-
Így készültem fel a második a karanténra
Napok óta sejteni lehetett, hogy mivel a harmadik hullám durván beindult, nem lesz más megoldás, mint bezárni ismét. Nem ért felkészületlenül, mégis amikor ma olvastam a híreket, azért egy pillanatra ugyanúgy elöntött a pánik, mint tavaly márciusban. Pedig most készültem is rá lélekben, és még poénkodtunk is a hét elején ismerősökkel, hogy hamarosan elmegyünk együtt kirándulni, megbeszéljük majd, hogy mikor. A karantén után, vagy akár a karanténban. Persze, nem gondoltuk ezt komolyan, hiszen tudjuk mindannyian, hogy mekkora terhet rak a mindennapokra a karantén összezártsága. Közel egy éve élünk a koronavírus árnyékában, és mint ahogy tavaly a karantén alatt már írtam erről, azóta is egy hullámvasút az életünk. Ám az elmúlt…
-
5 dolog amit nem csináltam fél éve, pedig korábban rendszeresen része volt az életemnek
Belegondoltatok már, hogy ebben az évben mennyire más értelmet nyert egy csomó olyan dolog, amit korábban annyira természetesnek vettünk, hogy fel sem tűnt, hogy mennyire jó, hogy megengedhetjük ezt magunknak? Gondolok itt például egy egyszerű éttermi ebédre vagy beülni egy moziba egy filmre. Aztán jött a járvány, és sok minden átértékelődött. Amikor belekezdtünk ebbe az évbe, még azon gondolkoztam, hogy egy új évtized kezdődik, és vajon minben lesz ez más, mint az előző volt!? Nyilván akkor még nekem sem volt halvány elképzelésem sem arról, hogy mi vár ránk majd ebben az évben. Mert 2020, mint tudjuk, alapjaiban véve forgatta fel a világunkat, teljesen megváltozott az életünk számos területen. Most az…
-
Hullámvasúton lefelé menetben
Krízishelyzetben mutatkozik meg igazán, hogy milyen emberek is vagyunk. Tökéletesen felszínre kerül a jellemünk, hiszen olyan körülmények között kell helytállnunk, ami az élet normális medrében nagy valószínűséggel nem fordulna elő. Nem tudhatjuk, hogy mit hoz elő belőlünk, de tudom, hogy szülőként még nagyobb a felelősségünk, hogy a gyermekeinknek biztosítsuk a normálisra leginkább hasonlító életet. Az ő és a saját lelki békénk érdekében is. És egyáltalán nincs könnyű dolgunk. Hat hét bezártság után (de persze kiszámolja?) a legtöbb ismerősöm már félig megtépázott idegekkel indul neki a reggeleknek, és bevallom jelenleg én is inkább a hullámvasút alján érzem magam, mint a tetején. És hiába tudom, hogy hamarosan elindulunk felfelé a vasúttal, azért…
-
Ezt mondtam a gyerekeknek, amikor a koronavírusról kérdeztek
Mit tegyél és főleg mit mondj a gyerekeidnek, ha a koronavírusról kérdeznek. Nekünk az egyik nap úgy jöttek haza az iskolából, illetve óvodából a gyerekek, hogy ez volt a téma. Hiszen a vírus nemcsak a szomszédban van már, hanem felütötte a fejét a gyerekek között is, és figyelmeztetett az óvónő is, hogy a gyerekeknél a napi játék során bizony elő-elő kerül a koronavírus és próbálják kijátszani a félelmeiket. Nálunk konkrétan egy teljesen ártalmatlannak tűnő vacsora melletti beszélgetés közben szegezte nekem a kisfiam a kérdést, hogy a koronavírusról beszélek-e? Egyébként nem arról beszéltem, hanem arról, hogy megint újabb vírusos megbetegedések vannak az óvodában, és egyre kevesebben vannak a csoportban. A vírus…