• Balaton,  Könyvajánló,  Szabadidő

    Balatoni mesekönyvekkel indítjuk a szezont

    Habár még egy hónap van a nyári szünetig, nekünk már „elindult a balatoni szezon”. Idén a tavasz jó sokáig váratott magára, de ahogyan már korábban is említettem (ITT) mi gyakorlatilag egész évben járunk a Balatonhoz, úgyhogy a szezont április-májustól gyakori ingázással szoktuk elkezdeni, amíg el nem jön a nyári szünet ideje. Amikor kiderült, hogy kétlaki életet fogunk folytatni, megnéztem, hogy milyen könyvekkel ismerhetnénk meg a Balatont jobban. Igazából már régebben is elolvastunk pár nyaralás alkalmával néhányat ezek közül, de mindig találunk újabb kiadványokat. Ezek közül szeretnék most megmutatni néhányat, amiket mostanában olvastunk/olvasunk. Az egyikből ráadásul színdarabot is bemutatnak a hétvégén a VEB2023 programsorozat alatt. Jeney Zoltán: Balatoni kacsavész – Szörnyek…

  • Életmód

    Ezekről nem csak a Föld Napján esik szó nálunk

    Amit nem győzők megtanítani a gyerekeimnek, és már itt a blogon is többször volt téma, az a környezetvédelem és a tudatos életmód. Akármennyire is igyekszünk, még mindig bőven van mit fejlődnünk, de ez az az út, amiről soha nem fogunk letérni, még ha jóval lassabban is haladunk rajta, mint a kezdetekkor képzeltem (bővebben ITT). És ezt a szemléletet a gyerekeimnek is igyekszem mindennap átadni. Szelektív hulladékgyűjtés Amióta elkezdtünk tudatosabban élni jelentősen csökkent a kukánk tartalma, nőtt viszont a szelektív kukába helyezett szemetünk mennyisége. Bármennyire is szeretném, nem nagyon van lehetőségünk csomagolás mentesen vásárolni, persze, amikor tudom, mindig így teszek, arra viszont nagyon figyelünk, hogy minden a megfelelő szemetesbe kerüljön. Hiszen…

  • Életmód

    Környezetbarát tisztítószereket teszteltem

    Régóta figyelem már a környezetbarát tisztítószerek piacát. Ma már szerencsére egyre több márka képviseleti magát, akár a drogériák polcain, akár webáruházakból is tudunk rendelni. Én is próbálkoztam már egy ideje, ki-kipróbáltam időnként valamilyen márkát. Eddig egyelőre a kísérletezés fázisában voltam, hogy mi válik be a háztartásunkban a legjobban. Elsősorban olyan terméket kerestem, ami természetes összetevőket tartalmaz, a csomagolása is környezetbarát: újrahasznosított vagy újrahasznosítható. Éppen ezért rendkívül megörültem a lehetőségnek, hogy kipróbálhattam a Cleanne környezetbarát tisztítószereket. A Cleanne egy olyan környezetbarát tisztítószer, mely a természetbe jutva zöld módon viselkedik, tehát nem terheli az ökoszisztémát és használat közben attól sem kell tartanunk, hogy a bőrünket tönkreteszi, hiszen természetes összetevői nem irritálják a…

  • Életmód

    Ezekkel a gyerekkönyvekkel ismerkedünk a környezetvédelemmel

    1972. óta a mai napon, június 5-én tartják a környezetvédelmi világnapot. Véleményem szerint már gyerekkorban is rendkívül fontos, hogy beszélgessünk erről, hogy a gyerekeink tisztában legyenek a fontosságával. Éppen ezért azon túl, hogy beszélgetek velük a környezetvédelemről, próbálom megmutatni nekik a meséken keresztül is, hogy miért kell odafigyelniük a környezetükre. A környezetvédelmi világnap célja széles körben felhívni a figyelmet a környezetszennyezés következményeire, elősegíteni az együttgondolkodást és a közös cselekvést, terjeszteni a fenntartható fejlődés eszméjét. Ehhez kapcsolódó fő konkrét célkitűzések: energiatakarékosság, a helyi erőforrások minél szélesebb körű felhasználása a megújuló természeti források hasznosítása a szemét- és hulladékképződés csökkentése a környezetszennyezés megelőzése.* Manapság szerencsére egyre több olyan gyerekenek szánt kiadvánnyal találkozhatunk, amelyekkel…

  • Életmód

    A környezettudatos életmód margójára

    Többször is említettem már itt a blogon, hogy hogyan indultunk el a környezettudatosabb életmód felé, azonban néhány közelmúltbeli beszélgetés rádöbbentett, hogy még nem beszéltem ezen lépésekről részletesen. Gondolok itt konkrétan arra, hogy a környezettudatosság nem ott kezdődik, hogy egyszercsak fogod magad, kihajítasz otthon minden műanyagot és egyszerhasználatos tárgyat és veszel helyettük lebomló, illetve zero waste termékeket. Szó sincs erről. Mi semmi olyat nem vettünk a meglévő használati tárgyaink helyett, amik miatt ki kellett volna dobni a teljesen jól funkcionáló meglévő dolgainkat. Ez óriási pazarlás lett volna, ezzel is növelve a szemét kupacokat. Szerintem a környezettudatos életmód egyik alappillére, hogy nem pazarlunk. Nem veszünk felesleges dolgokat, a meglévő tárgyainkat addig használjuk,…

  • Életmód

    Tölts újra!

