-
1 gyerek, 2 gyerek, sok gyerek
Változik-e bármi is a gyerekek számának növekedésével a szülői szerepben? Van-e bármi trükk, amit a több gyermekes anyák alkalmaznak, hogy koordinálják csemetéiket a mindennapokban? Ez a téma már régóta foglalkoztat, főként azért is, mert háromgyerekes anyaként mostanában lépten-nyomon azt kérdezik tőlem amikor kiderül a gyermekeim száma, hogy hogyan bírom!? És, hogy mi a trükk ilyen sok gyerekhez? Mi a titkom, mert nekik biztosan nem menne, hiszen azzal az eggyel/kettővel, ami nekik van, is alig bírnak el. Biztos én egy született anya („ősanya”) vagyok, és ez borzalmasan nehéz lehet. A múlt héten is egyetlen óra leforgása alatt a játszótéren két anyukától is érkezett a kérdés. Ilyenkor egy picit értetlenül állok és…
-
Ezt mondtam a gyerekeknek, amikor a koronavírusról kérdeztek
Mit tegyél és főleg mit mondj a gyerekeidnek, ha a koronavírusról kérdeznek. Nekünk az egyik nap úgy jöttek haza az iskolából, illetve óvodából a gyerekek, hogy ez volt a téma. Hiszen a vírus nemcsak a szomszédban van már, hanem felütötte a fejét a gyerekek között is, és figyelmeztetett az óvónő is, hogy a gyerekeknél a napi játék során bizony elő-elő kerül a koronavírus és próbálják kijátszani a félelmeiket. Nálunk konkrétan egy teljesen ártalmatlannak tűnő vacsora melletti beszélgetés közben szegezte nekem a kisfiam a kérdést, hogy a koronavírusról beszélek-e? Egyébként nem arról beszéltem, hanem arról, hogy megint újabb vírusos megbetegedések vannak az óvodában, és egyre kevesebben vannak a csoportban. A vírus…
-
Nagy négyes – avagy mese a gyermeki elfogadásról
Köztudott, hogy a gyerekek néha nagyon gonosz módon tudnak viselkedni egymással, különösképp, ha valamelyik társuk más, mint ők. De szerencsére ennek az ellenkezőjére is szép számmal van példa. A mai bejegyzésben egy olyan mesekönyvet szeretnék bemutatni nektek, amely az izgalmas történetek mellett észrevétlenül problémamegoldásra, fejlődő szemléletmódra tanítja a gyerekeket. Sas Gabriella: Nagy Négyes – kezdetek című könyve ugyanis olyan 4 jóbarát kalandjairól szól, akik minden gyerekhez hasonlóan imádnak a kertben játszani, folyton kalandokat keresnek és élik az átlagos gyerekek életét. Csakhogy ők nem teljesen átlagos gyerekek. Adri, a csapat lány tagja ADHD-s, Bence beszédészlelési zavarral küzd, Mór mozgássérült és autista. Simon az egyetlen átlagos a barátai közül. Ő éppen ezért…
-
Az otthonlévő anyák is lehetnek fáradtak
Anyának lenni – akárki akármit mondjon is – rendkívül fárasztó tevékenység. Legyünk akár otthonlévő, akár dolgozó anyák, attól még mindannyian lehetünk fáradtak. Sokan hajlamosak kiemelni a dolgozó anyákat, hogy nekik milyen fárasztó egy-egy napjuk, és hogy szuperhősök, amivel tökéletesen egyetértek. Én is voltam dolgozó anya (sőt most ismét az lettem) és nagyon nehéz volt megtalálni az egyensúlyt az otthoni teendők, az anyai feladatok és a munkám között, s míg az előbbi kettő valahol össze is függött, azért a munkahelyi dolgaimat megpróbáltam nem hazavinni. Ezzel ellentétben sokan hajlamosak az otthonlévő anyákat becsmérlő szavakkal illetni és az ő fáradtságukat lekicsinylően méltatni, hiszen ha csak otthon van a gyerekekkel és nincs más dolga…
-
Miről is szól ez a blog?
