-
Így készülök a tanévkezdésre
Két rendkívüli tanév után úgy érzem már soha többet nem lehetek elég felkészült mindenre, ami a gyerekeim oktatásával kapcsolatos. De azért igyekszem a legjobb tudásom szerint felkészülni, és felkészíteni a gyerekeket is a közelgő tanévkezdésre. Iskolai felszerelés Amitől őszintén kiráz a hideg, az a tanfelszerelés beszerzése. A végtelen hosszú listák, az ilyen-olyan egy tanévben csak egyszer használt dolgok, amik tuti akkor kellenek, amikor nincsenek ott… Minden évben kimarad valami, ez így volt idén is, ezért mindig időben elkezdem beszerezni a szükséges eszközöket, így augusztus második felére már csak a pótlások maradnak. Tudom, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják, nekem igazából az a verzió nem jött be – szóval nálunk augusztus…
-
Rázódjatok vissza könyvekkel az iskolai mindennapokba
Az első iskolai héttel a hátunk mögött talán sikerült már valamennyire visszarázódni az iskolai mindennapokba, de azért a hosszú nyár után lehet kicsit nehezebb nekiállni a kötelezettségeknek. Habár mi nem nagyon foglalkoztunk iskolai dolgokkal a nyáron, ugyanis azt vallom, hogy a nyári szünet a pihenésé. Rengeteget olvastunk viszont, és a könyveink között szerepelt egy olyan mesekönyv is, aminek segítségével akár könnyebben mehet a visszarázódás az iskolai mindennapokba. Bosnyák Viktória mesekönyvei, melyek a Kolibri Kiadó gondozásában jelentek meg, kifejezetten a kisiskolás korosztályt célozzák meg és minden egyes részben valamilyen segítséget is kaphatnak a gyerekek egy-egy problémára. Van egy falu az emberek lakott részek közelében, ahol a rekettyésben rejtve élnek a Mantyusok. A…
-
Tippek a nyugodt iskolakezdéshez
Minden szeptemberi tanévkezdés igényel egy kis szervezést, hiszen az addigi hosszú és lassabb tempójú nyári napokat felváltja az iskola / óvoda kezdés. Mindenkinek mindenhova időben meg kell érkezni a megfelelő és hiánytalan felszereléssel, és a nyár alatt kinőtt ruhákról még nem is beszéltem. Szóval igényel némi szervezést egy-egy szeptemberi indulás, ami pluszban kimerítheti az édesanyákat. Ezért ebben a bejegyzésben összegyűjtöttem pár egyszerű trükköt, amelyekkel nyugodtabbá, összeszedettebbé és szervezettebbé varázsolhatjuk a szeptembert. 1. Figyelj oda az alvásra! Ha csak egyetlen dolgot kellene említenem ami igazán kihatással van a mindennapokra, az az alvás. Kialvatlanul, örökösen fáradtan nem lehet jó teljesítményt nyújtani sem a munkában, sem az otthoni teendőkben, és ez szülőre, gyerekre…
-
Hangolódjatok az iskolás mindennapokra mesekönyvekkel – Könyvek iskolába készülőknek és elsősöknek
Nehezebben indult az iskolakezdés, mint gondoltátok? Nehéz megszokni a kötöttségeket? Esetleg még csak nagycsoportos ovisok vagytok, de már szóba kerülnek az iskolás mindennapok? Olvass tovább, mert szuper iskolára hangolódós könyveket ajánlok. Melyik kisgyerek ne várná félelemmel vegyes izgatottsággal az első iskolai napokat? De előfordulhat, hogy nem úgy alakulnak az első napok / hetek, mint ahogyan elképzeltétek. Aggodalomra semmi ok, hiszen mindenkinek új a helyzet, a környezet, meg kell szokni mindent és mindenkit. Persze könnyebb azoknak, akik már ismernek pár pajtást az óvodából, de előfordulhat, hogy nincs senki ismerős. Ebben a bejegyzésben olyan könyveket mutatok meg, amelyek mindegyike az iskolába készülődést, valamint az ottani mindennapokat mutatja be. Így nagycsoportos ovisoknak is…