DIY

  • Család,  DIY,  Életmód

    A nagy szelektálási cunami

    Már jó ideje foglalkoztat a gondolat, hogy rendet kellene tenni otthon. És most nem a mindennapi elrakom a ruhákat, elpakolom a játékokat, helyére viszem a dolgokat típusú rendrakásra gondolok. Hanem egy sokkal nagyobb volumenű pakolásra.   Amikor is ízekre szedek szét mindent, és ami már felesleges a mi életünkben azt kidobom/elajándékozom/eladom.  Már régóta rágódom azon, hogy tulajdonképpen miért is „van szükségünk” ennyi mindenre itthon? Jó, tudom, hogy öten vagyunk, ami nem kevés, rengeteg használati tárgya van a gyerekeknek (is), de mégis úgy hiszem kevesebb ruhával/játékkal/stb. is ugyanilyen jól ellennénk. Úgyhogy ahogyan december végén is írtam már róla (itt újra elolvashatod), most végre vettem egy nagy (hatalmas) levegőt, és úgy döntöttem,…

  • DIY

    3 szöveges adventi naptár

    A tavalyi évben készítettünk először a meglepetéses adventi naptár mellé egy „szöveges adventi naptárat”, amibe minden napra kis élmény meglepetéseket rejtettünk el. Minden reggel (miután már meg volt az aznapi kis édesség, vagy apró meglepetés az adventi naptárból) a reggelinél felolvastuk az aznapi kis élményt vagy feladatot és aszerint szerveztük a napot, ami éppen a papíron szerepelt.   Nagyon jó móka volt, úgyhogy idén újra megcsinálom, sőt, most ha van kedvetek ti is kipróbálhatjátok, ugyanis ingyenesen letölthetitek a mi idei adventi feladatainkat (lentebb), vagy akár ti is írhattok magatoknak személyre szólót. Ehhez mutatok 3 külsőt is, amibe a kis cetliket tehetitek. 1. Kartonlapra felfűzött zsineg kis csipeszekkel Tavaly egy karton…

  • DIY,  Ünnepek

    Hazai kézműves ajándékok gyerekeknek

    Mindig próbálok olyan ajándékot választani a gyerekeimnek, ami nem egy sokadik valami, hanem az újdonság erejével hat, esetleg kicsit különlegesebb vagy másfajta játék, mint amiket már megszoktunk. Ha még csak tervezitek az ajándékok beszerzését, akkor nézzetek szét itt is!   Ma olyan hazai tervezők termékeit szeretném ajánlani nektek, akiknek ismerem a termékeit, vásároltam már tőlük, vagy éppen tervben van a vásárlás. Nagyon szép igényes a munkájuk, és bátran ajánlom őket, nyitottak az egyéni igényekre is! Ismerkedjetek meg velük: 1. Renufaktúra Reni termékei akkor kerültek a látókörömbe, amikor a legkisebbnek kerestem csendeskönyvet, mert szerettem volna valami különleges játékot keresni, és ilyenünk még nem volt. Nagyon szép színekkel és kedves figurákkal dolgozik,…

  • DIY,  Karácsony

    Adventi naptár ötletek

    Nálunk minden évben nagy izgalommal nyitogatják a gyerekek az adventi naptárban az adott napi ablakokat.  Viszont ha nem készen vásárolt naptárt használunk, akkor most már el kell kezdenünk kitalálni, hogy idén milyen fogunk készíteni. Ehhez mutatok most pár ötletet: 1. Papírgurigákból 2. Borítékos megoldás 3. Kis papírzsákokba töltve   4. Mindenféle eszközt felhasználva Ezt a rengeteg ötletet látva jövőre azt hiszem én is elkészítem valamelyiket. Idén viszont egy szöveges naptárat mutatok meg nektek, amit tavaly készítettem, csak kicsit ráncba kell szednem idén. Figyeljétek a blogot, hamarosan bemutatom azt is, és lesz hozzá egy letölthető ajándék is. Ha inspirálódnátok még Adventi naptár témában, akkor összegyűjtöttem jó párat a Pinterest oldalamon, amit…

  • DIY

    Így készíts gyerekszoba ajtajára névtáblát

    Szeretem az egyszerű és gyorsan elkészíthető dolgokat, amik az egyszerűségük ellenére mégis jól néznek ki, vagy ha ételekről van szó, akkor finomak, de gyorsan elkészíthetőek. Legyen szó akár lakberendezési, vagy gyerekekkel együtt készíthető kézműves dolgokról, vagy akár sütés-, főzésről, mindig próbálok az egyszerűségre törekedni, természetesen nem a minőség rovására. Hiszen ebben a rohanó világban a gyorsan elkészíthető dolgok nagyon is jól jönnek, főleg, ha gyerekek mellett vagy velük együtt csináljuk. Ilyen ez a gyerekszoba ajtajára, vagy akár a falra is felrakható név felirat is. Szükséges hozzávalók: a név/felirat betűi fából (kreatív hobbi boltokban kapható különböző méretekben is) színes, mintás papírok olló ragasztó Ha ezek meg vannak, akkor nagyon egyszerű dolgunk…