Ahogyan az előző posztomban is említettem fordulóponthoz érkezett a blog, ugyanis az én életemben is olyan változások történtek, és zajlanak is éppen, amelyeknek következtében át kellett gondolnom az eddigieket, és azt, hogy hogyan tovább. Amióta elkezdtem a HáromPötty blogot írni, annyi minden történt velünk, hogy felsorolni sem tudnám egyetlen bejegyzésben. Nagyon sok mindent köszönhetek a blognak, sok embert megismertem ennek köszönhetően, és olyan lehetőségekkel is szembetaláltam magam, amik a blog nélkül valószínűleg nem jöttek volna. Mivel eddig itthon voltam a gyerekekkel, a blogolás egyfajta hobbiként volt jelen az életemben, most viszont úgy tűnik, hogy a „hobbiból” munka válik és itthonról dolgozva szövegíróként térhetek vissza a munkavilágába, amiért anyaként igazán…
-
Testvérek egymás között
Amióta a gyerekeim testvérek lettek, vagyis megszületett a két kisebb gyerekem is lépten-nyomon azt kérdezik tőlem az emberek, hogy jó testvérek-e!? Bevallom kezdetben nem igazán tudtam mit is válaszoljak erre, hisz amíg kicsi volt az aktuális kistesó, addig még nem is tudtak egymással mit kezdeni, aztán később nem volt semmi közös érdeklődésük. Voltak időszakok, amikor játszottak együtt és voltak amikor nem. Többször eltöprengtem, hogy mi számít „jó testvérségnek”, egyáltalán számít-e, hogy jó testvérek-e vagy sem. Aztán arra a megállapításra jutottam, hogy mint olyan sok mindent, ezt sem lehet ennyire egyszerűen fekete-fehérként kezelni, hiszen annyi árnyalata van a testvéri viszonynak, hogy felsorolni is lehetetlen. Ugyanis van amikor óriási harcok folynak a…
-
Ezeket játsszuk utazás közben a gyerekekkel
Mindannyian ismerjük a mondatot, ami az utazás kezdetétől akár percenként is elhangozhat: „Anya, ott vagyunk már?” Néha nem is kell több órát utazni ahhoz, hogy a gyerek elunja magát az autóban, nyáron pedig előfordul, hogy hosszabb utazásra is elindulnak a családok, ilyenkor jól jöhet egy-két játék ami leköti a gyerekeket az út során. Mi már jó ideje nem voltunk olyan helyen ahova 2-3 óránál többet kellene utazni, de időnként ezt is nehezebben viselik a gyerekek. Mindig készülök, hogy amikor már nem köti le őket a kinti táj, valamit előhúzzak az odakészített játékok, foglalkoztatók, stb. közül. Ebben a bejegyzésben mutatok pár játékot amiket szoktunk játszani. Mivel eléggé különböző korúak a gyerekeink, …
-
Kismama anya magazin
Már kapható a kismama magazin különszáma az anya magazin, ami immáron nem csak a gyermek 3 éves koráig szólítja meg az édesanyákat, hanem egészen a kamaszkorig kaphatunk tanácsokat, olvashatunk érdekes cikkeket magas színvonalon. Anyaság, gyereknevelés, életmód, háztartás, nagyvilág, utazás – ezekkel a címszavakkal jellemezhetném az újonnan megjelent anya magazint, de ennél sokkal többet tartalmaz, rengeteg izgalmas, figyelemfelkeltő cikk, melyeknek valóban van mondanivalója, és szívesen olvassuk. Korábban olvastam a kismama magazint, igaz nem rendszeresen, de egy idő után úgy éreztem bőven kinőttük, semmi újat nem tudott mondani már, éppen ezért örülök, hogy most megjelent az anya magazin, mert a gyerekek életkorának előrehaladtával megjelennek olyan problémák is, mint például a mobil- valamint…
-
Apák és a gyereknevelés
Vajon tartja magát még az a nézet, hogy a gyereknevelés kizárólag az anyák dolga, apa pedig elmegy és dolgozik egész nap, s mikor este hazaér, talán játszik a gyerekkel, és ebben ki is merült a feladata? A hétvégén ünnepeltük Apák napját, amit Magyarországon mindig június harmadik vasárnapján tartanak. Az ünnepet az Anyák napja párjaként hozták létre, hiszen az apák szerepe is rendkívül fontos a gyereknevelésben. Nagyon kíváncsi voltam arra, hogy a családokban mennyit vállalnak az apák, ezért megkérdeztem több ismerős anyukát, hogy náluk a mi a helyzet ilyen téren, sok beszélgettem, mert szerettem volna tudni, hogy manapság hol tartunk, valamint milyen és mennyi szerepet vállalnak az apák a gyereknevelés terén?…
-
Állatokat a gyerektányérra!
