• Könyvajánló

    Könyvek karantén idejére

    Belőletek milyen érzéseket váltott ki a karantén? Ugráltak örömükben a gyerekek, hogy nem kell suliba menni? Vagy olyan érzés minden egyes nap, mintha újra ugyanazt a napot élnétek újra és újra? Esetleg kétségbeesve kerestek valamit, amivel le tudjátok foglalni a gyerekeket? Bennünk eléggé vegyes érzések kavarognak, és természetesen, mint mindenki, nagyon szeretnénk már túl lenni ezen az egész járványon. De csak úgy, mint a tavalyi karantén idején is, most is óriási segítséget nyújtanak a könyvek nem csak nekem, hanem a gyerekeimnek is. Hiszen, mint már annyiszor idéztem Vekerdy Tamástól: „Az olvasás – ha élvezetet okoz – , segít élni. Átélni és túlélni is.” Én mindig ezt az elvet követem, és…

  • Család

    Így készültem fel a második a karanténra

    Napok óta sejteni lehetett, hogy mivel a harmadik hullám durván beindult, nem lesz más megoldás, mint bezárni ismét. Nem ért felkészületlenül, mégis amikor ma olvastam a híreket, azért egy pillanatra ugyanúgy elöntött a pánik, mint tavaly márciusban. Pedig most készültem is rá lélekben, és még poénkodtunk is a hét elején ismerősökkel, hogy hamarosan elmegyünk együtt kirándulni, megbeszéljük majd, hogy mikor. A karantén után, vagy akár a karanténban. Persze, nem gondoltuk ezt komolyan, hiszen tudjuk mindannyian, hogy mekkora terhet rak a mindennapokra a karantén összezártsága. Közel egy éve élünk a koronavírus árnyékában, és mint ahogy tavaly a karantén alatt már írtam erről, azóta is egy hullámvasút az életünk. Ám az elmúlt…

  • Család,  Életmód

    Hullámvasúton lefelé menetben

    Krízishelyzetben mutatkozik meg igazán, hogy milyen emberek is vagyunk. Tökéletesen felszínre kerül a jellemünk, hiszen olyan körülmények között kell helytállnunk, ami az élet normális medrében nagy valószínűséggel nem fordulna elő. Nem tudhatjuk, hogy mit hoz elő belőlünk, de tudom, hogy szülőként még nagyobb a felelősségünk, hogy a gyermekeinknek biztosítsuk a normálisra leginkább hasonlító életet. Az ő és a saját lelki békénk érdekében is. És egyáltalán nincs könnyű dolgunk. Hat hét bezártság után (de persze kiszámolja?) a legtöbb ismerősöm már félig megtépázott idegekkel indul neki a reggeleknek, és bevallom jelenleg én is inkább a hullámvasút alján érzem magam, mint a tetején. És hiába tudom, hogy hamarosan elindulunk felfelé a vasúttal, azért…

  • Család,  Életmód

    Milyen az ideális napirend a karantén idején?

    Hiába borult fel totálisan a megszokott életünk, és kényszerültünk sokan otthoni irodát, otthoni iskolát, otthoni óvodát/bölcsödét kialakítani az életterünkben, most úgy tűnik ez lesz a megszokott egy darabig, és ebben a rendkívüli helyzetben kell mindannyiunknak helytállni. Ennek gördülékenyebbé tételéhez keresi szinte mindenki a maga megoldását, és igyekszik kialakítani egy működőképes új rutint. Nem titok, hogy én is igencsak megrémültem, amikor realizáltam, hogy az iskolák, óvodák bezárásával hetekre, hónapokra változik meg az addigra jól kialakított napirendünk, és teljesen újat kell létrehoznunk. Nem voltak illuzióim, hogy minden óvónői és tanítói tanács dacára sem fog még csak hasonlítani sem egy napunk az addig jól megszokottra. Egy korábbi bejegyzésben is említettem már (ITT), hogy…

  • Család,  Életmód

    Így telnek a napjaink 3 gyerekkel itthon a koronavírus idején

    Valószínűleg soha senkinek nem fordult meg korábban a fejében, hogyan lehet kivitelezni, hogy mindkét szülő otthonról dolgozzon és koordináljon három (vagy másoknál akár több) gyereket, akik közül van akinek otthonról távoktatásban tanulnia is szükséges. Erre korábban nem, hogy nem volt még precedens, szerintem eszünkbe se jutna így tölteni a mindennapokat. Hiszen időnként még akkor is nagyon nehéz a különböző korú gyerekeket lefoglalni, hogyha csak egy „sima” iskolai/óvodai szünet van. A nyári szünet 10-11 hete eltörpül a mostani helyzet mellett, hiszen akkor lehet táborokba menni, a nagyszülőkhöz, mindennap játszótérre, ide-oda mászkálni, sokkal jobban elrepülnek a napok. Tudom, hogy mindenkinek meg van a maga nehézsége, hisz van aki nem tud egyszerűen csak…

  • Család,  Életmód

    13 ötlet benti időtöltéshez

    Anya legyen a talpán, aki ezekben a hetekben képes non-stop szórakoztatni az otthon lévő gyerekeket, főként ha még esetleg otthonról dolgoznia is kell, vagy tanulni valamelyik gyerekkel. Tudom, hogy mennyire nehéz feladat ez, ezért összegyűjtöttem pár hasznos ötletet, amit be lehet vetni. Mindenekelőtt az egyik legfontosabb egy olyan napirend kialakítása, amihez mind a szülők, mind a különböző korú gyerekek is tudnak alkalmazkodni, hiszen az elkövetkező hetekben eszerint kell majd levezényelni a napokat, hogy ne csússzanak szét. Fontos, hogy legyen idő a tanulásra (ha valakinek iskolás korú gyereke is van), a közös játékra, jusson idő mindenkinek saját időre is, főzés/takarítás/házimunka elvégzésére és a friss levegőre történő kijutásra is. Nekem óvodás és…