  • DIY

    Drótdekoráció-készítő workshop-on jártunk

    A hétvégén a kislányommal egy szuper workshop-on jártunk, ahol színes drótokból készítettünk különböző dekorációkat otthonra. A workshop-ot Lagom rendezte és a the pici space adott neki helyszínt. Már régóta szerettem volna ilyen drót feliratot itthon a szobákba, mert nagyon tetszett, úgyhogy igazán megörültem amikor megláttam, hogy akár most én is elkészíthetem saját magamnak. A foglalkozás elején kiválaszthattuk, hogy milyen formát, illetve feliratot szeretnénk elkészíteni, majd ehhez a színes fonalak közül választottunk két színt. Ezek után kimértük, hogy nagyjából mennyi drótra lesz szükség, levágtuk a megfelelő méretet és elkezdtük belefűzni a drótot a fonalba. Amikor ezzel megvoltunk, jöhetett az igazán izgalmas rész, a kiválasztott formák/feliratok meghajlítása. Ami néha nem is ment…

  • DIY

    Virágszirom tündérkép készítés

    Ha szeretnénk egy kedves kis dekorációt készíteni – akár gyerekekkel közösen – akkor ne habozzunk, vágjunk bele, mert ez nagyon egyszerű, és feldobja a lakást. Gyerekszobába, de ajándékba adni is tökéletes. Az elkészítéshez szükség lesz valamilyen virágsziromra, levelekre, egy üres papírra, és egy képkeretre. Innentől kezdve a kép a kézügyességünkre, az ízlésünkre és a fantáziánkra van bízva, olyat készítünk, amilyet csak szeretnénk. Mindössze csak meg kell rajzolni a kis tündért, felragasztani a szirmokat, és leveleket, és ha megszáradt egy képkeretbe beletenni. Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg másokkal is. Még több tartalomért keress fel a Facebookon is, ide kattintva tudod megtenni.

  • DIY

    Ovis gyakorlófüzet készítése sajátkezűleg…avagy nem muszáj mindent boltban venni

    Korábban mi is megvettünk pár óvodásoknak való gyakorlófüzetet, amit élvezettel oldottak meg a gyerekek. Ezeknek egyébként nem feltétlenül az írás gyakorlása az elsődleges célja, hanem, hogy rávezessék a gyerekeket ilyen típusú feladatok megoldására, illetve, hogy színezzenek, ragasszanak. Idén azonban arra gondoltam, hogy saját kezűleg készítek egyet a legnagyobbnak, mert így változatosabb feladatokat is meg tud oldani, meg persze más érzés neki is és nekem is, hogy ezt én készítettem neki. Amire szükségem volt ehhez: 1 db A4 méretű üres füzet ceruzák, ragasztó, olló matricák kinyomtatott feladatok/színezni valók. Nem kifejezetten iskolai (írás) előkészítő feladatokat akartam beletenni, hanem olyanokat, amiket szívesen csinál meg, így került bele számolást gyakorló, írást előkészítő, vagy forma…

  • Család,  DIY

    Egy kis motiváció sosem árt

    Nálunk gyakran előszokott fordulni, hogy megkérem a gyerekeket valamire, és már elmondom legalább százszor háromszor-négyszer, és a fülük botját sem mozgatják. Sőt, úgy tűnik nem is hallják, hogy egyáltalán beszélek hozzájuk. Ilyenkor úgy érzem, egyszerűen nincsen eszköz a kezemben, amivel rávehetném őket a kérésem teljesítésére, legyen az bármilyen egyszerű dolog, és a végén valamelyik részről jön a duzzogás. Pedig tudom én, hogy nem direkt a bosszantásomra csinálják, egyszerűen csak annyira bele tudnak merülni abba, amit csinálnak, hogy nem figyelnek. Erre próbálok egy ideje már valami megoldást találni, ami mindannyiunknak jó, mert nem szeretem a gyerekeket zsarolni olyanokkal, hogyha ezt és ezt csinálod, akkor kap(hat)sz valamit. Például: „ha alszol délután, nézhetsz utána egy…

  • DIY,  Ünnepek

    Jégvarázsos Barbie tortát sütöttem

    Pontosabban egy jégvarázsos Elza tortát. Eleinte nem gondoltam arra, hogy én fogom elkészíteni, de aztán ez több szempontból is jó megoldásnak tűnt. Pár hónappal ezelőtt, amikor elkezdtük tervezgetni a lányom szülinapi buliját, felmerült, hogy Barbie tortát szeretne. Gyerekkoromból még emlékeztem, hogyan néztek ki ezek a torták, nekem ugyan sosem volt, de gondoltam a kislányok odáig lesznek érte. Egy pár cukrászdában érdeklődtem ilyen torta iránt, de olyan magas árakat mondtak, és olyan minta képeket mutattak, amik nagyon nem illettek bele az elképzeléseinkbe. Így arra gondoltam, hogy megpróbálkozom vele, lesz, ami lesz. Először az interneten kezdtem el keresgélni, hogy milyen lehetőségek vannak, hogyan is néz ki pontosan egy ilyen jellegű torta, és…