miénkről is.

greta_t.jpgHecking – Schönberger – Sokolowski: A jövőnk most kezdődik – Greta Thunberg harca a Földért

Legyél te is klímahős, és mentsd meg a világot! Te is aggódsz, hogy mi lesz a Földdel, ha az emberiség nem tesz semmit a megmentéséért? Hallottál már a globális felmelegedésről és a klímakatasztrófáról? Érdekel a környezetvédelem, de nem tudod, mit is tehetnél, hogy megvédd a bolygót? Ismerkedj meg Greta Thunberggel, a lánnyal, aki úgy döntött, felemeli a szavát mindannyiunk jövőjéért! Ebben a könyvben hasznos tippeket is kapsz, mit tehetsz azért, hogy megóvd a Földet . Csak egy Földünk van, mindannyian felelősek vagyunk érte!

C. Hecking – C. Schönberger – I. Sokolowski: A jövőnk most kezdődik – Greta Thunberg harca  a Földért, Pagony Kiadó, Budapest, 2019

Ez a csodaszép illusztrációkkal ellátott könyv egy olyan világba vezet be minket, amiről eddig csak sejtettük, hogy létezik, de pár éve a tudósok megfigyelték, hogy a fák kommunikálnak és alszanak is, és még rengeteg érdekes dolgot csinálnak, amit még csak nem is feltételeznénk róluk; ezentúl pedig roppant fontos szerepet töltenek be az ökoszisztémában.

fak_borito_300dpi.jpgJen Green: A fák varázslatos világa

Tudtad, hogy a fák föld alatti üzeneteket küldenek egymásnak, gondoskodnak a családtagjaikról, és megvédik magukat az ellenségeikkel szemben?
Kalandos sétánk során fedezzük fel közösen, mi mindenre képesek ezek a titokzatos, fáradhatatlan élőlények!

 

 Jen Green: A fák varázslatos világa, HVG Könyvek, Budapest, 2019

 

A Bolygónk védelme című könyvből megtudhatjuk mi történik a Földdel a környezetszennyezés, a globális felmelegedés következtében, és, hogy miket tehetünk, amik segíthetnek megállítani ezeket a folyamatokat.

bolygonkvedelme_b1.jpgLouise Spilsbury – Hanane Kai: Bolygónk védelme

HULLADÉK – SZENNYEZÉS – KLÍMAVÁLSÁG
Gondoskodnunk kell a bolygónkról, ahogy ő gondoskodik rólunk. Ha mindannyian megtesszük a kis lépéseket és apró változtatásokat a Föld védelme érdekében, az végül meghozza a kívánt eredményt.
A gyerekek gyakran hallhatnak olyan dolgokról, amelyeknek jelentése és az életükre gyakorolt hatása ismeretlen számukra. A Beszélgessünk róla! sorozat kötetei segítenek a világ történéseinek közös értelmezésében és aggodalmaik eloszlatásában.

Louise Spilsbury – Hanane Kai: Bolygónk védelme, HVG Könyvek, Budapest, 2020

Fiús anyukaként eddig is gyakran szóba került a kukásautó, hiszen minden héten az ablakban állva néztük, ahogy megérkezik az utcánkba. Így aztán sokszor beszélgettünk is arról, hogy hova kerül a szemét, amit elvisz és azzal mit csinálnak a szemétégetőben? Mivel szelektíven gyűjtjük a szemetet, ezért erről is szó esett, ezért is vettem meg ez a mesekönyvet, hogy a rajzokon keresztül is megnézzük hogyan működik a szemétszállítás és mit melyik kukába kell tennünk.

jon_a_kukas_auto.jpg

 Peter Nieländer: Jön a kukásautó!

A Ravensburger gyermekkönyvsorozatának e kötete a szemétszállítás rejtelmeivel ismerteti meg az apróságokat. Megtudhatják többek között, mi is az a szemét, kik szállítják el és hová, milyen szemétszállító járművek léteznek, hogyan működik a kukásautó, miért fontos a szelektív hulladékgyűjtés, és mit jelent a lomtalanítás.

 

Peter Nieländer: Jön a kukásautó!, Scolar könyek, Budapest, 2012

 

Ezeken kívül természetesen még bőven találhatóak olyan kiadványok, amelyek a témával foglalkoznak, érdemes körülnézni a gyerekkönyv kiadók kínálatában.

 

*Wikipédia

 

Ha tetszett a bejegyzés nyomj egy like-ot vagy oszd meg másokkal is. Kövess Facebookon, valamint Instagramon is, hogy ne maradj le semmiről. Várlak Pinteresten is.

Ha szívesen olvasnál még hasonló cikkeket, látogass el a Familyversum Magazin oldalára is.