Minden szülő rémálma a rosszul evő gyerek. És sokan át is élik, hogy semmilyen ösztönzésre, könyörgésre, fejen állva bűvészmutatványokat előadva sem hajlandó megenni az elé tett ételt. Mit lehet ilyenkor tenni? Sajnos a receptet én sem tudom igazán, én is megküzdöttem ezzel, néha még most is előfordul, hogy fényevők lesznek a gyerekeim, én pedig tényleg már csak fejen nem állok, hogy valamivel rávegyem őket pár falat bekapására. Nemrégiben azonban láttam valahol egy jópofa képet, ahol mindenféle állat fejet, illetve meseszereplőket kreáltak a tányérokra az ennivalókból. Arra gondoltam, hogy vesztenivalóm nincs, ezért ha legközelebb is előfordul olyan eset, hogy nem akarnak enni, akkor készítek nekik valamit. A terveim között szerepelt, hogy…
-
Gyereknevelés dán módra
Vajon hogyan lehet az, hogy a dánok a legboldogabbak a Földön? Mi a titkuk? És hol kezdődik mindez? Többek között ezekre a kérdésekre is szerettem volna választ kapni, amikor először kezembe vettem a Gyereknevelés dán módra című könyvet. Valamint az is érdekelt, hogyan tudjuk átültetni a saját életünkbe az ott megírt praktikákat, hiszen három gyerekes szülőként kifejezetten érdekel, hogy mivel tehetjük könnyebbé a gyereknevelést. A könyvet már korábban megvásároltam, de eddig valamiért nem olvastam még el. Viszont folyamatosan ott járt a gondolataimban, sok pozitívumot hallottam róla, ezért semmiféleképpen nem szerettem volna kihagyni. Éppen ezért is gondoltam azt, hogy nagyon beleillik a blog világába és megfelelő lesz ezzel elkezdeni a Havi…
-
Az idei év legkedveltebb posztjai
Ha visszatekintek az elmúlt egy évre, azt látom, hogy nem csak a blogon, de a mi életünkben is rengeteg minden változott. Nem szükséges egy év kezdet ahhoz, hogy az ember számot vessen, ezt akár minden hónap végén, vagy minden új évszak kezdetén is megteheti. Én a tavalyi év kezdetéhez képest sok mindent másképp gondolok, több szempontból más lett a prioritás és elmosódtak a határok a korábbiakhoz képest. Ilyen például a a környezettudatosság. Mindig is motoszkált bennem, szelektíven gyűjtöttem a szemetet, próbáltam odafigyelni, hogy kevesebb hulladékot termeljünk, szóval megvolt bennem a vágy eziránt az életforma iránt, de konkrét lépéseket nem tettem az ügy érdekében. Ebben az évben viszont igen, ezekről írtam…
-
A szuperanya bennünk él, csak elő kell csalogatni
Ma reggel megint nem találtam egy normális pár zoknit a legkisebbnek, ezért felemás zokniban van. Itthon úgysem látja senki. Én szintúgy. Tudom, hogy sokan most a szemüket forgatják, hogy milyen anya vagyok már, hogy még egy vacak zokni párját sem tudom egyben tartani a másikkal, akkor hogyan vagyok képes 3 (!) gyereket nevelni? Hát én erre meg azt gondolom, hogy a zokni minimum vicces dolog, elég menő, sokszor pedig elkeserítő, hogy nincs meg, de állandóan elkeverednek a mosásban, még akkor is, ha összerakom őket. Egy ötfős háztartásban előfordul az ilyesmi. Mindenkinek vannak gyenge pontjai, a zoknik az enyé(i)mbe határozottan beletartoznak. De szerencsére túlléptem már ezen a problémán, mert nem lényeges,…
