Karácsony,  Könyvajánló

Karácsonyi könyvajánló

Idén is lesz természetesen karácsonyi könyv és mesekönyv ajánló, de ebben az évben kicsit más formában, mint ahogyan az előző években megszokhattátok.

Most ugyanis nem csak a legújabb mesekönyveket fogom megmutatni, hanem egy teljesen szubjektív saját családi olvasmánylistával készülök. Ebben az összefoglalóban találtok majd olyan kiadványokat is, amiket már korábban is olvastunk, de annyira szeretjük, hogy újra és újra elővesszük és vadi új könyvek is szerepelnek majd.

Kezdjük a gyerekkönyvekkel. Mivel nekem már iskolás, önállóan olvasó gyermekeim is vannak, ezért a nagyobbaknak szóló könyvek felé haladunk, de az óvodás korosztálynak megfelelő könyveket is forgatjuk még.

Alex T. Smith: A kisegér, aki karácsonyra hazatalált – Fülöp legújabb kalandjai 24 és fél fejezetben (Manó Könyvek)

Ez a mesekönyv az egyik nagy kedvencünk, aminek az első részét is imádtuk (arról ITT és ITT írtam pár éve) és azóta is töretlenül minden évben elővesszük. Az idén megjelent a második rész, amit már izgatottan vártunk és olvassuk is most az adventi időszakban. Igazi lélekmelengető mese advent minden estéjére és a különlegessége, hogy minden napra ad feladatot is, ami szintén remek szórakozást nyújt.

 

Hiltrud Baier: Vombat a hóban – Karácsonyi mese 24 fejezetben (Móra Kiadó)

Egy aranyos kis mese egy Vombatról aki elindul Lappföldre, hogy találkozzon a Mikulással. Útközben rengeteg segítője is akad. Szintén advent minden estéjére jut egy mese, amit mi viszont csak karácsony után fogunk elkezdeni. Ovisoknak és kisiskolásoknak ajánlom.

 

 

Andreas Steinhöfel: A karácsonyi jávorszarvas kalandjai (Scolar Kiadó)

Egy mókás történet nagy ovisoknak és iskolásoknak. Nálunk ez is a fa alá fog kerülni, tehát még nem olvastuk el, de nagyon ígéretesnek tűnik: Van még manapság bárki is, aki hisz a Télapó létezésében? Hát Bertil biztos nem tartozik közéjük. Ám egyik nap Mr. Moose, a jávorszarvas csapódik be a háztetőbe, és onnan aztán a család nappalijába. Állítólag éppen a főnökével, Télapóval hajtott végre egy próbarepülést, amikor lezuhant. Mostantól aztán Bertilnek van min töprengenie. Gyorsan összebarátkozik a jávorszarvassal. Ám kisvártatva felbukkan maga a Főnök is, és vissza akarja kapni a szarvasát! Pedig Mr. Moose már olyan otthonosan berendezkedett Bertilék garázsában…

 

Harcos Bálint: A medve, aki a karácsonyfában lakott (Pagony Kiadó)

Ez nem új könyv, de nagyon szeretjük, újra és újra kell mesélni, és volt, hogy már nyáron is elmeséltük egyszer. Ha még nem olvastátok, nagyon jószívvel ajánkom!

 

Takács Viktória: Karácsonyi mese, Regölös mese, Betlehemi mese (Scolar Kiadó)

Nagyon szeretjük Takács Viktória ünnepi meséit, mert csodaszép módon meséli el az ünnepi készülődést és az ünnepek lényegét egy-egy gyermek történetén keresztül. Az illusztrációk is varázslatosak. Korábban már meg volt nekünk a Betlehemi mese és a Busómese, de most többet is megrendeltem, hogy a karácsonyi ünnepkört (és idővel majd a többit is szépen lassan) lefedjük.

 

J. K. Rowling: A karácsonyi malac (Animus Kiadó)

Ezt a könyvet tavaly, a megjelenésekor még nem olvastuk el, de idén már mindenképp sort kerítünk rá. A nagylányom már egyedül olvassa, de a kisebbeknek is élvezetes felolvasva. Rowling könyveit egyébként is kedveljük, most kezdünk a Harry Potter világába is belekóstolni. Én pedig személy szerint a Robert Galbraith álnéven írt könyveit is kedvelem az írónőnek.

 

A nagy karácsonyi játékkönyv (Móra Kiadó)

Ez a könyv vagy inkább társasjátékkönyv a fa alá fog kerülni nálunk közös ajándékként. Ez a különleges könyv káprázatosan szép illusztrációkkal nyolc táblás társasjátékot tartalmaz. Kíváncsi vagyok hogy fog tetszeni a gyerekeknek.

