Balatoni mesekönyvekkel indítjuk a szezont
Habár még egy hónap van a nyári szünetig, nekünk már „elindult a balatoni szezon”. Idén a tavasz jó sokáig váratott magára, de ahogyan már korábban is említettem (ITT) mi gyakorlatilag egész évben járunk a Balatonhoz, úgyhogy a szezont április-májustól gyakori ingázással szoktuk elkezdeni, amíg el nem jön a nyári szünet ideje.
Amikor kiderült, hogy kétlaki életet fogunk folytatni, megnéztem, hogy milyen könyvekkel ismerhetnénk meg a Balatont jobban. Igazából már régebben is elolvastunk pár nyaralás alkalmával néhányat ezek közül, de mindig találunk újabb kiadványokat. Ezek közül szeretnék most megmutatni néhányat, amiket mostanában olvastunk/olvasunk. Az egyikből ráadásul színdarabot is bemutatnak a hétvégén a VEB2023 programsorozat alatt.
Jeney Zoltán: Balatoni kacsavész – Szörnyek és sellők
Hogyan kerül a Balatonba egy sellő? Miért bukkannak fel víziszörnyek a magyar tengerben? Az ősszel megjelent Balatoni kacsavész – Szörnyek és sellők című mesekönyvben Hany Istók barátai segítségével igyekszik megmenteni a gyengélkedő Balatont. Jeney Zoltán történetén keresztül a gyerekek a környezetvédelem fontosságával is találkozhatnak, megismerhetik a Balaton sokszínű „lakóközösségét” és azt is, miért érdemes őket megóvni.
Ez a könyv az edukációs értékén túl amúgy szerintem egy nagyon jól megírt, vicces történet, a gyerekeim tátott szájjal hallgatták, azóta is téma a Balaton tündére és Hany Istók, na meg a kacsák beszéde… szóval ha nem kifejezetten magyar tenger témájú könyvet kerestek, hanem mondjuk a környezetünk védelméről olvasnátok, akkor is nagyon ajánlom. A könyvet egyébként a balatoni régió iskoláiban oktatási célra is használják, és most a hétvégén lesz a Gizella-napok keretében a belőle készült színdarab bemutatója Veszprémben.
A másik két könyvet már ajánlottam itt a blogon, de csak most kezdtük olvasni őket: ez a Rezeda család kalandjai a Balaton-felvidéken, valamint Fiala Borcsa: Balatoni nyomozás című kötete. Ezek azért már nagyobbaknak szóló könyvek, de ha kisebbek olvasnátok a Balcsiról nézzetek szét a korábban írt balatoni könyvekről szóló bejegyzésekben: Mina és Vidi az óriási nyomában valamint: Balatoni könyvek
Fiala Borcsa: Balatoni nyomozás
Egy régi faládikóban rejtőző térkép… Egy titkosírással írt üzenet… Egy tetovált nagymama, aki kiszuperált cirkuszi kocsival járja a Balaton-felvidéket… Ki ne vágyna egy duplán rejtélyes nyárra? Krisztinek és Hubának különféle kódokat és találós kérdéseket kell megfejtenie, hogy rábukkanjon a kincsre. De eközben egy valódi bűnszövetkezet is dolgozik a Balaton-partján: pénztárcák és ékszerek tűnnek el mindenhonnan… Vajon milyen kincs várja Krisztiéket az út végén? És sikerül-e közben leleplezniük a tolvajokat is? Nyomozz Te is velünk! Bejárjuk többek közt Révfülöpöt, a Folly Arborétumot és Hegyestűt, megkeressük a mindszentkállai titkos lépcsőt és bekukkantunk Csobánc várába is…
Kampós Csaba – S. Németh József: A Rezeda család kalandjai a Balaton-Felvidéken
A háromgyerekes Rezeda család tagjai egy lakóautóval járják be Magyarországot. Ezúttal hazánk egyik legszebb vidékén, a Balaton-felvidéken túráznak, és felfedezik az ismert és kevésbé ismert helyeket egyaránt. Megfordulnak a nagyvázsonyi és a szigligeti várban, a tapolcai tavasbarlangban, Tihanyban, és még sok csodaszép tájon. Az izgalmas kalandok mellett, az ifjú olvasók rengeteg érdekes információt megtudhatnak a Balaton-felvidékről.
+1
Vadadi Adrienn: Kismackó a Balatonon
A tavalyi nyár felfedezése számunkra ez az igazán tündéri mesekönyv, ami ugyan a kisebb korosztályt célozza meg, de igazából nekem mindhárom gyermekem teljesen oda volt érte. Kismackó imádnivaló, biztos vagyok benne, hogy minden kisgyerek kedvence lesz, különösképp ha épp a nyaralás alatt olvassátok majd!
Kicsimackó már alig várja a nyarat, hiszen mamamackóval és papamackóval a Balatonra mennek nyaralni! Igaz, ő még nem tud úszni, de hamar megtanul, segítenek neki új barátja, Béka és Vidra. A pancsolás mellett pedig jut idő lángosevésre, tűzön sütögetésre és persze hajókázásra is. Ha pedig esik az eső vagy kitör a vihar, akkor lehet rajzolgatni vagy kártyázni, esetleg pocsolyában kishajót úsztatni. Ráérősen, nyugodtan.
Ebben a mesekönyvben minden benne van, amiért a mackók és a gyerekek kedvence a Balaton!
További Balatonról szóló írásokat ITT találsz!
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, vagy látogass el további tartalmakért a Facebook és Instagram oldalamra, illetve a Pinteresten is megtalálsz.