-
Így zajlik nálunk idén a karácsony
Mi jellemzi manapság a karácsonyt megelőző időszakot a legtöbb háztartásban? Rohanás, ajándékhajkurászás, még ezt be kell szereznem, még ezt és ezt megsütöm/főzöm, csak még az ablakot megpucolom, mert hogy néz ki, hogy ha piszkos az ünnepekre… Aztán mindenki Szentestére már kellőképp ideges és feszült lesz, ha valami nem úgy sikerül, ahogy előzetesen elképzelték. Én általában próbáltam elkerülni a nagy decemberi hajszát, az ajándékokat mindig időben elkezdtem beszerezni, így gyakorlatilag a hónap első felére sikerült is megvenni mindent. A tavalyi évben azonban megcsúsztam pár dologgal, és bedarált az ünnepi készülődés. De egyben felnyitotta a szememet is, hogy ez így nem jó, és nem is szeretném így csinálni. Éppen ezért ebben az…
-
Miért van az anyáknak lelkiismeret-furdalása?
Nektek szokott lelkiismeret-furdalásotok lenni anyaként valami miatt? Esetleg ismertek anyákat, akiknek van? Például mert kevesebb időt tudtok együtt tölteni, mint amennyire szükség lenne? Vagy erélyesebben szóltok rá a gyerekre valamiért, és szinte azonnal megbánjátok? Tovább is sorolhatnám itt az ehhez hasonló eseteket, hiszen velem is számtalanszor megesik ilyesmi, éppen ezért körbekérdeztem az ismerőseim körében, hogy ők mit gondolnak erről. Mert az tapasztaltam, hogy szinte kivétel nélkül minden anyának van valamiért lelkiismeret-furdalása. Sokszor annyira meghatározza már a mindennapjainkat, hogy fel sem tűnik, és úgy érzem valahogy sulykolják is az anyukákba, hogy csak akkor csináljuk jól a dolgokat, ha egy bizonyos szemléletmód szerint történik mindez. Pedig minden ember más, és ezáltal más…
-
Mit vigyünk babalátogatóba?
És főleg mit ne? Mert az is fontos kérdés, ha éppen egy újszülöttet és családját szeretnénk meglátogatni. Nálunk most októberben több ismerősömnél is érkezik a gólya, így elgondolkoztam azon, hogy milyen ajándékkal készüljek majd meglátogatni őket. Mi annak idején mindegyik gyerek születésénél kaptunk ilyen-olyan ajándékokat, és ezek között akadt olyan is, amit egyáltalán nem használtunk, illetve rendelkeztünk már egy pár majdnem ugyanolyan tárggyal (pl. rágóka). Persze az ismert közmondást szem előtt tartva – miszerint: „Ajándék lónak ne nézd a fogát!” – próbáltunk mindennek örülni, de a több nagyon hasznos ajándék mellett sajnos kaptunk olyat is, amiknek soha nem tudtuk hasznát venni. És ez bevallom kicsit elszomorított, hogy ha már valaki…
-
Valóban keveset mesélünk gyerekeinknek?
