Életmód

Se évértékelő se új évi fogadalom

Se évértékelőt nem írtam idén, se új évi célkitűzéseket. Ilyen is ritkán történik. Az igazság az, hogy azt hiszem ezen az évkezdésen úgy döntöttem egyiket sem fogok írni. Mert a 2020-as év után 2021-nek nagyon bizakodva mentem neki, reméltem, hogy jobb lesz, de valahogy még küzdelmesebbre sikeredett. (A 2020-as évértékelőt ITT tudjátok elolvasni.)

Persze rengeteg jó dolog is történt, és sok időt tudtunk a gyerekekkel tölteni közösen családilag is, ezeket az élményeket „selyemdobozban” őrzöm és ebből merítkezem amikor szükséges. Éppen ezért csak ezekre a jó dolgokra koncentrálok, és most semmilyen elvárást nem támasztok az új évre, csak megélem ami jön. És valahol ez roppant mód felszabadító is.

Egyébként az utóbbi pár hónapban eléggé túlhajtottam magam, így egy kicsit pihenőre mentem nem csak az ünnepekre, hanem január első felére is. Ez nem volt egy tudatos döntés, egyszerűen csak éreztem, hogy meg kell tennem.

És mivel a tavalyi évben az elsődleges célom az öngondoskodás volt (erről írtam is bővebben: 2021 az öngondoskodás éve), így egyszerűen csak megtettem. És ezt nagyon tudom ajánlani mindenkinek, hogy hallgassatok a belső hangotokra, és amikor azt mondja lassíts, vagy állj meg, akkor tegyétek meg. Magatokért, a gyerekeitekért, a párotokért. Mert nagyon fontos.

Nem baj, ha valamivel nem tudtok úgy haladni, ahogy elterveztétek, idővel mindenre sok kerül majd.

Én ezekkel a gondolatokkal indulok neki 2022-nek!

Ti tesztek idén fogadalmakat?

 

 

freepik.com

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, vagy látogass el további tartalmakért a  Facebook és Instagram oldalamra, illetve a Pinteresten is megtalálsz.