    Nemrégiben részt vettem egy környezettudatos eseményen a BWT Magyarország meghívásából, ahol nem csak az egyszerhasználatos műanyagpalackok kiküszöbélésének fontosságára hívták fel a figyelmet, hanem megoldást is kínálnak az eldobható palackok csökkentésére. Tölts újra kampány A kampány célja ugyanis az, hogy vigyük magunkkal a kulacsunk, és ha megszomjazunk ne egy újabb eldobható palackos vizet vásároljunk a legközelebbi boltban, hanem töltsük újra a saját palackunk. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakoztak Magyarország felelős vendéglátóhelyei, akik (V)ízlelőhelyekké válnak, így mostantól bármikor betérhetünk hozzájuk újratölteni a kulacsunk friss, szűrt vízzel. Ehhez kifejlesztettek egy szuper applikációt is, amelyet letöltve azonnal láthatjuk egy térképen, hogy melyik (V)ízlelőhely van hozzánk a legközelebb. Minden egyes újratöltésnél ráadásul pontokat is gyűjthetünk, s így…

  • DIY

    Ne dobd ki, inkább hasznosítsd újra! – Egy fenntarthatóbb élet alappillérei

    Az, hogy környezettudatosabban próbálunk élni a a mindennapokban nekünk felnőtteknek még nem annyira, de a gyerekeimnek remélhetőleg már sokkal inkább természetesebb, és a mindennapjaik szerves része. Többször is előkerült már a téma itt a blogon, hogy egy ideje már próbálom a lehető legminimálisabbra csökkenteni a szeméttermelésünket és lehetőleg ezt már a bevásárlásnál igyekszem úgy alakítani, hogy bizonyos dolgokból ne is kerüljön a kosarunkba. Amit pedig esetleg nem tudok kikerülni, azokat a csomagolóanyagokat megkísérlem újrahasznosítani, illetve további új funkciókkal továbbhasznosítani. A legutóbbi cikk itt a blogon pontosan erről szólt, hogy miket készíthetünk a már kiürült konzervdobozokból. Szerencsére egyre többen érzik, hogy ez egy járható út és egyre több márka is az…

  • Életmód

    Így változott meg az életünk, amióta környezettudatosabban élünk

    Soha nem gondoltam volna, hogy csupán attól, hogy jobban odafigyelek a környezetre, ha megválogatom, hogy mikor mit és főleg hogyan vásárolok meg, több olyan változás is megjelenik az életünkben, melyeknek nagyrésze abszolút pozitív, a maradék kis rész pedig egy kis odafigyeléssel nem okoz fennakadást a mindennapjainkban. Még nem teljesen egy éve határoztam el, hogy nekünk is rá kell lépnünk erre az útra, mert egyre inkább éreztem, hogy rossz érzéssel tölt el, hogy feleslegesen ennyi nejlont, műanyagot használunk, és kezdetben nem is igazán tudatosan, de elkezdtem keresgélni alternatív megoldások után. Persze próbáltam addig is mindent többször használni, amit csak lehetett, de tudtam, hogy ez nem megoldás. Változásra volt szükség, még ha…

  • Életmód

    Hulladékmentes mindennapok

    Melyek azok a lépések, amiket végig kell járni, hogy elérhessük az otthonunkban termelődő szemét csökkenését? Hogyan tudjuk kivitelezni mindezt? Ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem, miközben azon gondolkodtam, hogy milyen címet adjak ennek a bejegyzésnek, illetve hogyan ragadjam meg a lényegét az egész témának. Mi lehet az, ami a legjobban kifejezi a gondolataimat, de mégis meg tudok maradni a legegyszerűbb formánál. Holott ez  a téma korántsem egyszerű. Egy jó ideje foglalkoztat már a környezettudatosság témaköre, és sokáig azt hittem, hogy én ugyan megteszek minden tőlem telhetőt, szelektíven gyűjtöm a szemetet, sok mindent újrahasznosítok, nem szemetelek, próbálok odafigyelni, hogy ne dobáljunk ki feleslegesen élelmiszert, amikor csak tudok, nem használok nejlonzacskót, vettem…