• Család,  Életmód,  Szabadidő

    Így telik nálunk a képernyőmentes nyár

    Ahogy egyre nőnek a gyerekek, úgy lesz egyre nehezebb képernyőmentessé tenni a mindennapokat. Két kisiskolással és egy óvodással a nyár különösen kihívásokkal teli nálunk ezen a téren. Tudom, hogy a mai gyerekeknek már számos szempontból élete részévé vált a digitalizáció, mégis azt gondolom, hogy az egészséges egyensúlyt megtalálni ezen a téren kiemelten fontos. Ám akármennyire is próbálom tudatosan képernyőmentessé tenni az egész nyarat, tisztában vagyok vele, hogy ez a mai világban már nem lehetséges teljesen. Az azonban igen, hogy meghatározott keretek között használják a különböző digitális eszközöket. Mesét is nézhetnek, de azt is csak meghatározott ideig. Szülőként azt gondolom, hogy nem ez az egyszerűbb út. Nekem is jól esne időnként…

  • Balaton,  Könyvajánló,  Utazás

    A Balatonnál nyaraltok? Ezeket a könyveket olvassátok!

    Imádjuk a Balatont! Amióta pedig gyerekeink lettek ez az érzés csak erősödött. Hiszen minden évben elmegyünk velük, és időközben ők is Balaton rajongók lettek! De ha nem is vagytok olyan lelkesek mint mi, egy-egy nyaralás alkalmával is jól jöhetnek az alábbi Balatonról szóló gyerekkönyvek, elvégre is annyi érdekesség, annyi szép hely és annyi monda van amit megtudhatunk Közép-Európa legnagyobb taváról. Én ezeket a balatoni könyveket ajánlom jó szívvel, akár a nyaralás alatt, akár otthoni olvasgatásra: Pikler Éva: Balatoni Böngésző Elképesztően vicces és órákig el lehet bogarászni az oldalakon, ráadásként meg a kedvenc helyeket, vagy ahol épp jártatok is felfedezhetitek. 4 új helyszín és rengeteg keresnivaló – itt a kibővített és…

  • Család,  Életmód

    Az időspirál

    Szoktátok úgy érezni időnként, hogy időspirálban éltek? Egyszerre szalad és cammog az idő. Én mostanában nagyon úgy érzem, az életünk olyan mintha egy időspirálba keveredtem volna. A tavaszi lezárások óta érzem úgy, hogy hol felgyorsul az idő, hol csigalassúsággal cammog, néha mindezt egyszerre. A nyári szünet kezdetével azonban újra felerősödött ez az érzés. És mielőtt azt gondolnátok, csak láttam egy jó sci-fit és az agyamra ment, kifejtem egy kicsit bővebben is: Mivel otthonról dolgozom ez egyszerre nehéz és könnyű is a gyerekek szempontjából. Otthon tudok lenni velük, nem kell külön felügyeletet keresni, cserébe hajnalban vagy este jut csak időm a munkára. Nincs külön szabadság, de az egész nyár gyakorlatilag egy…

  • Életmód

    Ötletek a végtelenül hosszú nyári szünetre

    Most, hogy véget ért  a 8-10 hetes önkéntes karantén, és hamarosan elkezdődik a nyári szünidő (mivel valószínűleg iskolába már nem fogunk járni ebben a tanévben) elgondolkoztam, hogy mivel is fogjuk eltölteni azt a 14 hetet, amit itthon töltenek a gyerekek? Hiszen a járvány-helyzet miatt szinte megduplázódott az itthon töltött idő, s mivel én itthonról dolgozom ezért nálunk a gyerekek nem szoktak nyáron óvodába se járni. Eddig minden évben volt valami tervem, hogy miket fogunk csinálni majd, mikor hova megyünk, az itthon töltött időszakra is készültem DIY projektekkel, kirándulós ötletekkel, de most egy kicsit elbizonytalanodtam. A bevett gyakorlat az szokott lenni nálunk, hogy az első hetet mindig hagytam a korábbi években,…

  • Család,  Életmód

    Miért olyan fontos bőrünk védelme?