 

Családi és felnőtt könyvek:

Minden évben szeretek én is könyvekkel (is) hangolódni az ünnepekre. Ezek a karácsonyi témájú könyvek sokfélék, de a legtöbbje természetesen romantikus. Amiket azért szeretek, mert könnyed olvasmányt jelentenek és ebben az időszakban remekül megalapozzák a karácsonyi hangulatot. Egyébként már évek óta szemezek Agatha Christie Karácsonyi- és Adventi krimijeivel, úgyhogy elképzelhető, hogy jövőre ilyeneket is fogok olvasgatni.

Lackfi János: Karácsonyváró – Verses adventi naptár (Harmat Kiadó)

Ezt a könyvet már mutattam Instagramon, szerintem egy csodálatos családi adventi naptár. Minden napra jut egy vers, ami igazán elgondolkodtató, egy pillanatra megállít és lassításra sarkallja az embert és egy egyszerűbb feladat, jó cselekedet a gyerekeknek, amit végrehajthatnak. Nem tudom vannak-e hasonló könyvek, de nekünk ez nagyon bejött, segít hangolódni és a lényeges dolgokra koncentrálni. Biztos vagyok benne, hogy mostantól kezdve minden adventi időszakban előkerül majd ez a könyv.

 

J. R. R. Tolkien: Karácsonyi levelek (Magvető Kiadó)

Ez is egy olyan könyv, amit minden évben érdemes elővenni és olvasgatni. Tolkien minden évben Karácsony Apó nevében levelet küldött a gyerekeinek és elmesélte, hogyan készülődik a karácsonyra és mik történnek vele. Szerintem fantasztikusak a levelek, igazi karácsonyi csemege és a rajzok is kiválóak, amiket az író maga készített.

 

Finy Petra: Rubin karácsony (Atheneum)

Annak ellenére, hogy ez egy néhány novellából álló kiadvány, (amelyet egyébként kizárólag a Líra kiadónál Finy Petra könyvek mellé kapunk most ajándékba a készlet erejéig) egy csöppet sem elhanyagolható a mondandója. Finy Petra tűpontos társadalmi leírásában érezzük a napi valóságot, mégis amellett, hogy nagyon is szíven üt és elgondolkodtató, mégis nagyon szerethetőek az írások. Finy Petra nálam nem tud hibázni, nagyon kedvelem az írásait.

 

Rachel Burton: Könyvesbolti karácsonyi (General Press)

Idén ezzel a könyvvel nyitottam a karácsonyi olvasmányokat, és remek szórakozást nyújtott. Azon túl, hogy imádom a könyvesboltokban játszódó regényeket, több olyan témát is érint a könyv, amiken lehet gondolkozni. Nem az a szirupos minden szuper történet, de persze a végén a főhősök egymásra találnak. Kellemes karácsonyi olvasmány.

 

Emily Stone: Mindig december (Cartaphilus Kiadó)

Ezt a könyvet még csak nemrég vásároltam, ezért nem tudok nyilatkozni róla, de idén az ünnepek alatt ezt is tervezem elolvasni, hacsak nem hoz valami más letehetetlen könyvet a Jézuska. A történet: Josie számára a karácsony az év legfájdalmasabb időszaka. Gyermekként ekkor vesztette el szüleit, akiknek minden évben levelet küld ilyenkor. Az idei ünnepi szezon ráadásul újabb megpróbáltatásokat tartogat: elveszti a munkáját, szakít a barátjával, a postaláda felé vezető útján pedig biciklijével elüt egy járókelőt. A szerencsétlen baleset azonban valami új, izgalmas dolog kezdete is lehet, a férfi ugyanis kifejezetten jóképű… és talán Josie sem közömbös neki. Ám Maxnek szintén jó oka van arra, hogy ódzkodjon a karácsonytól, és néhány együtt töltött nap után nyomtalanul eltűnik a lány életéből. Az elkövetkező hónapok során a sors a legváratlanabb helyeken sodorja őket össze, ám az idő sosem tűnik alkalmasnak. Végül újra eljön a december; mit tartogat ez a karácsony Josie és Max számára? Emily Stone gyönyörűen megírt, keserédes története hosszú ideig az olvasóval marad a karácsonyi fények kihunyta után is.

A korábbi évek könyvajánlóit is érdemes megnézni, hátha találtok ott olyan kiadványokat, amik a fa alá vagy a karácsonyi/téli időszakban jól jönnek majd az együtt töltött időhöz:

2021-es év karácsonyi könyves ajánlója

Ezt olvastam én tavaly karácsonykor

2020-as év karácsonyi könyves ajánlója

2019-es év karácsonyi könyves ajánlója 1. rész, 2. rész, 3. rész

2018-as év karácsonyi könyves ajánlója

 

 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is, vagy látogass el további tartalmakért a  Facebook és Instagram oldalamra, illetve a Pinteresten is megtalálsz.