Ma nincs mese… És holnap sem lesz, igaz, hogy tegnap sem volt, nem baj, majd nézel egy kicsit a tévében. – Nálatok milyen gyakran hangzik el mindez? Nemrégiben olvastam egy cikket arról, hogy milyen kevés kisgyereknek mesélnek a szülei. És be kell valljam ezen igazán megdöbbentem. És rettentően el is szomorított. Talán azért mert nálunk, és a környezetünkben más a helyzet. Nálunk a könyvek és mesék szeretete valahogy a vérünkben van, de elképzelhető, hogy csak azért, mert nekem ez olyan mint a levegővétel. Mindig és minden helyzetben olvasok, és ezt a szemléletet a gyerekeimnek is igyekszem átadni – eddig úgy tűnik sikerrel. Szeretik a mesekönyveket, és tőlünk is látják, hogy…
-
Kell-e nyáron napirend a gyerekeknek?
Vajon mivel teszünk jobbat a gyerekeinknek, ha hagyjuk a nap nagy részében, hogy „csak úgy lézengjenek” és egész nap azt csináljanak, amit csak szeretnének, vagy legyen meg a napirendjük akkoris? Manapság úgy érzem, hogy túlszervezzük a gyerekeink életét, folyton van valami program, és elfelejtjük a legfontosabbat, azt hogy lehetséges, hogy ők csak otthon szeretnének ülni legózva, vagy babázva és nem elmenni a 26-ik programra, amivel szórakoztatni kívánjuk őket. Azonban azt sem szeretném, ha „unatkoznának” egész nyáron, vagy ha teljesen összefolyna mindennap, és hétfőn ugyanúgy nem csinálunk semmi értelmeset, mint szombaton. Tavaly is írtam már erről, hogy próbálom megtervezni a szünidőt, és idén is szólt már egy poszt a lehetséges programokról,…
-
Hasznos és haszontalan dolgok a nyaralás alatt
Pár napja elkezdődött a nyári szünet, és sokan már júniusban nyaralni indulnak. Azonban a pakolásnál sokszor még a listák ellenére is hajlamosak vagyunk felesleges dolgokat elcsomagolni, amikre nincs is szükségünk az utazás alatt. Kisgyermekes családanyaként számtalanszor belefutottam már abba, hogy a fél háztartást magunkkal cipeltük teljesen értelmetlen módon egy-egy utazásra, merthogy a gyerekekkel biztosan sok mindenre lesz szükségünk, aztán alig fértünk be az autóba és a szálláson pedig kerülgettük ami végül mégsem kellett. Összeszedtem pár olyan dolgot, ami nekünk nagyon jó szolgálatot tett és olyanokat is amiket feleslegesen cipeltünk magunkkal korábbi nyaralások alkalmával. Idén már ezeket figyelembe véve fogok csomagolni. Így ebben a bejegyzésben megmutatom nektek, hogy számunkra mik a…
-
Miért jó, hogy 3 gyerekünk van?
A legáltalánosabb kérdés, amikor az emberek megtudják, hogy három gyermekünk van (vagy olyan ismerősöktől akikkel ritkábban szoktam találkozni) az, hogy: „Uh, és hogy bírod?” – és néznek rám néha sajnálkozva, néha úgy mintha valami csodabogár lennék, néha pedig el sem tudom dönteni, hogyan. Én pedig nem tudom, hogy mit is kellene erre válaszolnom. Azt, hogy rettenetes fáradt vagyok? Vagy hogy nem bírom sehogy sem, csak csinálom, mert kell. Vagy azt, hogy nézz ránk, jól bírom/bírjuk!? Minden oké velünk? – Mert valahol mindegyik igaz, de ennyire semmi sem fehér vagy fekete. Ráadásul sokan háromnál több gyermeket is nevelnek, nem tudom akkor tőlük miket kérdezhetnek? Mert én rengetegszer megkapom ezt a kérdést,…