    Közelít a nyár, de már az elmúlt hetekben is sokat sütött a nap, nem árt odafigyelni, és felkészülni időben a nyári hónapokra, különösen ami a nyári bőrvédelmet illeti. Én minden évben a tartós tavaszi napsugarak megjelenésekor beszerzem az aktuális nyári fényvédő szereket. Ez nálunk szinte kivétel nélkül nagyon magas faktorszámú naptejeket jelent. Hiszen felelős szülőként nem csak a gyerekeim bőrére figyelek oda és kenem be őket mielőtt a napra megyünk, hanem szülőként a saját bőrünk védelmére is odafigyelünk a férjemmel együtt, és rendszeresen eljárunk vizsgálatokra is. Korábban sajnos én is leégtem párszor, de ma már nagyon tudatosan kerülöm ezeket a szituációkat, nem megyek ki az utcára se naptej nélkül. Úgy…

  • Család,  Szabadidő

    Pár hét múlva kezdődik a nyári szünet – Ötletek az eltöltéséhez

    Már nincs egy hónap sem, és elkezdődik az idei vakáció, amit a gyerekek már biztosan nagyon várnak, szüleik néha kevésbé, ugyanis sokaknak gondot okoz, hogy mivel és sokszor kivel töltsék el csemetéik ezt a 2,5 hónapot. Mivel nemsokára nálunk is bezár az óvoda, így erősen elkezdtem én is ötleteket gyűjteni, mit is csináljunk majd az itthoni tevékenységeken kívül. Itthon ugyanis festünk, gyurmázunk, vágunk, ragasztunk, építünk (legoból vagy óriási vasúti pályákat), a játszótérre is szinte mindennap kimegyünk, de ezeken kívül is kellenek olyan programok, ahova el tudunk menni egy-egy nap. Én még itthon vagyok a gyerekekkel, tehát ebből a szempontból szerencsések vagyunk, ugyanis azon nem kell gondolkoznunk, hogy ki fog vigyázni…

  • Életmód

    Epres shake házilag

    Shake-t sok helyen lehet kapni, és egyszerűbb is megvenni a legtöbbször, hiszen nem kell vele vesződni, de van, hogy az (gyors)éttermekben kapható változatot valamiért nem fogyaszthatjuk. Ebben az esetben érdemes nekiállni, mert nagyon egyszerű elkészíteni, és még elképesztően finom is. Természetesen más gyümölcsökből is meg lehet csinálni, akár laktózmentes változatban is könnyedén elkészíthető. (Az alábbi verzió is laktózmentes.)   Hozzávalók: 250 ml vanília fagylalt (laktózmentes is kapható) 1 marék eper jégkocka 1 dl tej (laktózmentes) cukor ízlés szerint (de ez elhagyható) Az összes hozzávalót összeturmixolom, és kész is van, azonnal fogyasztható.   Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, hogy ha megosztod másokkal is. Ha szeretnéd, keress fel a Facebookon is, ide kattintva tudod…

  • Életmód

    Dinnyés hűsítő ital

    Ha szeretnénk egy kicsit eltérni a megszokott dinnye fogyasztástól, akkor most mutatok egy finom görögdinnyés hűsítő italt. Ebben a hőségben nagyon jól fog esni, mindössze annyi előkészületet igényel, hogy a dinnyét jól be kell hűteni.   Hozzávalók 2 személyre: 1 közepes dinnye fele jégkocka 1 ek méz (elhagyható)   A dinnyét jól hűtsük le (akár már előző este is betehetjük a hűtőbe), magozzuk ki, és vágjuk fel kisebb darabokra. A felkockázott dinnyét összeturmixoljuk a mézzel, majd egy nagyobb pohárba tesszük a jégkockákat és ráöntjük az összeturmixolt dinnye levet. Finom frissítő italt kapunk így.   Ha tetszett a bejegyzés, megköszönöm, hogy ha megosztod másokkal is. Ha szeretnéd, keress fel a Facebookon…