• Család,  Életmód

    Hullámvasúton lefelé menetben

    Krízishelyzetben mutatkozik meg igazán, hogy milyen emberek is vagyunk. Tökéletesen felszínre kerül a jellemünk, hiszen olyan körülmények között kell helytállnunk, ami az élet normális medrében nagy valószínűséggel nem fordulna elő. Nem tudhatjuk, hogy mit hoz elő belőlünk, de tudom, hogy szülőként még nagyobb a felelősségünk, hogy a gyermekeinknek biztosítsuk a normálisra leginkább hasonlító életet. Az ő és a saját lelki békénk érdekében is. És egyáltalán nincs könnyű dolgunk. Hat hét bezártság után (de persze kiszámolja?) a legtöbb ismerősöm már félig megtépázott idegekkel indul neki a reggeleknek, és bevallom jelenleg én is inkább a hullámvasút alján érzem magam, mint a tetején. És hiába tudom, hogy hamarosan elindulunk felfelé a vasúttal, azért…

  • Életmód

    Anya-lánya jógán jártunk

    A novemberi hónapomat nagyon meghatározza a jóga, mert egyrészt belevágtam a 21 napos jóga kihívásba, másrészt több jógás dolgot is csinálok még. Az egyik ezek közül az Anya-lánya jóga volt november közepén, amit kipróbáltunk a kislányommal.   Időnként mindegyik gyerkőcömmel el szoktam menni külön programra, hiszen ez ilyenkor mindkettőnknek jót tesz, hogy abban az időszakban kizárólag csak az adott gyerekre figyelek, és ezt ő is érzi. Amikor megláttam ezt az eseményt meghirdetve rögtön arra gondoltam, hogy nekünk ez egy szuper anya-lánya program lesz. Nem tévedtem. Az Anya-Lánya jóga órát a Jóga Pop blog írója Reni tartotta. Összesen nyolcan voltunk, 4 anya-lánya páros. Reni abszolút a lányokra szabta az órát, varázslatos utazásra…