-
Ezért ne hanyagold el az anyai énidőt!
Hogyan jut idő három gyerek mellett saját magamra? Nagyjából sehogy. Illetve ez így már nem pontos. Nagyon sokáig volt így, de egy tavaly nyári észhez térítő komoly idegkimerültség után szépen lassan rá kellett döbbennem, hogy hiába folyik szinte a csapból is ez, a valóságban nagyon nehéz kivitelezni, hogy anyaként odafigyeljünk magunkra úgy igazán. Hiszen csak még befejezünk valamit (és ide képzeljetek el bármit, amit mi anyaként mindig kifogásnak felhozunk, biztos vagyok benne, hogy ti is sok mindent tudnátok ideírni), és mindig szabotáljuk a saját pihenésünkre szánt időt és lehetőséget. Én is ezt csináltam nagyon sokáig, és azt hittem, hogy ez csak egy átmeneti állapot, amíg kicsik a gyerekek, vagy amíg…
-
5 dolog, amit 2020-ban tanultam magamról és az életünkről
Akármennyire is tűnt rettentően nehéznek a tavalyi év, akármennyire is elszigeteltségben élünk még a mai napig is, nem tudom teljesen azt mondani, hogy nem volt hasznos megtapasztalni a 2020-as évet. Az év búcsúztató posztomban pont arról írtam, hogy a veszteségeink ellenére pozitív dolgokat is megtapasztaltunk és megéltünk. Habár sok olyan szeretett tevékenységünkről kellett lemondani, ami a megszokott éltünk része volt, felfedeztünk olyan hobbikat és új elfoglaltságokat, amikben szintén örömünket leltük. Sokat voltunk együtt, és a tavaszi karantén után (amikor sokszor még aludni sem volt időm) sokkal tudatosabban igyekeztem szervezni a napjainkat. Voltak hullámvölgyek, nem is kevés, de valahogy mindig találtam valami kapaszkodót. Az év vége felé elkezdtem végig gondolni ezt…
-
A szuperanya bennünk él, csak elő kell csalogatni
Ma reggel megint nem találtam egy normális pár zoknit a legkisebbnek, ezért felemás zokniban van. Itthon úgysem látja senki. Én szintúgy. Tudom, hogy sokan most a szemüket forgatják, hogy milyen anya vagyok már, hogy még egy vacak zokni párját sem tudom egyben tartani a másikkal, akkor hogyan vagyok képes 3 (!) gyereket nevelni? Hát én erre meg azt gondolom, hogy a zokni minimum vicces dolog, elég menő, sokszor pedig elkeserítő, hogy nincs meg, de állandóan elkeverednek a mosásban, még akkor is, ha összerakom őket. Egy ötfős háztartásban előfordul az ilyesmi. Mindenkinek vannak gyenge pontjai, a zoknik az enyé(i)mbe határozottan beletartoznak. De szerencsére túlléptem már ezen a problémán, mert nem lényeges,…
-
Miért van az anyáknak lelkiismeret-furdalása?
Nektek szokott lelkiismeret-furdalásotok lenni anyaként valami miatt? Esetleg ismertek anyákat, akiknek van? Például mert kevesebb időt tudtok együtt tölteni, mint amennyire szükség lenne? Vagy erélyesebben szóltok rá a gyerekre valamiért, és szinte azonnal megbánjátok? Tovább is sorolhatnám itt az ehhez hasonló eseteket, hiszen velem is számtalanszor megesik ilyesmi, éppen ezért körbekérdeztem az ismerőseim körében, hogy ők mit gondolnak erről. Mert az tapasztaltam, hogy szinte kivétel nélkül minden anyának van valamiért lelkiismeret-furdalása. Sokszor annyira meghatározza már a mindennapjainkat, hogy fel sem tűnik, és úgy érzem valahogy sulykolják is az anyukákba, hogy csak akkor csináljuk jól a dolgokat, ha egy bizonyos szemléletmód szerint történik mindez. Pedig minden ember más, és ezáltal más…
-
Miért jó, hogy 3 gyerekünk van?
A legáltalánosabb kérdés, amikor az emberek megtudják, hogy három gyermekünk van (vagy olyan ismerősöktől akikkel ritkábban szoktam találkozni) az, hogy: „Uh, és hogy bírod?” – és néznek rám néha sajnálkozva, néha úgy mintha valami csodabogár lennék, néha pedig el sem tudom dönteni, hogyan. Én pedig nem tudom, hogy mit is kellene erre válaszolnom. Azt, hogy rettenetes fáradt vagyok? Vagy hogy nem bírom sehogy sem, csak csinálom, mert kell. Vagy azt, hogy nézz ránk, jól bírom/bírjuk!? Minden oké velünk? – Mert valahol mindegyik igaz, de ennyire semmi sem fehér vagy fekete. Ráadásul sokan háromnál több gyermeket is nevelnek, nem tudom akkor tőlük miket kérdezhetnek? Mert én rengetegszer megkapom ezt a kérdést,…
-
És te mit csinálsz egész nap otthon?
Minden évben április első keddje a Láthatatlan munka napja. Azé a munkáé, ami akkor látszik csak igazán, ha nem csináljuk meg. Vagyis a legtöbb esetben az otthon végzett munkát hívjuk láthatatlan munkának, amit nap, mint nap elvégzünk, és a legtöbbször mindenki természetesnek veszi, hogy készen van, viszont ha valamiért elmarad, az rögtön megjegyzéseket szül. És hogy miért jutott mindez most az eszembe? Elmesélem saját tapasztalat alapján. Pár héttel ezelőtt találkoztam néhány nagyon régi ismerősömmel, osztálytársakkal, iskolatársakkal, stb. egy eseményen. Nagyjából mindenkinek az volt az első kérdése a másikhoz, hogy hogy van, és mit csinál. És amikor engem kérdeztek, akkor igazából én sem értem miért, de azt volt az első reakcióm,…
