• Család,  Életmód,  Szabadidő

    Hogyan ne őrüljünk meg a gyerekeinktől a nyári szünet alatt?

    Egy hete kezdődött a nyári szünet, amit én epedve vártam már, de tudom, hogy sokan nem osztoznak a lelkesedésemben. És bevallom nekem is okoz olykor gondot (nem is keveset) végigcsinálni egy teljes nyarat a három gyerekkel. Mert azért ez a nyári szünet eléggé ambivalens dolog. Egyrészről ott van a várva várt szabadság, amikor nem kell időre kelni, időre rohanni az iskolába, délutáni foglalkozásokra vinni a gyerekeket, nem kell végigveszekedni az esti rutin minden pontját és este elalvás előtt azon törni a fejed, hogy mégis mit felejtettél el holnapra. Vajon bekészítettem az edzőcuccot, lehet, hogy nem tanultunk egy dolgozatra…. Szóval ezt most kb. 10-11 hétig elfelejthetjük, van helyette azonban más. Mert…

  • Család,  Könyvajánló

    Család a dombon – Egy nagycsalád kalandos élete

    Egy másik család életéről olvasni igazi felüdülés, anyaként ugyanis néha hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a mindennapi nehézségek minden anyát ugyanúgy érintenek legyen akár kisbabája, akár kisgyermeke vagy már kamaszkorú csemetéje. Hiszen időnként a mindennapok nehezek lehetnek és előfordul, hogy nincs mellettünk senki, aki elmondaná, hogy náluk is hasonlóan zajlanak a napok. Éppen ezért van valami megnyugtató abban, amikor arról olvasunk, hogy más ugyanazokkal a problémákkal, ugyanazokkal a nehézségekkel néz szembe nap mint nap, mint amikkel mi is. Az összetartozás érzése, a közös anyasors összeköt és felemel amikor elkeseredünk és feladnánk egy-egy különösen nehéz nap után. A Család a dombon pontosan egy ilyen könyv: felemel és megtart, mert annyira életszagú, hogy…

  • Család,  Életmód

    Anyukaként így teszem szervezetté az életünket

    Szeretem ha rendben mennek a dolgok az élet minden területén. Nagycsaládos anyaként megtanultam, hogy ez azonban sokszor tőlem teljesen függetlenül nem mindig működik. Mivel mindannyiunknak rengeteg eseménye van az életünkben – az iskolától kezdve a munkáig, a családi időtől kezdve, a társasági életig, és az e között lévő millió dologig – ezért szükség van valamiféle rendszerre, ami karbantartja ezt. Ezek az én rendszerezési trükkjeim, amitől a napjaink átláthatóak, és szervezettek. Legyen egy terveződ Én a tervezőkre esküszöm. Nekem idén egy határidő napló (néha pedig egy bullet journal, erről bővebben: ITT írtam) az, ami segít a mindennapok koordinálásában. Általában mindenhova magammal viszem a naptáramat, ami nélkül nem tudnám koordinálni a nagycsaládos…

  • Család,  Életmód

    Miket rejt egy anyuka táska?

    Bizonyos időközönként kipakolom a táskámat, hogy kiszortírozzam az ott felgyülemlett felesleges dolgokat. Egyik ilyen alkalommal elég sok oda nem illő tárgy került elő, és akkor elgondolkoztam, hogy vajon csak én cipelek ennyi felesleges holmit magammal nap, mint nap? Tudom, hogy a kisgyermekes anyukák sokszor találnak érdekes dolgokat a táskájukban, hiszen a gyerekek sok „kincset” belerejtenek, vagy megkérnek, hogy őrizzük a huszonhatodik apró kavicsot, mi pedig beledobjuk a táskánkba. Ugyanígy egy-egy kisautó, baba, figura stb., is bele-belekerül, a kiömlött ropi, perec és társairól nem is beszélve. Úgyhogy megkérdeztem pár anyuka társamat, hogy nekik mi lapul a táskájukban, és megkértem őket, hogy pakolják ki, mondják el, és fényképezzék le. Volt köztük egy,…

  • Család,  Életmód

    Ma vajon mit főzzek? – Menütervezés nagycsaládra

    Nők generációit érinti a kérdés nap mint, nap, hogy vajon mit főzzenek aznap, másnap!? És muszáj mindig főzni? És hogyan tervezzük meg, hogy mit készítsünk? Egy kicsit körbejártam ezt a kérdést, mert néha bizony kifogyok az ötletekből. Nekünk mindig voltak olyan szakaszok az életünkben, amikor rendszeresen főztem, és voltak amikor másképpen oldottuk meg a napi ebédet. Ezek azok az időszakok voltak amikor mondjuk nagyon picik voltak a gyerekek, és egyszerűen nem volt időm még főzni amellett, hogy ellátom őket. Ilyenkor a legtöbbször valamilyen ételfutár szolgáltatást vettem igénybe, mert egyrészt ez volt a legkedvezőbb árú, másrészt minden reggel pontosan megérkezett az ennivaló. Kényelmes volt na. Persze sokszor már unalmassá vált, ilyenkor…